Belföld

2011.01.15. 09:41

EU-elnökség - Ünnepi hangverseny a berlini magyar nagykövetségen

A 200 éve született Liszt Ferenc műveiből rendeztek ünnepi hangversenyt pénteken este a berlini magyar nagykövetségen abból az alkalomból, hogy januártól fél éven át Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökének a tisztségét.

MTI

Czukor József nagykövet az "őrségváltás" jegyében átvette Belgium berlini nagykövetétől, Marc Geleyntől az EU csillagos kék zászlaját és a leköszönő elnökség jókívánságait. Can Togay János, a berlini Collegium Hungaricum igazgatója a Liszt-év eseményeire hívta fel a figyelmet, majd felolvasta Nike Wagnernek, a weimari művészeti fesztivál igazgatójának üdvözletét. (Wagner asszony akadályoztatása miatt nem tudott személyesen részt venni a rendezvényen.) 
 Liszt ükunokája (Richard Wagner dédunokája) egyebek között hangsúlyozta: Liszt Ferenc igazi kozmopolita volt. Nem csapódott sem a forradalmárokhoz - pedig jótékonysági akcióiban igencsak megmutatkozott szociális érzékenysége -, sem az általa amúgy tisztelt arisztokrata és katolikus körökhöz. És bár nem tudott magyarul, magyarországi fellépései során mindig lelkesebb fogadtatásra talált, mint azokban az országokban - Francia- és Németországban -, amelyeknek a nyelvét beszélte.
 Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára beszédében szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy Magyarország abban az évben tölti be az EU soros elnöki posztját, amelyben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli a világ. A nagy zeneszerző és zongoravirtuóz ugyan főleg németül beszélt, de magát mindig magyarnak vallotta. Az általa alapított pesti Zeneakadémián tanítványai között volt Thomán István, akinek pedig olyan növendékei voltak, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő. Utóbbit a sors idővel német földre vetette, az ő fia volt Hans von Dohnanyi, akit ellenállóként 1945-ben kivégeztek a nácik. Két fia közül Klaus a német szociáldemokrácia neves alakja, Christoph pedig karmesterként ismert. Ez a családi vonulat újabb adalék a Lech mezei csata óta számos ponton egymáshoz kötődő magyar és német történelem kapcsolataihoz - mutatott rá a helyettes államtitkár.
A nagykövetség bejáratánál ismeretlen személyek az esti hangverseny kezdete előtt virágcsokrokat helyeztek el, a fehér szalagokon Sajtószabadság, illetve Pressefreiheit szavakkal. Erre célozva Prőhle Gergely kijelentette: a vitás kérdésekről párbeszédre van szükség és a másik fél érveinek a meghallgatására. Csak párbeszéd útján lehet ugyanis tisztázni a kölcsönös félreértéseket.
A nagy sikerű hangversenyen előbb Liszt Magyar rapszódiái közül játszott néhányat Lukács Miklós cimbalmon és Borbély Mihály tárogatón, illetve szopránszaxofonon. Ezt követően Ránki Dezső és Klukon Edit négykezes zongoradarabokat mutatott be: a Les Préludes és a Bölcsőtől a sírig című szimfonikus költemények zongoraátiratát, majd záróakkordként a Via Crucis (Jézus keresztútja) zongorára átírt változatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!