Belföld

2010.02.19. 14:36

Észak-Magyarország: jön az ár!

A szakemberek szerint a hóolvadás után emelkedhet a belvízzel elöntött területek nagysága és árhullámokra kell számítani a folyókon Észak-Magyarországon.

MTI

 Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője pénteken az MTI-nek elmondta: az igazgatóság működési területén a legutóbb december 25-e és január 19-e között volt árvízi, illetve belvízi védekezés.
A jelenlegi enyhe, csapadékos időjárás miatt a (hazai) teljes hómennyiség elolvadására számítanak. Ez azt jelenti, hogy a belvízzel elöntött terület nagysága legalább akkora lesz Észak-Magyarországon az olvadás után, mint amekkorát korábban regisztráltak (hatezer hektárnyi), de emelkedésre számítanak. "Előre meghatározni ezt nehéz", de az előrejelzések szerint akár több ezer hektárral emelkedhet a belvizes terület nagysága - közölte.
Hozzátette: jelenleg két védelmi szakaszon három szivattyútelep üzemel.
Kitért arra, hogy a korábbi háromhetes védekezés becsült költségei - árvíz, belvíz, illetve jeges árvíz vonatkozásában - meghaladták a 150 millió forintot. A védekezési időszakot követően pedig az árvízvédelmi létesítményekben keletkezett károk helyreállításának költsége szintén meghaladja a 100 millió forintot.
Csont Csaba arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban viszonylag lassan olvadt a hó, így az észak-magyarországi folyókon egyelőre csak kisebb vízszintemelkedéseket észleltek.
Az igazgatóság működési területén már csak a Tiszán található számottevő jégtakaró, s a Tiszalök feletti mintegy 10-12 kilométeres szakaszon 5-10 centiméternyi az állójég vastagsága - ismertette a szakember.
Megjegyezte: a számítások szerint készültségi szintet elérő árhullámok inkább csak a hazai kisvízfolyásokon jöhetnek létre, így erre lehet számítani a Tarnán és a Taktán, de jelentősebb áradás lehetséges a Sajó és a Bodrog vízrendszerében is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!