Belföld

2009.09.03. 17:07

Kolompár Orbánt a Fidesz és az MSZP is méltatlannak látja a cigányügy képviseletére

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a Fidesz szerint méltatlanná vált a cigány emberek bizalmára, az MSZP pedig úgy látja: "ha a legújabb hírek beigazolódnak", Kolompár Orbán az önkormányzati elnöki tisztségre is méltatlanná válhat.

duol.hu

A kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt romaügyi politikusai csütörtökön a C-Press nevű honlap keddi, valamint a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent sajtóhírekre reagálva fejtették ki álláspontjukat. Kolompár Orbán a vádakra az MTI-nek úgy reagált: politikai ellendrukkerei minden elkövetnek a lejáratása érdekében, amikor azt terjesztik róla, hogy hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült volna közpénzből a Balatonnál. Vele egyetértve a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke csak vendégként, pár órára jelent meg a Balatonmáriafürdőn tartott táborozáson.
A Fidesz csütörtöki közleményében - amelyet Farkas Flórián, a párt országgyűlési képviselője, a Lungo Drom elnöke jegyez - úgy fogalmazott: az OCÖ elnöke "nem először adja jelét annak, hogy sajátjaként kezeli a roma közösség pénzét, azt képzeli, hogy posztjával csak kényelem, luxus és anyagi előnyök járnak, kötelesség meg semmi".
Felhívta a figyelmet arra, hogy Kolompár Orbán - többek között az ellene folyó több büntetőeljárás miatt - alkalmatlan posztjára, és méltatlan a cigány emberek bizalmára, "szégyene mindazoknak, akiket képviselnie kellene".
Farkas Flórián közlése szerint "az a legkevesebb", hogy azonnal távozik az OCÖ elnöki székéből, és felszólítják a szocialista kormányt, ne asszisztáljon tovább Kolompár Orbán törvénytelen pénzpazarlásához.
Teleki László szocialista romapolitikus közlése szerint Kolompár Orbánnak "döntenie kell": megtartja-e pozícióját, mert "méltatlanná válhat" a tiszt betöltésére.
 Hangsúlyozta: az elmúlt egy évben nagyon sok olyan hír jelent meg Kolompár Orbánról, amely "nagy mértékben erősíti a magyarországi cigányság negatív képét".
Több egymáshoz hasonló ügyben vádlottként, gyanúsítottként szerepelt, most pedig a felröppenő hírek kapcsán lehet kijelenteni azt, "eljött az idő, amikor Kolompár Orbánnak meg kell hoznia azt a döntést, hogy megválik azoktól a pozícióktól, amelyekkel a magyarországi cigányságot akarja képviselni, vagy megtartja azt az állapotot, amellyel az ellentéteket erősítheti".
Kolompár Orbán a vádakra az MTI-nek úgy reagált: politikai ellendrukkerei minden elkövetnek a lejáratása érdekében, amikor azt terjesztik róla, hogy hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült volna közpénzből a Balatonnál.
Az MTI-nek nyilatkozva a roma politikus úgy fogalmazott: "politikai ellendrukkereim a velük cinkos médiával együtt Kolompár Orbán-fóbiában szenvednek".
Közlése szerint évente 10-15 táborba, hasonló jellegű rendezvényre kap meghívást, amelynek - anyagi ellenszolgáltatás nélkül - mindig eleget tesz, és a romák oktatási, foglalkoztatási helyzetéről, jövőjéről beszélget a táborvezetőkkel és a gyermekekkel.
Mint mondta: "sem külföldi, sem egzotikus nyaraláson soha nem vettem részt, ellentétben más bal-, és jobboldali politikusokkal, roma vezetőkkel, annak ellenére, hogy erre már számos alkalommal nyílt volna lehetőségem". Közlése szerint OCÖ-elnökként egyetlen nap szabadságot sem vett igénybe az elmúlt hat év alatt.
Kolompár Orbán az MTI-nek azt mondta: a két sajtóorgánum, és a lapokkal valótlan információkat közlő Hajek Csaba ellen jogi lépéseket tesz rágalmazásért.
Agócs János, a Bács-Kiskun megyei cigány kisebbség önkormányzatának elnöke az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében tudatta: Kolompár Orbán nem tagja a Bács-Kiskun megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, a gyermekek táboroztatásában nem vett részt, a programot az OCÖ nem támogatta, a roma vezetőt pedig mindössze egy délutáni beszélgetésre hívták meg a gyermekek és kísérőik közé.
A megyei kisebbségi önkormányzat vezetője megjegyezte: a Balatonmáriafürdőn tartott táborban összesen 65 gyermek és 10 kísérő vett részt vett, a táborozók faházas apartmanban üdültek, és ez szerinte nem nevezhető luxusnak sem Magyarországon, sem Európában.
A C-Press nevű honlap kedden, a Magyar Nemzet csütörtöki számában állította azt, hogy az OCÖ-elnök több Bács-Kiskun megyei vezetőtársával hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült közpénzből a Balatonnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!