2009.01.09. 17:22
Elfogták a zalaegerszegi gyújtogatót
<b>Zalaegerszeg</b> - Január 8-án elfogták a három közelmúltbeli gyújtogatás gyanúsítottját, egy 35 éves zalaegerszegi férfit, aki elismerte tettét, indokként pedig a hivatal számára nem kedvező döntéseit jelölte meg.
A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2008. december 12-én hajnalban Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának egyik hátsó ajtaja előtt papírból és fából halmot rakott, amelyet begyújtott. A tűz továbbterjedt a Polgármesteri Hivatal műanyag ajtószerkezetére, ami megrongálódott, valamint az abba beépített üveg a hő hatására elpattant.
Ezt követően 2009. január 07-én hajnalban az önkormányzat Kazinczy téri, kerítéssel körülhatárolt ingatlanára hatolt be, majd az udvarban talált, nagyméretű, műanyag hulladéktároló edényt az épület egyik ablaka elé tolta és begyújtotta. A keletkezett tűztől a műanyag kuka teljesen elolvadt, valamint az épület egyik kétszárnyú fakeretes ablaktokja is begyulladt.
Egy nappal később, 8-án hajnalban egy Kovács Károly téri hátsó udvarban felgyújtotta a papírtároló szelektív hulladékkonténert, amelynek következtében a tűz másik három kukára is átterjedt, illetve az ott álló épületnek a tárolók feletti üvegablakára, majd azon keresztül a lépcsőház lambériájára. Emellett megrongálódott a közelben parkoló két személygépkocsi is.
A lángokat a tűzoltók minden alkalommal megfékezték, személyi sérülés egyik esetben sem történt. Az anyagi kár a becslések szerint összesen többszázezer forint - közölte a Zalai Hírlap.
Miután rövid időn belül három hasonló eset is történt a városban, ezért a zalaegerszegi rendőrök nagy erőkkel széleskörű nyomozásba kezdtek a felderítés érdekében. Ennek eredményeképpen még a harmadik tűzeset napján, az esti órákban lakásán el is fogták a 35 éves férfit.
Az elfogott férfi a terhére rótt cselekményeket elismerte, motivációjaként a hivatal számára nem kedvező döntéseit jelölte meg – tudta meg a lap Csizmazia Pétertől, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon őrizetbe vétele mellett rongálás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ellene büntetőeljárást indítottak.