Belföld

2009.07.31. 07:16

2009-ben olcsóbb lesz az augusztus 20-i ünnepség

Budapest - A tavalyihoz képest húsz százalékkal olcsóbban rendezik meg az idén az augusztus 20-i állami ünnepségeket, a lebonyolításra kiírt pályázat győztesét csütörtökön hirdették ki a Népszabadság értesülése szerint.

nincs nev

A napilap pénteki száma szerint az állami rendezvények és a tűzijáték, a kreatív tervezés, a gyártási és a médiafoglalási, valamint a PR-feladatok megszervezésére az Absolut Pyro Kft. és az Omega Trading Hungary Kft. alkotta konzorcium adta be a legelőnyösebb és legolcsóbb pályázatot. A Népszabadság úgy tudja, a konzorcium nettó 239 millió forintos ajánlattal győzött.
   
Tavaly a rendezvény összköltségvetése meghaladta a 290 millió forintot, és a rendezvényszervezés 241,6 millió forintos összegén túl külön tétel volt a PR-költség, a médiavásárlási és egyéb biztonsági feladatkör. Tavaly már július elején kihirdették a közbeszerzési pályázat győztesét, most ez hivatalosan augusztus elsejére tolódott. 
    
A kormányszóvivő szerint mindez nem befolyásolja a programok megvalósítását. Szollár Domonkos a Népszabadságnak elmondta: a kormányváltás valóban nehezítette a pályázat gyors lebonyolítását - a pályázatot még márciusban írták ki -, de érdemi késlekedésről nincs szó. "A hivatalos programok előkészítése már hónapok óta zajlik. Már próbál a honvédség, és megkezdődtek a biztonsági előkészületek" - mondta Szollár Domonkos. 
    
Más forrásból a Népszabadság úgy tudja, hogy az eredeti kiírásban augusztus 20-a mellett az év hátralévő rendezvényei is szerepeltek, de ezeket időközben kivették a tenderből.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!