2007.07.06. 02:28
Aszfalton, krosszpályán
Dunaújváros (ka) - Hétvégén motokrossz verseny és modellautó bajnokság is lesz - nem fognak unatkozni a technikai sportok szerelmesei...
Hetedik éve, hogy városunkban rendezik az országos modellautó bajnokságot, ami minden évben sokakat szögez a Dobó István út végén található modellpálya mellé. Idén stílszerűen azt írták a meghívóra: július a modellezésé, ami abszolút igaz, hiszen a hónap végéig minden szombaton és vasárnap versenyt rendeznek. Most szombaton az 1/5-ös méretarányú túraautók bajnokságának ötödik futamát, vasárnap pedig az 1/8-as méretarányú modellautók rallye bajnokságának negyedik futamát rendezik meg.
Aszfalt után a hepe-hupás földútra: a Papírgyár mögötti motokrossz pályán szombaton rendezik a Dél Kupa dunaújvárosi futamát. A tavalyi viadalon százhúsz motoros és quados versenyző vett részt, valószínűleg az idén is száz fölött lesz a rajthoz állók száma. A motorok öt, a quadok két kategóriában mérettetnek meg. A versenyen természetesen a Dunaújvárosi Motorsport Egyesület is képviselteti magát, úgyhogy készüljenek a technikai sportot kedvelő lokálpatrióták: szurkolni nemhogy kell, kötelező! Ehhez a jegyárak is igazán szerények: a felnőttek ötszáz forintért, a tizenkét éven aluli gyerekek ingyen nézhetik meg a versenyt.