Baba

2015.04.29. 15:33

Mindennapi anyaság - Érzékeny lélek mindegyikük, saját személyiséggel

Minden gyereknek megvan a maga személyisége, jelleme, amivel a világba érkezik.

Az én kislányom egy nagyon nyitott, kíváncsi természetű, cseppet sem ijedős gyerek. A lelki világa viszont más. Ő nagyon empatikus, jó megfigyelő és érzékeny, nehezen viseli, ha valakivel rossz dolog történik, vagy épp rosszul érzi magát, ilyenkor rögtön segíteni akar, mindegy hogy mesefiguráról, rokonról vagy épp idegenről van szó.

A minap meg is győződhettünk erről. Anyukámmal együtt ebédeltünk, Lilien épp nem volt oviban kis betegség miatt. A telefonomon a szokásos zenéket hallgatta, de most valahogy nem volt kedve táncolni, inkább nézte a klippeket. A Paff, a bűvös sárkányt már számtalanszor hallotta, de sose nézte végig. Énekelgetett mellettünk, mi közben beszélgettünk.

Egyszer csak az tűnt fel, hogy már nem énekel. Rápillantottam a gyermekemre, akinek épp akkor csordul végig az arcán az első könnycsepp. Egyből hozzá szaladtam, hogy megvigasztaljam, de csak sírt végeláthatatlanul. Hüppögések közepette elmondta, mi történt: Paff és Jani barátok voltak, de nem találkoznak többet, és mindketten magányosak lettek így, és sírtak. Paff elbújt a barlangjában. Azt a sírás miatt már nem látta, hogy a végén, mint minden jó történetnek, Jani a sárkány után ment, és kihúzta őt a barlangból, újra együtt voltak és mindenki boldog volt.

Nem hittem a fülemnek, közel négy évesen tudja, hogy mit jelent magányosnak lenni, és azt is hogy az nekik rossz érzés. Vajon honnan tudja, mit jelent magányosnak lenni? Hiába mondtunk neki bármit, ő csak sírt, sajnálta őket, és azt mondta, majd ő lesz a Paff és a Jani barátja, mert senki se lehet magányos. Egy órán keresztül pityergett, mire végre megnézte, hogy a végén újra egymásra találnak, és helyreáll a rend. Hihetetlen, hogyan tud egy ilyen kis gyerek ennyire empatikus lenni. Mi pedig ismét tanultunk valamit a gyermeki lélek bonyolult világából.

Jobbné Vinczellér Anita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!