Alföldi: Világéletében volt kutyája

Séta közben ismerkedtem meg Pankával. Budapest kőrengetegében, a Nagykörút mögött mászkáltunk egy szombat délután, miközben a bájos fekete kutyalány gazdájával készítettem interjút. Alföldi Róbert fergeteges sikerrel játszotta Oroszlán Szonjával az Édeskettes hármasban című zenés vígjátékot. Az esti előadás elé be kellett szervezni egy délutánit is, akkora volt az érdeklődés. A színész lubickolt a szerepben, végigénekelte-mozogta az előadást, majd fogta Panka pórázát, és levegőzni indultunk. Most a Nemzeti Színház büféjében várta ki, míg Alföldi Róbert befejezi ebédjét. A fotózáson profi módra pózolt.

- Panka két éve láthatóan élvezte a belvárost. Nem hiányzik neki a kert, a tágas tér, a szabadság?
- Én élvezem, hogy a belváros kellős közepén lakom, és egyáltalán nem zavar a forgalom, a zaj. Panka is ezt szokta meg, és mert szeret, ott érzi jól magát, ahol vagyok. A szabadság nem azzal a térrel egyenlő, amit belakhatunk. A kutyámra soha nem kényszerítek rá semmit, hagyom, hogy kibontakozzon.

- Minden lépésén látszik, hogy tökéletes biztonsággal mozog. Az Akácfa utcában sem jutott eszébe megkergetni a macskákat, nem tűnt el a kapualjakban, itt sem áll oda mások asztalához ételt kunyerálni.
- Miért is tenné, amikor gondoskodom róla. Mindenhová magammal viszem. Olyannyira összeszoktunk, hogy tíz előtt föl sem kel. Séta után beül a kocsiba, és jön velem a színházba. Ha dolgom van, az irodában vár rám.
Miközben gazdáját faggatom, csak egy-egy simogatás, szemhunyorítás jut a fekete szőrű szépségnek, így aztán adódik a kérdés:

 - Soha nem féltékeny?
- Nincs rá oka, tudja a helyét az életemben. 
 
Alföldi Róbertről köztudott, hogy legendásan figyelmes gazda. Panka előtt másik két kutyával és egy macskával élt együtt. Dorka beteges, diszpláziás bobtail volt, Sára talált erdélyi kopó és Luca kissé telt házi macska. Gazdájuk akkoriban színházban és operában rendezett, televíziózott, külföldi felkéréseknek tett eleget, és persze játszott is, így aztán nem maradt túl sok ideje a kedvenceire. Arra viszont mindig ügyelt, hogy négylábú társai soha ne legyenek egyedül. Alaposan megszervezte a vigyázást, a napközbeni futtatást. Miután szép, nagytestű állatok voltak, elkélt a napi négy-öt séta, amiből az elsőt és az utolsót együtt tették meg. Családtagoknak számítottak, akikre koruk előrehaladtával egyre több türelmet és időt szentelt.

- Amikor Dorka itthagyott, megfogadtam, nem lesz több kutyám, nem teszem ki még egyszer magam ekkora fájdalomnak. Aztán megláttam Szőke Andrásnál az izgő-mozgó fekete szőrcsomót, és rögtön tudtam, nekem kell. Panka intelligenciája azonnal elvarázsolt. 

- A kutyát tartókat jobb embernek, türelmesebbnek, megértőbbnek tartják.
- Ugyan, ez marhaság, ez csak duma. Azonban kétségtelen, hogy egy kutya hatalmas felelősséget jelent.

- Meg rengeteg örömet.
- Naná. Csak nem szabad úgy kezelni őket, mintha élő játékszerek lennének. A kutyát nem lehet kikapcsolni, ha az ember megunja vagy elfogyott a türelme. Előfordult, hogy hazaérkezve megérezték rajtam a feszültséget, és addig nem hagytak békén, ugráltak, bohóckodtak, amíg mindent feledve együtt hemperegtünk a szőnyegen. Panka ugyanilyen, gyógyítóként is beválik.