Állatvilág

2008.07.12. 02:57

A természet közelében él

Két kutyával, egy cicával és jó néhány versenygalambbal él együtt Csepregi Éva - természetesen családtagjain kívül. A szép szőke hölgy 1972 óta rendszeresen lép közönség elé: hol csapatban, színpadon játszik, hol szólóban énekel, hol duóban vagy egykori dicsőséges zenekarával, a Neoton Famíliával.

Dallos Zsuzsa



Csepregi Éva képzett zenész, hegedülni, zongorázni tanult. Énekelni is, ami már óvodás korától ismertté tette: akkor már befutott, híres művészekkel, például Koós Jánossal, Zentai Annával lépett színpadra egy gyermekkórus tagjaként. Bejárta a világot, nemcsak itthon vált népszerűvé, de például Japánban is megjelentek lemezei. Rengeteg fellépést vállal ma is, egy természetközeli házban töltődik fel. Éva nagyon kedveli az állatokat, gyermekkora óta szerette volna, ha a közelében is élnének.

Réges-régen elhatároztam,  nem költözöm úgy kertes házba, hogy ne legyen kutyám. Aztán úgy alakult, hogy még a városban laktunk, amikor ajándékba kaptunk egy kutyust. Már egyéves volt, az akkori gazdáinak külföldre kellett menniük, így tulajdonképpen szívességet tettünk nekik azzal, hogy befogadtuk, szeretgettük. Nem sikerült igazán összemelegednünk. Talán túl későn került  hozzánk, hogy megszokjuk egymást, hiába próbálkoztunk, nem volt az igazi,  nem nevezném édes életnek azt az időszakot. Egy darabig még igyekeztünk, de aztán föladtuk, és mi is továbbajándékoztuk. Ez az együttélés is megerősített elhatározásomban:  kertes házban van annyi tér, amennyi ideális egy állat számára   mondja Éva. Jobban szereti az állatokat, mint hogy lakásban tartsa azokat, viszont megérti embertársait is, akik viszonylag kis helyen is nagyszerűen együtt élnek kedvenceikkel.

 

Ma viszont két kutyussal is dicsekedhet.

Amikor épült a ház, úgy alakítottuk a kertet, hogy megfelelő tér legyen benne egy négylábúnak is. Gondosan kiválasztottuk, milyen fajtájút szeretnénk, és hosszasan keresgéltünk. Egy német juhászra esett a választásunk, aki mindannyiunknak elsőre megtetszett. Zori játékos, okos, megbízható. Ő a ház őrzője. Komoly férfi, aki fele-lősséggel látja el feladatát. Egy idő után azonban hiányzott egy gombolyag, akit gyömöszölni, babusgatni lehet, így lett a miénk Csöpi. Ő egy hároméves tacskókeverék. Neki is van dolga, a ház belsejére vigyáz.

 

Nincs villongás a két kedvenc között?

Zori tudomásul vette a helyzetet, egyáltalán nem bántja Csöpit. Sőt, a vele egykorú cicát sem. Mindezt Csöpiről nem mondhatom el, olykor a cicusra csúnyán rámordul.

 

Egyértelmű, hogy ki a falkavezér?

Természetesen. Amikor hozzánk kerültek, én foglalatoskodtam velük, megszokták, hogy tőlem kapják az ételt, én fegyelmezem mindkettőjüket, számukra teljesen egyértelmű a helyzet. Dávid fiammal szoktunk néha vitatkozni, hogy kié Zori, ha nem vagyok otthon, ő látja el őket, de ez inkább csak játékos cívódás.

 

Gyakran van távol az otthonától, ezt hogyan viselik kedvencei?

Mostanában azért jóval kevesebbet, mint amikor rendszeresen turnéztam. Naponta általában kétszer járunk sétálni, de ha el kell mennem, az egyik futtatás akkor is az enyém. Ez engem is karbantart, s imádom, amint felfedezik a természetet. Azt az önzetlen örömet, amellyel pedig fogadnak, ha hazaérkezem, nem lehet megszokni, mindannyiszor meghatódom.

 

Van-e olyan állat, amelyre nagyon vágyik?

Egy igazi nagy papagájra, amit meg lehet tanítani beszélni. Édesanyám nimfa papagáját annak idején megörököltük, szerettem. Egyszer aztán véletlenül nyitva maradt az ablak, amikor a kalitkát takarítottam, és elrepült. Most versenygalambokat tartunk. Dávid fiam pedig hörcsöggel bajlódik. 


További érdekességekkel várja a www.enteo.hu az állatbarátokat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!