Hallgassa élőben!
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

„Ennyi volt az én időm” – Cseh László a 7. hellyel búcsúzott

A tokiói játékok pénteki úszódöntői során Cseh László olimpiai 7. hellyel fejezte be pályafutását, Milák Kristóf 2. idővel jutott be a 100 pillangó döntőjébe, Telegdy Ádám 5. lett 200 háton, míg Szabó Szebasztián (100 pillangó) és Burián Katalin (200 hát) nem jutott tovább az elődöntőből.

A tokiói játékok pénteki úszódöntői során Cseh László olimpiai 7. hellyel fejezte be pályafutását, Milák Kristóf 2. idővel jutott be a 100 pillangó döntőjébe, Telegdy Ádám 5. lett 200 háton, míg Szabó Szebasztián (100 pillangó) és Burián Katalin (200 hát) nem jutott tovább az elődöntőből.

Milák Kristóf elődöntőjével kezdődött a mai úszóprogram. Az első hosszt követően még csak a harmadik volt, a célba azonban elsőként, 50:31-es új olimpiai csúccsal csapott. A második futamban az amerikai Dressel (49.71) azonban tovább faragott a rekordon, de Miláké így is a második legjobb idő, Szabó Szebasztián azonban csak a hetedik, összesítésben pedig 14. lett, így ő nem került a fináléba.

„Örültem neki, hogy úszhattam, jól éreztem magam, mégis kicsit fáradtan. Korán ébredtem, illetve időben, talán a buszútban fáradtam el, fura… 23.7-es első ötvenet úsztam, ami baromi lassú. Amikor az Eb-n 50.18-at úsztam, akkor 23.5-re kezdtem. A második ötvenem hiába nekem a legjbob, 23.2-3-mal el kéne kezdenem, ezt fel kell építenem. El kell bírni az első ötvenet, mert ha az megvan, sanszos, hogy jó idő lesz és jó eredmény. Igen, Dresselt végignéztem, de nem árulom el, hogy tetszett…” – mondta az elődöntőket követően helyszíni tudósítóinknak Milák Kristóf.

Vele ellentétben érthetően csalódottan beszélt Szabó Szebasztián, akinek nem sikerült a döntőbe jutnia.

„Semennyire sem vagyok elégedett. Nagyon sok munkát elvégeztünk ezért a száz pillangóért, ám nem jött össze, sajnálom, csalódott vagyok. Viszont a váltóval a száz gyors jól sikerült, arra büszke vagyok – erre nem, a döntőbe akartam kerülni. Már meg is úsztam az ehhez szükséges időket egyszer-kétszer, de most, itt, az olimpián ez volt a maximum. Viszont három év gyorsan el fog telni, mindjárt itt lesz a következő olimpia. Folytatom a munkát” – értékelt Szabó.

ÚSZÁS
FÉRFI 100 M PILLANGÓ
1. ELŐDÖNTŐ
1. Milák Kristóf (Magyarország) 50.31 – új olimpiai csúcs
2. Joszif Miladinov (Bulgária) 51.06
3. Andrej Minakov (Orosz csapat) 51.11

2. ELŐDÖNTŐ
1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 49.71 – új olimpiai csúcs
2. Noe Ponti (Svájc) 50.76
3.Jakub Majerski (Lengyelország) 51.24

200 vegyesen elsőként szólították a rajtkőre Cseh Lászlót – ahogy a legnagyobb bajnokoknak kijár. Sorra utána jöttek a többiek, utolsóként a legjobb idővel döntőbe jutó kínai Vang Sun. Cseh az elsők között állt fel a rajtkőre, s jól is kezdett, az első 50 után a másodikként fordult, világcsúcs részidőn belül. Háton pedig javulni is tudott, hét századra faragta a hátrányát Vang mögött. Az utolsó mellúszás nem sikerült jól – sose voltak jóban –, a hetediken fordult, s a gyorsra fordulva nagy hajrába kezdett, de a végén a benyúlás nem sikerült, a hetedik helyen zárt. Parádés úszás, remek lezárása egy hihetetlen karriernek.

Azt a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg: az olimpiai bajnoki címet Vang nyerte a brit Duncan Scott előtt, a bronz Jeremy Desplanches nyakába kerül majd. A finálé után a győztes kínai versenyző a medencéből kimászva meghajolt Cseh László előtt.

„Jó lett volna egy kicsit előrébb végezni. Jól éreztem magam délelőtt, örülök, hogy itt lehettem, köszönöm mindenkinek, aki összerakott erre az utolsó úszásra, sok ember munkája van ebben. Tudtam, hogy mellen kéne valami jobbat úszni, az idő lehetett volna jobb, de nem lehetek elégedetlen. Sokat fejlődött a személyiségem, régebben egy ilyen úszás után magamba dőltem volna és senkivel nem álltam volna szóba. Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom. Itt az idő, hogy átváltsak a civil életre. Most leginkább szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni, és sokat pihenni, de hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk – fogalmazott Cseh László a finálét közvetítő M4 Sport kamerája előtt, majd a Nemzeti Sportnak is értékelt. – Ébredés után belém hasított, hogy ez lesz az utolsó úszásom, kicsit el is érzékenyültem, de ez nem rossz érzéseket jelent, sőt! Itt kellett lennem Tokióban, mert így tudom tiszta szívvel, nyugodtan és elégedetten lezárni a karrieremet. Már akkor így éreztem, amikor megérkeztem Japánba, de annak nagyon örülök, hogy háromszor is úszhattam az olimpián – a döntős időeredményemmel azért nem vagyok elégedett… Nem tudok kibújni a bőrömből, mindig is ilyen voltam: rendszerint a negatívumokat látom meg mindenben ahelyett, hogy a jóra figyelnék. Mert abból is jócskán volt a pályafutásomban.„

FÉRFI 200 M VEGYES
1. Vang Sun (Kína) 1:55.00 perc
2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) +0.28 mp
3. Jeremy Desplanches (Svájc) +1.17
4. Szeto Daija (Japán) +1.22
5. Michael Andrew (Egyesült Államok) +2.31
6. Hagino Koszuke (Japán) +2.49
7. CSEH LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG) +2.68
8. Lewis Clareburt (Új-Zéland) +2.70

A másik pénteki, magyar érdekeltségű döntőben Telegdy Ádám féltávnál ötödikként fordult, és a végén ötödikként is ért célba 1:56.15-ös új egyéni csúccsal. A győzelmet az orosz Jevgenyij Rilov szerezte meg új olimpiai rekorddal.

„Ha 1.59-et úsztam volna, az sem számítana, az olimpián csak a helyezés számít. Ez egyéni csúcs, mínusz két század, úgyhogy majd ha lehiggadtam, elemzünk… Úgy jöttem ide, hogy nagy öröm lenne, ha döntőbe jutnék, ez sikerült. Ezért a fináléra pedig már úgy mehettem, hogy ez örömúszás. Az is lett, felülmúltam a saját elvárásaimat. Bogi csalódását megpróbáltam átfordítani, érte is úszni, de ő is profi, nem hagyta, hogy az ő hangulata az én teljesítményem rovására menjen” – nyilatkozta Telegdy a Nemzeti Sportnak.

FÉRFI 200 M HÁT
1. Jevgenyij Rilov (Orosz csapat) 1:54.15 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) + 0.88mp
3. Luke Greenbank (Nagy-Britannia) +1.45
4. Bryce Mefford (Egyesült Államok) +2.22
5. TELEGDY ÁDÁM (MAGYARORSZÁG) +2.88
6. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) +3.12
7. Irie Rjoszuke (Japán) +4.05
8. Nicolas Garcia Saiz (Spanyolország) 5.79

A női 200 mell díjátadóján világcsúccsal győztes Tatjana Schoenmaker még a dobogón is könnyezett és biztosak lehetünk, hogy idehaza a tévék előtt sokan még utána is párás szemmel követték az eseményeket, hiszen jött Cseh László utolsó úszása, azaz a férfi 200 vegyes döntője.

NŐI 200 M MELL
1. Tatjana Schoenmaker (Dél-Afrika) 2:18.95 perc – világcsúcs
2. Lilly King (Egyesült Államok) +0.97 mp
3. Annie Lazor (Egyesült Államok) +1.89
4. Jevgenyija Csikunova (Orosz csapat) +1.93
5. Kaylene Corbett (Dél-Afrika) +3.11
6. Molly Renshaw (Nagy-Britannia) +3.70
7. Abbie Wood (Nagy-Britannia) +4.77
8. Fanny Lecluyse (Belgium) +5.62

Emma McKeon révén ausztrál siker született a női 100 gyors döntőjében – szintén olimpiai csúccsal.

NŐI 100 M GYORS
1. Emma McKeon (Ausztrália) 51.96 – olimpiai csúcs
2. Siobhan Bernadette Haughey (Hongkong) +0.31 mp
3. Cate Campbell (Ausztrália) +0.56
4. Penny Oleksiak (Kanada) +0.63
5. Sarah Sjöström (Svédország) +0.72
6. Femke Heemskerk (Hollandia) +0.83
7. Anna Hopkin (Nagy-Britannia) +0.87
8. Abbey Weitzeil (Egyesült Államok) +1.27

NŐI 200 M HÁT
Burián Kata
remekül kezdett, fétávnál vezetett is futamában. A táv második felében azonban elfáradt, visszacsúszott az ötödik helyre, s végül a 10. idő lett az övé, így nem jutott a fináléba.

2. ELŐDÖNTŐ
1. Kylie Masse (kanadai) 2:07.82 perc
2. Kaylee McKeown (ausztrál) +0.11 mp
3. Liu Ja-hszin (kínai) +0.83

5. BURIÁN KATALIN +1.83

„Csalódott vagyok, mert ennél sokkal jobbat tudok, de ez most nem jött ki. Nem tudom miért, de nagyon elsavasodtam a végére, talán az átállás mégsem sikerült úgy, ahogyan gondoltuk – mondta el az elődöntő után a magyar úszó az M4 Sportnak. – Az azért meglepett, hogy az európaiak közül így is a második legjobb voltam. Most kell egy kis idő, hogy átgondoljam a továbbiakat, de arra mindenképpen büszke vagyok, hogy idáig eljutottam, mert más már abbahagyta volna azok után, ami 2016-ban velem történt. Nem fogom feladni, és az a munka, amit eddig belefektettem az úszásba, három év múlva ki fog jönni.”

A pénteki olimpiai programot itt találja meg!

Hozzászólások

Hirdetés
Az élet írta a Rozmaring kunyhó történeteit
csak a babákra figyel
A Dancing with the Starsban lép fel utoljára Rúzsa Magdi
túlterhelés / 20 perce
Megtámadták az Origo és a Mandiner hírportálokat
A hackertámadás miatt egy ideig elérhetetlenné váltak az oldalak.
Gyász
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a dunaújvárosi Batsányi utcai I. sz. Gondozási Központ vezetőinek, ápolóinak a hosszú időn át tartó lelkiismeretes munkájukért, hogy Édesanyánkat, KOLOS JÁNOSNÉT élete utolsó időszakában végigkísérték, ápolását hivatásukhoz hűen végezték. Őszinte tisztelettel és köszönettel: Gyermekei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVACS ISTVÁN életének 61. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 5-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi volt kompkikötőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ATTILÁNÉ szül. Erős Veronika 56 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 29-én 11 órakor lesz a dunavecsei temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARÁTH ISTVÁNNÉ 2021. október 19-én, életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 27-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN újtelepi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 28-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH KÁROLY JÓZSEF 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 28-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERES JÁNOS IMRE a Vasmű Energiaszolgáltató volt dolgozója 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. október 22-én 11.30-kor lesz a rácalmási temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUBECSKA KATALIN életének 84. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 21-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁSZAI ZOLTÁN 57 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 25-én 10 órakor lesz a kisapostagi yachtkikötőben. Gyászoló édesanyja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog. De Te számunkra nem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSEH GÉZÁNÉ Terike 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAK IMRÉNÉ szül. Fábián Katalin 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 20-án 14.30-kor lesz az előszállási temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR JENŐNÉ 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 26-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VICZKÓ GYÖRGY 81 éves korában, VICZKÓ GYÖRGYNÉ 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk 2021. október 21-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi Krisztus Király templom altemplomában. Kérünk mindenkit, hogy kegyeletüket egy szál fehér virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIZSER LÁSZLÓ 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. október 25-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZTUPA IGNÁCNÉ szül. Kelcz Anna 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 20-án 14 óra 30 perckor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAMÁS ISTVÁNNÉ 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én 14 óra 30 perckor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ SÁNDOR (IKV és DUVÉV egykori dolgozója) életének 82. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Nem számít, hány óra van, ha elveszítesz egy embert, ez mindig túl korai és mindig fáj." "Es ist egal, zu welchem Zeitpunkt man einen Menschen verliert, es ist immer zu früh und es tut immer weh." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy cégünk dolgozója JÁSZAI ZOLTÁN a KRONEISL STAHL magyarországi képviselője súlyos betegséget követően elhunyt. Búcsúznak tőle: kollégái és a cég vezetősége
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GÁL SÁNDOR szül. Svoboda Sándor temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁSZAI ZOLTÁN 57 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 25-én 10 órakor lesz a kisapostagi yachtkikötőben. A gyászoló édesanyja
Kódolás hete / 47 perce
Programozási hét játékosan, örömmel
duol.hu
nba / 1 órája
Curry ott folytatta, ahol abbahagyta
járvány / 1 órája
89 fővel nőtt a fertőzöttek száma a megyében
duol.hu
gasztronómia / 1 órája
Bíró Lajos életműdíjas, Dalnoki Bence megnyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét
napi adatok / 1 órája
5 millió 935 ezer a beoltott, 2548 az új fertőzött, elhunyt 24 beteg
Nyugodjon békében / 1 órája
Elhunyt Dr. Burány Nándor a Dunaújvárosi Főiskola volt oktatója
uniduna.hu