Olimpia 2020

2021.08.01. 20:22

Két-három érmet, közte egy aranyat reméltek – teljesítették!

Az egy aranyat, egy ezüstöt, egy bronzot hozó olimpiai szereplést Boczkó Gábor, a tokiói csapat vezetője értékelte a Nemzeti Sportnak.

– Egy, egy, egy – ha ehhez hozzátesszük Márton Anna negyedik helyét, remek számsort kapunk. Elégedett?

– Az érmek számával, s azzal, hogy van közte egy arany, mindenképpen – válaszolta Boczkó Gábor, a Magyar Vívószövetség sportigazgatója, a tokiói csapat vezetője. – Ez volt az alap, két-három érmet szerettünk volna, a magyar vívás hagyományai és tradíciói „kívánták” az aranyat is, ezt Szilágyi Áron hozta, ráadásul sporttörténelmet írt azzal, hogy harmadik egyéni elsőségét szerezte férfi kardban. Azt reméltük, hogy a férfi kardcsapat is feljuthat a csúcsra, de legalábbis, hogy Dél-Koreával döntőt vívhat, sajnos az olaszok elleni elődöntőben 43–43-as állásnál nem jelzett találatot a gép...

– A férfi kardcsapat bokszában tartózkodott Decsi András vezetőedző mellett, hogy élte meg ezt a szerencsétlen esetet?

– Nem a találatjelzőt néztük, hanem az akciót, és Szilágyi Áron fejvágásánál mindenki felkiáltott örömében. Aztán észleltem a hibát, és szóltam: gyerekek, ez egy lámpa... Vissza is kérdezett mindenki: az meg hogy lehet?! Néha előfordul a vezeték nélküli rendszernél ilyen hiba, ezzel én is küzdöttem versenyzőkoromban, leginkább ha kemény helyre, például fejre, csuklóra, térdre szúrtam – a konkrét esetben Áron megelőzte az ellenfelét vágott, talált, ha gyullad a lámpa, miénk a tus. Szerencsére a srácok felálltak a padlóról, és a bronzmeccset uralták. Külön öröm, hogy Gémesi Csanád is beállt, vagyis mind a négy fiú hozzátette a magáét az éremhez.

– Mindig jól mutat, ha van egy csapatérem is a zsákban.

– A férfi kardcsapat évek óta érmet hoz minden világversenyről, kiváló eredmény, hogy Áronék Tokióban is ott állhattak a dobogón. Erős csapat a miénk, persze, az aranyérem volt a cél, ám a bronznak is lehet örülni, szóval kihúzhatja magát mindenki.

– Tud már örülni Siklósi Gergely ezüstjének is? Világbajnok párbajtőrözőnk elveszítette az olimpiai döntőt, és akkor meglehetősen elkeseredett volt – mármint ön, nem a versenyző.

– Persze, hogy tudok örülni a második helynek, csakhogy tudom azt is, mi a különbség az arany és az ezüst között. Nem, ez így nem igaz, azt tudom, milyen ezüstérmesnek, vagy éppen negyediknek lenni. A mi sportágunk más, mint mondjuk az úszás, az atlétika, vagy éppen a kajak-kenu, mert itt nem másodikként érsz célba, hanem legyőznek a fináléban, ezzel pedig automatikusan együtt jár némi keserűség. Szerencsére Gergő úgy érzi, megnyerte ezt az ezüstöt, és ez jó, én azért voltam szomorkásabb a döntője után, mert olyan formát mutatott az olimpia előtti hetekben, hogy benne volt a győzelem is. Az ember mindig telhetetlen, viszont Gergő kiváló munkát végez az edzőjével, Dancsházy-Nagy Tamással, még fiatal is, úgyhogy ez az érem lehet fényesebb is idővel.

– Siklósi Gergely ezüstje kapcsán óhatatlan eszébe jut az embernek egy másik világbajnokunk: a kardozó Szatmári András már az első körben búcsúzott az egyéni versenyben.

– Bár a verseny előtti napon kiderült, hogy Andris Szilágyi Áronnal találkozhat a negyeddöntőben, biztos, hogy éremben gondolkozott Tokió előtt: többet várt magától, és az edzéseken mutatott formáját látva mi is, nem hiszem, hogy egy világbajnok elégedett lehet azzal, hogy már a harminckettő között búcsúzott.

– Ha a szakágnál maradunk, nem kerülhetjük meg a női kardcsapatot sem: a lányok remekeltek az elmúlt években, mi történt velük Tokióban?

– Az Európa-bajnoki ezüstérmes, világkupaversenyeken dobogós csapattól, amelyiknek két tagja ráadásul a világranglista élmezőnyéhez tartozik, mi sem azt vártuk, hogy győzelem nélkül zárja az olimpiát. Titkon azt reméltem, a női kardcsapat szállítja a meglepetést, és nem is sokon múlt, hiszen a negyeddöntőben 38–35-re még mi vezettünk. Csakhogy a csapat szereplését erőteljesen meghatározta Márton Anna sérülése: Panka az egyéni versenyen nagyot küzdött sérülten is, így lett negyedik, ám őt ebben az állapotában látva, a társai elbizonytalanodtak. Ez nem is csoda, hiszen ő a válogatott vezéregyénisége, a kiesése után pedig a többiek enerváltan, hitehagyottan vívtak. Nem tudták kihozni magukból azt, amit tudnak.

– Egy teljesen más Pusztai Lizát láttunk a páston a korábbiakhoz képest, vajon őt megnyomta az, hogy ez volt az első olimpiája?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!