Olimpia 2020

2021.08.01. 19:06

A döntős helyek mutatják az erőnket – Sós Csaba

Egyetlen ember szállította a két magyar úszóérmet Tokióban, ám Sós Csaba szövetségi kapitány határozottan állítja, hogy nem csak egy nagy úszónk van.

Egy arany és két-három érem.

– Igen, ezt mondtam az olimpia előtt, ezt vártam – reagált a megjegyzésre Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya. – Elmaradtunk attól, amit vártam, de közel jártunk hozzá, és a szereplésünk, az, hogy van három negyedik, és három ötödik helyünk, azt mutatja, nem volt mindez illúzió. A döntős helyek mutatják az erőnket: tizenöt úszónk tizenhárom olimpiai fináléban lépett rajtkőre, ilyen azért nemigen szokott lenni.

Ennek ellenére sokan úgy gondolják, hogy egy nagy úszónk volt Tokióban.

– De ez nem igaz. Sydney-ben Kovács Ágnes aranyérme mellett volt egy negyedik és két ötödik helyünk, Tokióban azért más volt a helyzet. Hogy a pontszerző helyezéseinkből nem lettek érmek, amiatt persze az én szívem is fáj.

Sokszor csak kevés hiányzott ehhez, okoljuk a szerencsét?

– Ne okoljunk semmit, ilyen van. Azt pedig jó ideje tudjuk, hogy a csapatunk fele harminc közelében vagy afölött jár, ilyen magas átlagéletkorú válogatott talán nem is volt másik ezen az olimpián.

Ha már ezt említette: az idősebbek közül valakinek Tokió volt a búcsúfellépése. Elégedett volt Cseh Lászlóval?

– Laci, ahogyan a májusi Európa-bajnokságon, Tokióban is megcsinálta azt, hogy háromszor úszta le jól a kétszáz vegyest, sőt a budapesti Eb-hez képest még le is dobott néhány tizedet. Szép, kerek történetté vált a pályafutása, és nagyon jó azt látni, érezni, hogy mindenki más is így gondolja.

PEKING ÉS TOKIÓ KÖZÖTT VAN HASONLÓSÁG

Akárcsak 2008-ban Pekingben, ezúttal is fordított időrendet kaptak az úszók: délután rendezték az előfutamokat, míg a döntőkre és a középdöntőkre délelőtt került sor. És akárcsak Pekingben, Tokióban is sokan elvéreztek a furcsa és mindenképpen szokatlan lebonyolítási rend miatt, amely egyébként azért volt így, hogy Amerikában a nézők az esti főműsoridőben követhessék az úszóversenyeket.

„Nem kifogásokat keresek, hiszen a felkészülésünk remekül sikerült, nem hivatkozhatunk semmire, ugyanakkor az egyértelműen látszik, hogy az európai országok haloványabban szerepeltek Tokióban – mondta Sós Csaba kapitány. – Az amerikaiak persze domináltak, mint általában mindig, az ausztrálok újra régi fényükben tündököltek, az elmúlt években jobbára csak a váltókban villogtak, ezúttal viszont az egyéni számokban is nagyszerűen szerepeltek.”

Maradjunk még ennél a generációnál: Verrasztó Dávid édesapjával, Zoltánnal összefonódott az ön úszópályafutása – jól sejtem, hogy a négyszáz vegyesen elért negyedik helyébe kicsit a kapitány is belehalt?

– Úgy még inkább, hogy az arany sem volt messze. Dávid végig harcban volt az éremért, egy régen látott szoros mezőnyben nagyon becsületesen helytállt.

Nem kerülhetjük meg Hosszú Katinka szereplését sem: sokan támadják otthon amiatt, hogy ezúttal nem állhatott ott az olimpiai dobogón is, és azért is, mert néhányszor „elfelejtett” átvonulni a vegyes zónán, így a szavait sem tolmácsolhattuk az érte és neki szurkolóknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!