„Engem mindig a szakma inspirált”

2019.03.09. 11:30

Újratervezett egészség, több betegségmegelőző program

Bár még nem állunk ott egészségben, ahol szeretnénk, de a törekvés már kezd láthatóvá és kézzelfoghatóvá válni. Fokozódik az egészségtudatosság, és számos program indult a betegségek megelőzése érdekében is. Ezzel remélhetőleg új fejezet nyílik, amelynek első lapjait az új tiszti főorvos, Müller ­Cecília jegyzi.

Balla Tibor

Mennyiben változott az élete az új poszt betöltésével?

– A kettő együtt jár. Sokrétű, rendkívül szerteágazó a feladatunk. Nemcsak irányítani és ellenőrizni kell az országos folyamatokat, hanem fel is kell fedni az egyes szinteken jelentkező problémák okát. Egy-egy terület megoldandó feladatai jelentik a munka másik fontos részét. Természetesen minden megoldásnak a megfelelő szinthez kell igazodnia, ezért mindig szem előtt tartjuk a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvet.

Számított a kinevezésre?

– Egyelőre megbízottként dolgozom, de tény, hogy a személyem már többször szóba került a posztra. Jóleső, amolyan lelket simogató érzés, amikor az ember neve felmerül. Azt mutatja, hogy jegyzik, számon tartják a szakmában.

Ez iszonyú nagy felelősség, nem?

– Igen, de melyik hivatás nem jár nagy felelősséggel? Persze igaza van, most jócskán bővült a feladatkör, hiszen országos intézményt vezetek. Vonzó a kihívás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által ellátott szakmai felügyelet. Engem mindig a szakma inspirált, az ügyek előbbre vitelének lehetősége és módja. Az ad értelmet a munkánknak, hogy jó származhat belőle a közösség javára. Egészen más problémákkal szembesülünk manapság, mint huszonkét évvel ezelőtt, amikor a közegészségüggyel kezdtem foglalkozni.

Mi az, amit a legsúlyosabbnak érez?

– Fókuszba került a népbetegségek megelőzése, ideértve a környezeti tényezőket is. A vizekkel alapvetően nincs problémánk, Magyarország nagyon jól áll e tekintetben, szépen növekszik a születéskor várható élettartam is, akárcsak Európában. A megbetegedési és halálozási mutatóink azonban nem kedvezők, az egészségben eltöltött életévek száma és az idő előtti vagy korai halálozás terén sok tennivaló van még.

Mi lehet ennek az oka?

– Elsősorban az életmódunkkal tudnám ezt összefüggésbe hozni. Egyértelmű, hogy a helytelen táplálkozás, a mozgáshiány, a dohányzás, az egészségkárosító szoká­saink hibáztathatók ezért. Első helyen a szív-, érrendszeri betegségek szerepelnek, több mint a felét képezik az összes halálozásnak. Ezt követik a daganatos megbetegedések, a mozgásszervi problémák. Ezeknek az elsődleges megelőzése a helyes életmód, amit jogszabályok is segítenek. Bevezették a mindennapos testnevelést, törvény született a nemdohányzók védelmére, bevezették a népegészségügyi termékadót a magas só-, cukortartalmú termékekre. A jogalkotás támogatta az egészségőrző törekvéseket. Ne feledkezzünk meg a ­védőoltási rendszerünkről sem, amely világszínvonalú, gyakorlatilag egyedülálló. Nálunk nincs olyan fertőző betegség, ami kötelező védőoltással ne lenne megelőzhető, és vannak felajánlott oltásaink is. Ilyen például a humán papillomavírus elleni védőoltás, amelyet szinte tálcán kínálunk a szexuális életet még nem élő lányoknak, és tervezzük a fiúk bevonását is. A másodlagos megelőzést a szűrővizsgálatok jelentik, az NNK oroszlánrészt vállal ebben. Az időben felfedezett betegség ugyanis nagyrészt jól kezelhető, akár meg is gyógyítható. Ezt próbáljuk elősegíteni a magunk tevékenységével. Szeretném, ha belátható időn belül megállna a megbetegedések számának növekedése az említett területeken. Nagy népegészségügyi programok születnek most, számos lehetőség nyílik szűrésre, végső fokon egészségmegóvásra. Most zajlanak a ­vastagbél-szűrővizsgálatok. A háziorvosoknak eddig több mint a fele jelentkezett a programba, de szeretnénk bővíteni a létszámot. Az anyagcsere-betegségek, a cukorbetegség szintén népbetegség, ami nyilvánvalóan az életmódunkkal függ össze, egyre több az ilyen beteg. Reménykeltők azonban a civil kezdeményezések is, a szemléletváltozás, a fokozódó egészségtudatosság. Öröm látni például a sok kocogót, kerékpározót, aktívan mozgó embert.

Dr. Müller Cecília megbízott országos tiszti főorvos Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

A szóbeszédben rendre előkerül, hogy az influenzavírus ellenálló lesz a gyógyszerekre, középkori járványok visszajönnek, hogy „itt a világvége”. Itt van?

– Valószínűleg sokkal magasabb rendű erők döntik ezt el, hogy hol van a világ vége. Az én szakterületem szempontjából nincs itt. Tavaly az influenza B vírus dominált, az idén meg csak A-val találkoztunk, és tényleg elég csúnyán megbetegítette azokat, akik nem oltakoztak. A rókákat immunizáljuk veszettség ellen, erre most átment a veszettség vírusa a denevérbe. Megtalálja az élet azt a közeget, ahol tovább tud élni. Nagyon sok a vívmány, ugyanakkor mindennek ára van. Az antibiotikum is fantasztikus vívmány, de a megfelelő készítményt csakis az orvos által előírt mennyiségben és ideig szabad használni. Rendkívül jó, hogy van, de ha indokolatlanul használjuk, mi magunk termeljük ki az ellenálló, rezisztens kórokozókat.

A világ minden tájáról érkező áruval bekerülhetnek emberre veszélyes kórokozók?

– Azt hiszem, a klímaváltozás új kihívások elé állít bennünket. Már nálunk is fellelhető az ázsiai tigrisszúnyog, ami hordozhat vírusokat. Még nem kell tőle nagyon tartani, mert a megtelepedéséhez egyelőre nem kedvezők a feltételek. Előfordulhat, hogy a szállítmányokkal importáljuk ezeket. Védekezésre azt tanácsolom, ügyeljünk az udvarokban, kertekben lévő elhanyagolt vázára, hordócskára. Fordítsuk föl, ürítsük ki azokat! A temetővázákban nagyon jól elvannak a lárvák, képesek vírusokat hordozni, így tőlünk idegen, nem honos betegségeket hurcolhatnak be.

Az új beosztása rengeteg munkával jár. Ezt hogy lehet bírni?

– Szerencsére nagyon sok okos és jól képzett munkatársam van. Megfelelő szervezéssel és jó munkatársakkal meg kell, meg is lehet oldani a feladatokat. Még mindig a tájékozódás fázisában vagyok, mindemellett úgy kell építkeznünk intézményi szinten, hogy közben a napi feladatokat is ellássuk. Szakmai értekezleteket tartunk havonta egyszer a szakterületek képviselőinek és a tiszti főorvosoknak, tájékoztatjuk őket az új dolgokról. Bevezettem egy új napirendi pontot, megkérem a kollégákat, számoljanak be egy-egy érdekes közegészségügyi, járványügyi eseményről. Egymás okulására és az enyémre is szolgálnak ezek, hiszen egy, a jövőben máshol is bekövetkező eseményhez adnak egyfajta megoldási javaslatot, kottát. A helyben képződő problémákat helyben kell megoldani. Hogy ott mi a legjobb megoldás, mi a legcélravezetőbb, mi a leghatékonyabb, azt az ismeri, aki ott él. A tapasztalatcsere sokat jelent. Területről érkeztem, ahol volt erre igény, és úgy láttam, hogy a kollégák is jó néven ­veszik.

Jól kezeli a stresszt?

– Azt hiszem, igen. Amikor egy rendkívül fontos és sürgős megoldandó feladat van, akkor igénybe veszem a kollégáim tudását. Összerántok egy szakértői gárdát, a tapasztalatukból meg a tudásukból pedig megjön a megoldás. Ha nincs mellettem senki, akkor marad a több évtizedes tapasztalat. Van stressz bőven, de eddig is volt. Nagyobb a súly, nagyobb a felelősség, mert a döntéseim az eddigieknél jóval nagyobb kört érintenek, befolyásolnak.

Mikor van ideje regenerálódni, az egészséges életre?

– Most egy kicsit szégyellem magam. Nagyon megkedveltem a kocogást, büszke is voltam rá. Mindennap lefutottam Nagyvenyimről Baracsra, meg vissza. Nagyon jól éreztem magam tőle. Ez most hiányzik, de tervezem, hogy végképp nem hagyom el. Télen mindig sötétben érek haza, így vettünk egy ellipszis járót a szuterénbe, hogy vala­hogyan kompenzáljam az egész napos ülést.

Ezen a vonalon a szakma csúcsát érte el. Van valami a csúcson túl?

– Nem is kell, hogy legyen. Mindig az volt az életfilozó­fiám, hogy azon a helyen, ahol éppen van az ember, ott jól kell csinálni. Azokat kell szolgálni a szó legnemesebb értelmében, akik rá vannak bízva. Most ez a feladat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!