„Inkább partner akarok lenni”

2019.07.09. 20:00

Szabó Attila Amerikában lett futballedző – most itthon is vezényelt néhány tréninget

New Jersey állam honfoglalói a svédek, hollandok, majd az angolok voltak a XVII. században. Nem is csoda, hogy a mára Európában jelentős labdarúgó-kultúrával rendelkező népek ottani rokonai is alig várták a dunaújvárosi Szabó Attila érkezését.

Balogh Tamás

Szabó Attila számos újvárosi fiatalhoz hasonlóan helyben, különböző csapatokban járta végig a szükséges ranglétrát. Amerikába azonban nem labdarúgóként, hanem asztalos mesteremberként érkezett.

– Két dolog nagyon megy nekem: a famunkák és a gyerekekkel való foglalkozás. Már kilenc éve dolgozom edzőként is, a hattól a tizenkilenc éves korosztályig foglalkozom a tehetséges fiatalokkal. Már kint képeztem át magam edzővé, és örömmel is adom át a tudásomat a gyerekeknek. Itt, a dunaújvárosi Margaréta óvodában a tanulási célra nagyon jó pályát építettek, hiszen hálóval vették körbe, nem kell a labda után szaladgálni, és ezért a fontos dolgokkal tölthetjük el az időt, így minden gyerek sokat találkozik a játékszerrel.

Szabó Attila főként a helyes gondolkodásra akarja megtanítani fi atal játékosait Fotók: a szerző

Halkan, türelmesen kommunikál a gyerekekkel, ezt nem minden magyar sportpályán tapasztalhatjuk...

– Ebben nincs semmi szenzáció. Kint így tanítják ezt a szakmát. E szerint nem az a fontos, hogy százszor is elmagyarázd a feladatot, hanem, hogy türelmesen rávezesd őket a helyes megoldásra. Minél egyszerűbb kérdésekkel addig-addig segítesz nekik, amíg ők maguk is rájönnek a helyes válaszra. Amikor már értik, hogy melyik a jó megoldás, működni fog a dolog. Mindez azért is fontos, mert amikor fönt vannak a pályán, nem én gondolkodok helyettük, hanem nekik maguknak kell a tanultak alapján a helyes döntést meghozniuk. Ez az ő játékuk. Az én szerepem elsősorban az, hogy végignézzem, észrevegyem a hibákat, amiket az edzésen megtanulunk kijavítani. Azt akarom megmutatni, hogy hogyan lehet ezt még jobban csinálni. Amennyiben nem foglalkozunk velük alaposan, örökre a rossz megoldásokat fogják elvégezni, de ha megtanítjuk őket a helyes gondolkodásra, akkor egyénileg és csapatként is sikeresebbek lehetnek.

Miért fogadjanak szót önnek a gyerekek?

– Semmiképpen sem azért, mert mondjuk félnek tőlem. Amikor látják, hogy az általam javasolt módszer viszi sikerre őket, akkor a tanításaimat fogják követni. Onnantól már tisztelni fognak a közös eredményünk miatt, és a további munka is jobban fog menni. Szerintem azonban ezzel minden edző így van, hogy inkább partner akar lenni a csapatával, mint egy mumus. Nem hiszem, hogy valaki is a félelemre törekszik, csak tisztességesen el szeretné végezni a feladatát.

Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója is szívesen fogadta a szakembert

Mi a különbség a magyar és az amerikai fiatalok között?

– Nincs nagy különbség. Ugyanúgy szeretnek játszani, értik a csínytevést, és az ő szüleik is nagyon szeretnék, ha nagy focista lenne a gyerekükből. Ott is vannak tehetségesek és kevésbé azok egyaránt. Az óvoda előtt a ­DPASE csapatánál jártam, ahol ügyes edzőkkel és gyerekekkel találkoztam, akik igyekeznek és nagyon odateszik magukat. Legutóbb két éve voltam itthon, Magyarországon. Úgy látom, itt is a kicsiknél végzett munka ennek a hazai focirendszernek az első lépcsője.

Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda intézmény-igazgatója példaértékűen támogatja az apróságok sportolását is. Ez nem is lehet véletlen, hiszen ő a DLSZ Gyermek és Ifjúsági Bizottságának alelnöke:

- Az egész év során vannak nálunk labdarúgóedzések, amiket nagyon szeretnek a gyerekek. Érdekes kísérlet, és egyben jó döntés volt Attilának is lehetőséget adni arra, hogy együtt dolgozhasson velük. Egy nagyon kellemes személyiségű, szakmailag felkészült edzőt ismertünk meg benne, aki hihetetlenül rövid idő alatt megtalálta a hangot az új „játékosaival”. Tanulságos volt, ahogy a rengeteg rövid, a kicsik által is könnyen megérthető magyarázataival értette meg velük a játék lényegét és az adott feladat fontosságát. Hangos szavak nélkül, sok mosollyal irányította őket, akik felszabadult örömjátékkal hálálták meg neki ezt a számukra újszerű stílust. Ehhez a sporthoz egy olyan ragyogó műfüves pályát is kaptunk, ami fölött árnyékoló háló is van, így ezek a nyári tréningek jókedvűen, zavartalanul telhetnek el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!