Bősze Ádám előadóestje a Bartók nagytermében

2020.01.13. 11:30

Rekeszizmot próbáló sztorik, elegancia, titkos kulisszajárás

Ülünk szétszórva vagy kétszázötvenen a Bartók nagytermében pénteken este kíváncsisággal vegyes várakozással, vajon mi vár ránk hét óra hét perckor, amikor felgördül a képzeletbeli függöny a puritánul üres színpad előtt. Egy közismert komolyzenei műsorvezetőt várunk, aki azt ígéri, szórakoztatni, megnevettetni fog minket.

Balla Tibor

Fotó: LI

No persze, gondoljuk többen magunkban, a komolyzene és a felhőtlen kacagás talán nem is ugyanazon a bolygón születtek. Az előbbihez számos írott és íratlan regu­la tapad az oktopusz erejével, a másik pedig éppen a szabadságról, a szabadosságról, a határok áttöréséről, a szabályok újraértelmezéséről nevezetes. Hogy fog ez a kettő találkozni egy olyan ember bő órás műsorában, akinek a munkája a feszes szabályozottságról, a mértéktartó ele­ganciáról szól? Biztos vagyok benne, sokunkban merültek fel ezek a kételyek. No persze mindez vélhetően azért történhetett, mert nem voltunk jelen az egykor a Magyar Nemzet zenekritikusaként, a Magyar Televízió riportereként is dolgozó, a Gramofon című zenei szaklap elindításánál bábáskodó, kotta-antikváriusként a Magyar Antikváriusok Egyesületének elnökeként is munkálkodó, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorvezetőjeként még nagyobb népszerűséget szerző sármos zenetörténész korábbi, #szeretnekahallgatók címet viselő 2017-es debütjén, amelyben nem csak újraírta egy műfaj szabályait, de nagy eséllyel újat teremtett.

A komolyzene és a kacagás talán nem is ugyanazon a bolygón születtek

Aztán a meghirdetett időben kisétált a színpadra, no nem frakkban, zsakettben vagy szmokingban, mintha a saját esküvőjére öltözött volna, hanem farmerben, piros edzőcipőben, és az egyszerű ing felett egy hétköznapinak mondható zakóban, és elkezdődött az egy óra tíz perces szünet nélküli nevetés. Persze nem hazudtolta meg azt a kultúrkört, amelyből érkezett, a témákat a komolyzene, az opera, a koncertek világából merítette, hangyányi rést nyitva a bordó bársonyfüggönyön, hogy bekukucskálhassunk a kulisszák mögötti nagyon is esendően emberi világba, és harsányan kacaghassunk azon, hogy ők is hozzánk hasonlóan gyarló lények, számtalan helyzetkomikumot hordozó élettel.

Ezúttal nem a feszes vigyázzállás jellemezte színpadi jelenlétét Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

No persze a legegyszerűbb lenne összedobni egy műsort az olyan megtörtént sztorikból, mint amikor Caruso, a híres tenor mindent elkövetett azért, hogy színpadi kollégáit kizökkentse koncentrációjukból, és megtréfálja őket, lehetőleg minél jobban megdöbbentve vagy megnevettetve őket. Például úgy, hogy a szerelmi jelenetben egy jó zsíros kolbászdarabot szorított a hősnő kezébe. Vagy mondjuk olyat, amikor Keresztelő Szent János levágott fejét a kollégák egy szép nagy érett sajtra cserélték a tálcán a takaró fátyol alatt. Viszonylag könnyű viccelni az operisták testalkatával, a primadonnák extrém életvitelével és igényeivel, de Bősze nem az az ember, aki efféle sztorikkal és olcsó altesti humorral beéri. Az esten, mint Cyrano de Bergerac önmagát állítja a gúny táblájának célkeresztjébe, és saját Bartók-rádiós történeteivel kacagtat, szórakoztat, még óriási bakijait is becitálja. Mindehhez sok finom, intellektuális poén, szójáték és ritmuspoén is társul, hogy a hideg éjszakában hazafelé tartva úgy érezhessük, szerencsések vagyunk, hogy mi részesei lehettünk. Akik otthon maradtak, azok meg bánhatják, de nagyon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!