A szeretet hetének ünnepváró napjai

2019.12.17. 14:00

Önkéntesekkel készül a karácsonyra a „jószoli”

A karácsonyt megelőző héten lázas készülődés folyik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményében. Igaz, ők szinte egész évben készülnek.

Tóth Alexandra

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Hosszú évek óta rendezik meg a szeretet hetét a karácsony előtti napokban a Jószolgálati Otthon dolgozói. A forgatókönyv hasonló, mint a nyári önkéntesek hete esetén, a programok mellett viszont itt még más is fontos szerepet kap: az ünnepi készülődés.

A napközi otthonban és a Bercsényi úti gondozóházban egyaránt lázas készület folyik. Az előbbi esetében leginkább azért, hogy az ottani fiatalok egymással is megosszák az ünnep örömét, a gondozóházban viszont sokaknak, pontosabban 13 ellátottnak csak a jószolis karácsony a karácsony – nekik nincs hova hazamenniük.

Kecskés Rózsa igazgatónő

 

Kecskés Rózsa igazgatónő elmondta, a programok zöme, főleg a fentiek miatt így a gondozóházban lesz. Rengeteg a visszatérő önkéntes, mint például a Dunaújvárosban jól ismert mesemondó, Szendrődi Mária, vagy a népszerű zenészcsaládból származó Horváth Jankó énekes. Polgár Lilla színművésznő is gyakori vendég, ahogy több helyi középiskola diákjai is rendszeresen kiveszik a részüket az önkéntes programokból.

Az igazgatónő elmondása szerint az ellátottak már hetekkel az események előtt készítik az ünnepi díszeket és az ajándékokat az önkénteseknek, lelkesen és szeretettel.

Sokan ritmusra tapsoltak, de voltak, akik együtt is dúdoltak Horváth Jankóval a gondozóházi előadása során Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A mai nap folyamán a napközi otthonban, szerdán a gondozóházban tartják a nyitott hét karácsonyi ünnepségeit, a szent­este viszont csak a gondozóház lakóié lesz. Ünneplőben, meghittségben, ajándékbontogatással és Kecskés Rózsa kiváló halászlevével – pont, mint egy nagy család. Mert azok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!