néha kicsit hagyni kell „üresben” járatni az emésztést

2020.10.04. 11:30

Nem kizárólag élsportolóknak ajánlott az erőnléti tréning

Varga Dávid, a Dunaferr DUE Dutrade FC erőnléti edzője egy fokkal „rosszabb”, mint a híres, tanácsokat adó Norbi, mert nem a médiából, a távolból osztja a tanácsait, hanem a sportolói vagy a partnerei szemébe mondja el a magáét. Kivárja, hogy az illető érti-e, azonosult-e vele, aztán teljessé téve a célszemély kálváriáját: számon is kéri rajta az elvégzett munkát!

Balogh Tamás

Fotó: Zsedrovits Eniko

Honnét vetted az ismereteidet?

– Először egy alap fitnesz- és testépítő iskolát végeztem el, majd egy labdarúgóedzőit, amire ráépítettem egy erőnléti edzőit. Ezt a tudásomat azóta is további képzésekkel folyamatosan fejlesztem. Külön foglalkoztam a légzéssel, az alvásminőséggel, a mobilizációval és más, életminőség-javító tényezőkkel.

A közös továbblépésben gondolkodsz?

– Ezek a srácok profik, akiknek a hozzáállásán egy kicsit megpróbálok finomítani, hogy az eddigi teljesítményükhöz képest előbbre tudjanak lépni, és minél szebb sikereket tudjunk elérni. Azt gondolom, hogy nemcsak az az egy óra edzés számít, amíg a pályán dolgozunk, hanem az előtte és utána lévő időszakok is. Az említett életminőség-javító tényezők esetében a mit, mikor és a hogyan kérdésekre keressük meg a megfelelő megoldásokat!

Varga Dávid elhivatott, megalkuvást nem ismerő szakember

Frank Tamás, a vezetőedző támogatja az elképzeléseidet?

– Ő egy fiatal, de mégis tapasztalt és nagy tudású edző, aki szerencsére úgy látja, hogy ha a jövőben sikeresek akarunk lenni, akkor ezeknek az új dolgoknak teret kell nyerniük. Nyitott ebben az irányban, és segítjük egymás munkáját. Azon vagyok, hogy minél többet hozzunk ki a csapatból. Azt nem szabad elfelejteni, hogy az erőnléti edzőé egy beosztotti szerep. Előre megírom neki, hogy milyen munkát és miért azt szeretném elvégezni a fiúkkal, és amikor ő rábólint, beleállunk. A felkészülés második hetében tudtam csatlakozni, azóta dolgozok a csapattal együtt. Tervszerűen, a szükséges formaidőzítésnek megfelelően haladunk előre. Az arra nyitottaknak adtam egy konzultációs kérdőívet, amiből látom a játékosok életritmusát, a felkelését, az étkezési ciklusait, a sporttevékenységüket és azt is, hogy mik a céljaik. Én erre megadom nekik a szükséges változtatási javaslataimat, amik a jobb teljesítmény eléréséhez vezethetik őket. Felnőtt emberek, azt tartanak be belőle, amit akarnak, de tudják, hogy veszítenivalójuk nincs, ha az új úton járnak.

Titkokat tudsz meg, amiről ritkán beszélnek az emberek. A partnereid kiadják a gyengeségeik titkait, amire te megkeresed a személyre szabott megoldást?

– Ez valóban egy bizalmi faktor, úgy is állok hozzá. Általában, ha jó teljesítményt kívánnak az emberek elérni a sportban, mindenki arra asszociál, hogy mit edzek, és mit egyek?! Pedig mellette nagyon sok fontos részlet teszi teljessé a felkészülést, amik ma még újként hatnak.

Mindenkiről megőrzöd a fejlődésük útját?

– Igaz, de azok nem egy klasszikus kockás füzetben, hanem a számítógépem egyik könyvtárában találhatók. Az első edzésen elvégzett tesztektől a fejlődésük állomásait is megőrzöm, mert az is fontos a további munkánkhoz.

Széles körű, támogató figyelem...

– Ugye te is furcsán nézel, amikor azt tanácsolom, hogy mindig az orrodon szedd a levegőt?! Hasonló az is, hogy ha lehet, lehetőleg lefekvés előtt két órával már ne használd a számítógépedet, és ha tévét nézel, akkor használj hozzá kék fényszűrőt! Ezek ugyanis a pihenés minőségét fogják javítani, ami a holnapi vagy a jövő heti teljesítményt befolyásolhatja, és ezekkel meccseket nyerhetünk. Az elfogadásukhoz nagyon befogadónak kell lennie a sportolónak, vagy az egyéb partnernek, hogy elhiggye és alkalmazza is azokat. Ehhez időt kell adni.

Simon Ákos gyúró (b) Frank Tamás vezetőedző és Varga Dávid erőnléti edző – sikert ígér az összefogásuk Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Biztos, hogy végrehajtják?

– Nagyon fontos, hogy ne csak meghallgassanak, hanem végre is hajtsák a feladatokat. Az esetleges „csalást” arról veszem észre, hogy nincs meg a fejlődés. Vannak alaptesztek, amik, ha az általam javasolt legjobbnak vélt legjobb technikákkal nem hozzák meg a várható fejlődést, akkor ott valahol hiba csúszott a gépezetbe. Lehetséges, hogy te „csalsz”, vagy én nem szabtam megfelelően személyre az edzéstervet.

Milyen változást látsz az újvárosi csapat tagjain a közösen elvégzett munka elteltével?

– A profizmusuk miatt nagyon kellemes közérzetet ad a velük végzett munka. Igaz, hogy az újdonságuk miatt nehéz velük elhitetni az alkalmazott dolgok fontosságát, de jó úton járunk. Az eltelt rövid idő óta is sokat fejlődtek, és ha ezen az úton haladva minél több dolgot be tudunk integrálni a közös munkánkba, akkor eredményesebbek lehetünk. Veszítenivalónk nincs, ezzel csak nyerni lehet.

A játékos is észreveszi magán, ha már előrébb tart?

– Azt azért tudni kell, hogy ezek a dolgok, tehát az erő, a gyorsaság, az állóképesség a felnőttkorban már egy kicsit lassabban fejlődik, mint a gyermekkorban, ezért egy kis türelem is kell az előrelépéshez. Amikor nem százszázalékos egy nap, de közel tartjuk magunkat hozzá, mondjuk úgy nyolcvan százalékosan, akkor halkan kimondhatjuk, hogy ez már szinte tökéletes volt. Minél több ilyen napot zárunk, annál hamarabb vesszük észre magunkon kinézetben, erőnlétben, robbanékonyságban, a mozgásban és az életminőségben is a kedvező változásokat.

Ez további erőt adhat a programban résztvevőknek?

– Föltétlen. Az itteni csapatunknál még nem jutottunk el a „finomhangolásig”, például a számítógép-használat és a tévénézéses szokások szakaszáig. Jelenleg a légzéssel kapcsolatos feladatoknál járunk, ami egy nagyon fontos mérföldkő ebben a tevékenységben. A közös munkánk során sokat kell foglalkozzunk a mozgásunk rendszerével, mert nem az egyén hibájából, de sok minden kimaradt a gyermekkori felkészítésünk során.

Az étkezés is sokat számít!

– Azt átlag, hétköznapi embernek azt mondom, hogy ha teheti, tolja ki egy kicsit a reggeli időpontját a későbbi órákra, és ne egyen tizennégy-tizenhat órás, hanem csak nyolc-tíz órás (mondjuk délelőtt tíztől este hatig terjedő) ciklusban. Érdemes kipróbálni és egy pár hónap alatt mindenki észreveszi a jótékony hatását. Néha kicsit hagyni kell „üresben” járatni az emésztést, könnyen hozzá lehet szokni, ha a fokozatosság elvét betartva keresed meg a megfelelő ablakot az evésre. Az élsport egy kicsit más, itt azért vigyázni kell ezekkel a dolgokkal. A késői edzések nem teszik lehetővé a korai utolsó étkezéseket, a kiürült energiaraktárakat a regeneráció miatt pótolni kell, de ha a felét kipróbálod annak, amiről beszéltünk, máris sokat tettél az egészségedért vagy akár a jobb teljesítményedért.

A játékosok kiváló felkészülés után léphetnek a pályára

Ezek a tippek nem csak sportolóknak valók.

– Valóban, hiszen úgy lenne jó, ha minél többen ezek szerint az elvek szerint, egészségesen élnék az életüket. Itt nemcsak a teljesítményfokozásról, hanem az életminőségünk javításáról van szó. Hiszem, hogy ez egy közös feladatunk lenne. Ez a mostani rohanós életmód azt is magával hozta, hogy nem figyelünk eléggé magunkra, az étkezésünkre és a pihenésünkre sem. Megromlott a tartásunk, és ezért gyakran fáj a hátunk. A tanácsaim betartásával mindenkinél szép sikereket lehet elérni.

Magad is ezek szerint az elvek szerint élsz?

– Pontosan. Kipróbáltam, nekem is beváltak ezek az elképzelések, ezért hittel ajánlom másoknak is. Évek óta nem dolgozom izoláltan kondigépeken. A funkcionális edzésvonalat követem, illetve azt mondom, hogy a jó kinézet és az életminőség nem csak ahhoz az egyórás edzésmunkához köthető. Igyekszem a fent elmondottakat következetesen betartani, semmi extrát nem teszek hozzá. Nem bántam meg, mert meghozta a jó eredményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!