Az orvos, aki a súlyemelés bajnoka lett

2019.01.01. 15:00

Nem Jedi, de az erő mégis vele van

Bene Viktória 29 éves és a Cross Fitt bajnoka, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy súlyemelő bajnok. Egyáltalán nem mellesleg edző (végzett!) és Cross Fitt-tréner.

Hankusz Kálmán

– Egy szép nőnek hogy jut eszébe éppen súlyt emelni? Talán családi tradíciók vezérelték?

– Ezt így nem jelenteném ki, de az biztos, hogy már kiskoromtól szerettem sportolni. Először volt a művészi torna, természetesen ekkor még a szülők ráhatására, de később, az általános iskolai tanulmányaim végén már a fiúsabb sportok vonzottak, így fociztam. A nőiességem számomra sem előnyt, sem akadályt nem jelentett semmilyen téren, és nem gátolt meg abban, hogy vonzzanak az erősportok, még ha bármilyen férfiasnak tartják is ezeket. Így történhetett, hogy az egyetemi évek alatt, áthallgattam a TF-re, és kedvet kaptam a birkózáshoz, persze sportági szinten. Aztán az lett a vége, hogy kikötöttem a Cross Fittnél. Ez nagyban hasonlít a súlyemeléshez, és tulajdonképpen az is, csak egy modern formája, már ha lehet ezzel a kifejezéssel élni. Persze nem mondom, adottság is kell hozzá, no meg persze akarat, de az volt bőven. Nem elégedtem meg a fitnesz jellegű edzésekkel, ugyan formában tart, de a szépségen kívül nincs benne semmilyen teljesítménykényszer. Egy-egy versenyen a legjobb és a jó között a különbség csak a szubjektív bírói döntésen múlik. Súlyt emelni az már más, ott objektívek az eredmények, és aki nagyobb súlyt képes emelni, az győz.

Fotók: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

A test edzése számomra az érem egyik oldalát jelenti, és nagyon fontos, hogy az amúgy ép testben megfelelően kiművelt szellem lakozzék. Az egyetemi éveket mint orvostanhallgató húztam végig, és ma is orvosként dolgozom. Egy, gyógyszerek mellékhatásait vizsgáló cégnél vagyok alkalmazásban. Meglehetősen felelősségteljes munkakör, és kiváló ellensúlyozása számomra a napnak a munka utáni kemény edzés. A sport egyébként is rendkívüli kitartást ad, és remekül kiegyensúlyozza a szellemi munkát.

Nagyon fontos az egyensúlyt megteremteni az edzés és a pihenés között Fotók: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

– Milyen eredményekkel büszkélkedhet?

– Úgy felsorolásszerűen? Hazai versenyeken voltam többször első, második és harmadik helyezett is. Külföldön, Horvátországban, Olaszországban komolyabb nemzetközi megmérettetéseken negyedik. Nem állítom, hogy én vagyok a sportág legjobbja, de az élmezőnybe beletartozom, az szinte biztos.

– Mennyi edzést jelent ez naponta, és ilyen eredmények mellett van-e szabadideje?

– Bizony sok időmet leköti a felkészülés. Heti 6-7 alkalommal, és alkalmanként legalább három óra. Igen, ez azt jelenti, hogy napi 3 óra edzés. Persze nem mindig ugyanaz, mert két nap súlyemelés, két nap erőnlét, egy nap pedig amolyan pihenésként úszás. Amikor nagyon elfáradok, akkor egy napot egyszerűen pihenek, vagy ha valami fontos elfoglaltságom akad, akkor azt használom fel pihenőnapként. Azért nagyon fontos az egyensúlyt megteremteni az edzés és a pihenés között, mert ebben a sportágban táplálék-kiegészítők ugyan vannak, de szteroidok, dopping nincs. Egyébként meg imádom az extrém dolgokat, így a tetoválásokat is. Még az sem érdekel, hogy mások ehhez mit szólnak.

Fotók: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Talán éppen ezért, mert a hivatásomat és a kemény, de leginkább komoly edzésmunkát remekül ellensúlyozza az extrémitáshoz való vonzódásom. Persze csak pozitív értelemben, bár manapság már egyre kevesebb dolog számít extrémnek. Vagy a határok tágulnak, vagy a kifejezés definíciójával van a baj, mert sok-sok dolog van, ami néhány éve még különlegesnek számított, de ma már egyáltalán nem az. De, hogy legyen „valami normális” is, imádom a színházat és a kiállításokat, és a művészfilmeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!