fejlődés és társadalmi kapcsolatok

2021.01.06. 14:00

Nagyon eredményes, pályázati sikerekben gazdag évük volt

Nagyvenyim folyamatosan fejlődő település Dunaújváros szomszédságában. Az utóbbi években sokan települtek ki az agglomerációba, és jól érzik magukat.

Horváth László

Nagyvenyim A 2020-as esztendőről Vargáné Kaiser Katalin polgármestert kérdeztük.

– A vírus árnyékában több és más jellegű volt az önkormányzati feladatellátás, mint amit eddig megszokhattunk. Ennél fogva a jövő jókívánsága nem is szólhat másként, mint hogy egyszerűbb életet kívánunk az új évre. Az eredményesség szempontjából viszont nem panaszkodhatunk, hiszen ebben az esztendőben is az elmúlt évekhez hasonlóan alakult. Folytatni tudtuk a megkezdett beruházásainkat. Projekteket indítottunk, és minden munkánkhoz kapcsolódó megnyíló pályázatot beadtunk. Közülük szép számban nyertünk is. Az év végi időszakban pedig olyan fejlesztéseinkhez is tudtunk támogatást szerezni, amik hosszú ideje fennálló problémákat képesek orvosolni. Ezekre egyedi támogatás mentén van módja a településnek. Tehát mindenképpen az eredményesség javára dönti a 2020-as év megítélését.

Vargáné Kaiser Katalin polgármester bízik a település fejlődésében, amihez kiváló munkatársi és civil közösség ad biztos hátteret

Sokféle építkezést láthattunk idén Nagyvenyimen. Böl­csőde, szociális szolgáltató tömb második üteme, utak...

– Az építkezések több éven keresztül áthúzódó projektek. Így a befektetések éveinek is nevezhetjük. Nem titkoltan a bölcsőde a legkedvesebb terhe az önkormányzatnak. Az épület gyakorlatilag elkészült, a használatbavételi eljárást pedig most indítjuk. Várhatóan 2021 második félévében nyithat az intézmény. Emellett koncepciózus fejlesztésben vagyunk a településközpont tekintetében, így sok, kicsi, egymáshoz kapcsolódó projektünk futott és fut most is.

Legnagyobb beruházás egyike a szociális szolgáltató tömb második üteme volt

A kezdetekkor az első lépésként az iskola energetikai fejlesztése, majd az előző ciklusból áthúzódva a hivatal felújítása, egészségügyi alapellátás megújítása, kerékpáros településközpont, gyalogátkelőhelyek, biztonságos közlekedés kialakítása, gördeszkapálya felújítása, kültéri fitneszeszközök, pingpongozási lehetőség kialakítás kapcsolódik a projektekhez. Ezenkívül még létesül az előbb említett területen vizesblokkhelyiség a sportolók kiszolgálása érdekében, valamint nemrégen vehettük birtokba a szociális szolgáltató tömbünk legújabb, közösségi épületét. Jelenleg ennek az épülettömbnek a parkosítási munkálatai zajlanak. Tehát ezekkel a feladatokkal fejeződnek be a több éven áthúzódó településközponti fejlesztések. Meg kell említenünk a tavalyi év nagy projektjét, a belterületi utak felújítását, amit szerettünk volna ebben az évben is folytatni. Sajnos a koronavírus megjelenése miatt az önkormányzati forrásokat át kellett rendeznünk. Összességében tehát eredményes az évünk. Igyekszünk az elmaradt beruházásainkat a lehetőségekhez képest jövőre bepótolni.

Jelenlegi fejlesztés a piac kialakítása is

Hiába való minden tevékenység, ha nincs a hivatal háta mögött egy támogató közösség. Nagyvenyim miként áll ezzel?

– A helyi közösség nemcsak élvezője és igénylője, hanem mozgatórugója is a fejlesztéseknek. Ezek a csoportok akkor működnek jól, ha megtalálják az utat az igényeik megfogalmazásához. Segítségként útnak indítottunk egy kérdőíves felmérést, amellyel a kulturális és a közművelődési területek igényeit foghatjuk át. Sajnos a vírusos időszakban a közösségi részvétellel működő programjaink jelentős hátrányt szenvedtek. Pont ezért nagy kihívás az érdeklődés fenntartása. A kollégáim és a civil szervezetek tagjai nagyon jó munkát végeztek, mindazokat az eszközöket használva, amelyek elérhetőek a mai modern világban. Ennek köszönhetően úgy is működik a kulturális élet, hogy nincs lehetőségünk a fizikai találkozásra. Nagyon várjuk, hogy kinyithassuk újra az életünket. Szerintünk nagyon támogató közösség van a faluban. Igyekszünk számukra mindent megadni, hogy tovább folytathassuk ezt a jó kapcsolatot – hallhattuk a 2020-as év nagyvenyimi összegzését Vargáné Kaiser Katalin polgármestertől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!