Szakmák a központban

2018.11.12. 07:00

Minifesztiválon mutatkoztak be a szakképzők

Kapunyitáskor hosszan az utcára lógott a tömött sorok vége a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum II. Dunaújvárosi szakmák napja rendezvényén a Dunaferr iskola Apáczai Csere János úti telephelyén.

Balla Tibor

Az egész napos minifesztiválon a centrum hét tagintézménye mutatkozott be a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. A délelőtt folyamán szervezetten érkeztek az általános iskolai osztályok, a távolabbi településekről a centrum autóbuszai hozták és vitték az iskolásokat mintegy ötven intézményből.

Deniz közkívánatra lépett fel

A villamos tagozaton aztán ámulhattak, hiszen a kiállító iskolák igyekeztek a leglátványosabb szakmákat bemutatni. Az egyik helyen méteres villámot húztak a Tesla-tekerccsel, a másik helyen a lányok topot varrhattak maguknak, vagy frizurát, sminket készíthettek, műsebeket készíthettek, vagy csecsemőt pelenkázhattak. Megint máshol a robotokkal ismerkedtek, amott vendégüdvözlő táblát készítettek, amelyre saját szövegüket gravírozhatták bele. A fiúknak nyilván a műszaki berendezések voltak vonzóak, no meg természetesen a fegyverbemutató, netán valamelyik szimulátor, vagy virtuális tér.

A BeatKOHO színvonalas koncertet adott Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Persze a kisebbeknek még vonzerőt jelenhetett az is, hogy mosolygós lányok léggömbbel fogadták őket, de ami egészen biztosan mindenkinek a kedvence lett, az a különböző ételek bemuta­tója, ahol értelemszerűen nem csak nézni, netán megfogni lehetett a kiállított tárgyakat, de megkóstolni is. Azt mon­dani sem kell, hogy az ételkóstolás mellett a fiúkat vonzották a kiállított autók és motorok, és a nagyszínpad fellépői sem panaszkodhatnak, a BeatKOHO és Deniz is koncertezett pénteken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!