Össznépi grillparti

2019.04.20. 15:30

Közeleg városunk legkedveltebb családi hétvégéje

Már márciusban kopogtattak a Tourinform irodájának ablakán a leglelkesebb grillezők az asztalfoglalás kapcsán – mesélte lapunknak Kiss András.

Tóth Alexandra

A Dunaújvárosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője azt tapasztalja, a városiak számára már egyértelműen összekapcsolódik a gyereknap, a május és a Parázs-Varázs. Cikkünk keletkezése idején már csak 40-60 szabad asztal volt a 320-ból, ami szintén azt mutatja, a Parázs-Varázs az a rendezvény, amire a városiaknak szükségük van. András azt mondja, ilyen magas aktivitás mellett az is elképzelhető, hogy jövőre megtalálják a módját annak, hogy 400-ra bővítsék a foglalható területek számát.

Az idei rendezvény már a 15., amit a Dunaújvárosi Turisztikai Nonprofit Kft. és Dunaújváros MJV Önkormányzata közösen rendez. A szervezők fontosnak tartják azt, hogy évről évre olyan előadókat találjanak, akik lefedik a széles érdeklődési körű, stílusú és korosztályú közönség igényeit. Kiss András hangsúlyozta, a Tourinform iroda csapata egy friss, kreatív és kooperatív közösség, a fellépőket mindig a hatékony csapatmunka eredményeként választják ki. Ebben nemcsak a főállású dolgozók, hanem a középiskolás korosztály is segít. Van egy állandó, közösségi szolgálatot ellátó, úgynevezett „pakolós” csapatuk, amely valamennyi városi rendezvény háttérmunkájában rendszeresen részt vesz. Ők képviselik azt a fiatal korosztályt, amelynek ízlésvilága és idoljai folyamatosan változnak, így kikérik a véleményüket.

Kiss András örömmel mesélt a rendezvényről Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A csapatmunka eredményeként így olyan frissen befutott és közkedvelt előadó is lesz a fellépők között, mint a nem kicsit önironikus AK26, a hölgyek mindenkori kedvence, Vastag Csaba, az idősebb korosztály által favorizált Keresztes Ildikó, vagy a könnyed rockzene szerelmesei között sztárbandának számító Zorall. András elárult egy kulisszatitkot is. A Follow the Flow nevű formációval már októberben elindult a közös munka. Azért keresték fel őket ennyire korán, mert mindenképpen szerettek volna egy magasabb kulturális értéket képviselő, és a maga műfajában egyedi hiphopelőadót is a fellépők között tudni, és semmiképpen sem szerettek volna a kifejezetten kapós banda táncrendjéből kimaradni.

Kiss András azt mondta, hogy a legkönnyebb része a szervezésnek az előadókkal történő kapcsolatfelvétel, a háttérmunka rendkívül sokoldalú, ráadásul több városi rendezvény projektjével párhuzamosan fut a szervezés, ugyanakkor a legfontosabb számára a vendégek, a kitelepülő kereskedők és a fellépők elégedettsége. „Egymásért és a városért dolgozunk” – fogalmazott.

A szokásos programok mellett, mint a grillparti, a Parázs Kupa, szkanderverseny és a gyermekek szórakozását biztosító eszközök, az ezer lámpás éjszakájának napján egy kis újítással is számolhatunk. Kora délután lehetőséget kapnak helyi, feltörekvő zenészek a bemutatkozásra. András úgy véli, nagy szükségük van a még nem túl széles körben ismert, de tehetséges előadóknak arra, hogy nagy közönség előtt léphessenek fel.

Részletekről, asztalfoglalásról, házirendről a rendezvény Facebook-oldalán vagy a www.parazsvarazs.hu oldalon tájékozódhatnak. TA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!