Egy fát látott maga előtt, olyat, mint a gyöngyöspatai templom Jessze fája

2019.05.11. 15:30

Kitekintés a templomi ablakok okán a művészet fontosságára

A dunaújvárosi Krisztus király Főtemplom idén elkészült 3 új festett ólomüveg ablakát jövő szombaton bérmálási szentmise keretében áldja meg Spányi Antal megyés püspök. A csodás ablakok apropóján beszélgettünk Baltási Nándor plébánossal.

Balla Tibor

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Mi az ólomüveg ablakok története?

– Az építés után itt maradtak ezek a hatalmas ablakok, amelyekbe sárga katedrál­üvegeket tettek. Ez a kilenc ablak azon túl, hogy összegyűjtötte nyáron a meleget, sárga fénnyel terítette be a teret. Két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne ólomüvegre cserélni, hogy valamilyen műalkotás kerüljön az ablakokba. Olyan művészt szerettem volna megbízni a megvalósítással, akinek érzéke van a szakralitáshoz. Régen a művész fogalmában benne volt az is, hogy hívő. Nagyon régen pedig a művészet az Isteneké volt.

A keresésben segítségemre volt Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja, rendkívüli lelkesedéssel. Így találkoztam Bráda Tibor festőművésszel, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanított több mint negyedszázadig. Számtalan díja van, hívő és a család iránt elkötelezett ember. Mint kiderült, egy ablak költsége az eredeti cseréjével és a biztonsági termoplán üveggel együtt kilencmillió forintot tesz ki. Kétezer-tizenhétben kihirdettem, hogy felajánlásokat lehet tenni az ablakokra. A város hívő közössége alig több, mint két hét alatt felajánlotta a szükséges összeget, ami csodálatos dolog. A Meiser Ferroste tulajdonosa, Edmund Meiser egyedül finanszírozott egy ablakot. Nem támasztottam különösebb konkrét elvárásokat a művész felé, egyetlen dolgot említettem meg, hogy az oltárképként egy fát látok magam előtt, olyat, mint a gyöngyöspatai Kisboldog­asszony-templom Jessze fája. Így valósult meg, kiegészítve az ornamentikát a honfoglalás kori palmettás díszítőelemekkel. Miután a Krisztus király templomba készült, természetesen szerepel Krisztus, mint pantokrátor, és mellette Mária a magyar koronával. A városhoz való kötődést Szent Pantaleon alakja és a kohász szobor adja egyebek között.

Baltási Nándor dunaújvárosi plébános atya jól érzi magát a városban Fotó: Zsedrovits Eniko/Dunaújvárosi Hírlap

Valamiféleképpen megörökítették az alkotás folyamatát?

– Igen. Készül egy nagyon szép könyv, amelyben benne lesznek például a másik hat ólomüveg ablak pontos tervei is. Ez a könyv már kézbe vehető lesz, amikor a megyés püspök atya megáldja az ablakokat. Mindemellett egy közel egyórás film készült, amely a gondolattól a megvalósításig végigköveti az ablakok megvalósítását. Ezt az „Üvegbe álmodva” című filmet 14-én, kedden este tizennyolc órakor levetítik a Dunaújvárosi Egyetem A épületének előadótermében, ahol jelen lesz és rövid előadást is tart az új festett ólomüveg ablakok megálmodója, Bráda Tibor. Ekkor bárki megtekintheti, hogyan kelt életre a főtemplom dísze.

Mély odaadással beszélt a művészetről. Közel áll a szívéhez?

– Igen. Fiatal koromban különösen, voltam egy ideig falkép-res­taurátor az akkori Országos Műemléki Felügyelőségnél. Bár teljesen botfülű vagyok, de a zene, ami a legközelebb áll hozzám. Nem akarok felvágni, de ha Bartókra ülök be a Zeneakadémiára, akkor biztos, hogy minden pillanata izgalmas nekem. Nem értek hozzá, de Beethovenen el tudok aludni. A Concerto Budapest muzsikusaira épülő Ligeti Ensemble egy kortárs sorozatot indított, amire szívesen járnék, de este tízkor kezdődnek a koncertek Budapesten. A kortársak közül nagyon szeretem a lengyeleket, Henryk Góreckit. Elmondok egy érdekes történetet. Van egy orgonánk, Európa egyik legrégebbi barokk orgonája Pusztaszabolcson, amit restauráltattunk. Négyoktávos, tehát Bach utáni darabokat már nehéz rajta játszani. Nagy, mechanikus szerkezet. Egyszer a Zeneakadémián a szünetben megláttam Szokolay Sándor zeneszerzőt. Odamentem hozzá, bemutatkoztunk, és előadtam az ötletemet, hogy írjon egy mai magyar darabot erre az ezerhatszázas évek végén épült barokk nagyorgonára. Azt válaszolta, hogy: Atya! Ne haragudjon, de én már csak szép zenét tudok írni! Mondta mindezt úgy, hogy a zenében Kurtág mellett ő volt a vadság megjelenítője.

A társművészeteket is kedveli?

– Nagyon. Mondjuk a táncot nem szeretem. Még Bartók balettjét sem. Nem értem. A képzőművészetet nagyon szeretem, a szobrászatot és a festészetet is. A színházat is nagyon szerettem fiatalabb koromban, de egyre jobban eltávolodok tőle. A mai színház nekem már nem színház. Nem nagyon tudok mit kezdeni az olyan művészeti ágakkal, mint a performance. A művészetnek valamit adnia kell. És egy kicsit a dolgok előtt kell járni, megmutatni, „feljebb húzni” a közönséget. Nem úgy, mint a televíziónál, ahol mindig alámennek az igényeknek. Ebben a tekintetben még a szocializmusban is jobb volt, volt egy színvonal, nem lehetett káromkodni. Kellett tudni szépen beszélni, artikulálni. Voltak ilyen kritériumok. Ma meg már semmi.

Egy általános értékválság részeként látja?

– Az értékválság túl eufemisztikus, mert itt az értékek eltűnéséről van szó. Nem válságban van, mert valami leváltja. Nem is válthatja le, mert az értékek azok örök dolgok. Hiába támadják meg a család intézményét, az természetjogi alapon áll. Ma ez már nem érték. De ez vissza fog ütni. Bennem azért van nagy remény, főleg arra tekintettel, hogy Krisztus azt mondta, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt az egyházon. Látjuk azt, hogy Afrikában például a kereszténység sokkal mélyebb. Az ő hozzáállásuk nagyon ortodox. Az ortodox szó szerint igaz tanítást jelent. Magyarországon is a legnagyobb missziós közösség az Indiából érkezett papokból áll. Vissza fog jönni, ami innen indult ki. Reménykedünk.

Érkezésekor mivel találkozott itt? Olyan hitélet van, amilyenre számított?

– Én tudtam, hogy mi van itt nagyjából, ezerkilencszáznyolcvannégyben két évig voltam itt káplánként. Az még vad idő volt. Éppen erről írtam a könyv előszavában, hogy amikor ide jöttünk, akkor átvittek a városon. Én ilyen szocialista városban még soha nem voltam. Azon gondolkodtam, hogy ezekben a lakótelepi házakban kik élhetnek. Milyen szörnyű világ lehet ott az ablakok mögött? Utána egész más kép alakult ki. Ebben a városban osztály­idegen, deklasszált réteg volt. Olyan polgári lakások voltak itt, a zárt ajtók mögött, hogy nem is gondoltam. Régi bútorokkal, csipkékkel, a beszélgetés stílusa is polgári volt, összejártak tarokkozni. Tudták, hogy ők itt jól megvannak, nem bántják őket, mert szükség van rájuk, a tudásukra, mert a munkásosztály azért nem tud mindent megoldani egyetem nélkül. Grófnővel beszélgettem itt a Vasmű úton. Volt egy ilyen, eléggé meghatározó réteg. Nagyrészük járt templomba. A másik az, hogy nagyon sokan jöttek ide Szabolcs-Szatmárból, mint például a Mudra család. Sokaknak volt lehetőségük, hogy be lehet menni a templomba. Két felekezet volt, a katolikus és a református, amely nyitott templommal ébren tartott egy magot. Ha nincs ez a két templom, ma nincs semmi. Most beszélhetünk keresztény Dunaújvárosról. Mert melyik az a település, vagy város, amelyik két hét alatt összeadja egy ilyen ablak árát? Nincs sok Magyarországon.

Jól érzi magát itt?

– Jól érzem magam. Nagyon szeretem itt az embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!