Augusztusban indul

2019.07.28. 07:00

Idén is megszervezi diákmunka programját a Roma Nemzetiségi Önkormányzat

A DHHF Nonprofit KFT a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal (RNÖ) a városvezetéssel és Járási Hivatal-Foglalkoztatási Osztály közreműködésével idén is megszervezi nagysikerű diákmunka programját.

Morva Dávid

A városi óvodák udvarát, virágágyásait is rendbe tették a diákok az elmúlt nyarakon Fotó: archív

A nyár a diákoknak nemcsak a pihenésről, bulizásról és kikapcsolódásról szól. Sokan szeretnék ebben az időszakban megkeresni azt a pénzt, amit a későbbiekben az előzőekben taglaltakra – vagy más egyébre – költhetnek.

Korábban már írtunk arról, hogy mire kell odafigyelnie a tanulóknak és a munkáltatóknak egyaránt, akkor ha nyári munkavégzésre, cégek esetében pedig, amikor diákok alkalmazására szánják el magukat. A szezonális munka egyébként népszerű a fiatalok körében, idén is több tízezer fiatal dolgozik több-kevesebb ideig.

RNÖ

Arról szintén többször írtunk, már hogy a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat az ország egyik legjobban működő szerveződése. Áldásos tevékenységük rendkívül szerteágazó, ezalól nem kivétel a nyári diákmunka program, amelyet évek óta immár hagyományosan megtartanak. Erről Hosszú Jánossal a DMJV Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnökével, és a DHHF Nonprofit Kft. képviselőjével beszéltünk.

Dolgoznak a fiatalok Fotó:archív

- Immáron több éve szervezünk diákmunkát a Dunaújváros Önkormányzata és Járási Hivatal-Foglalkoztatási Osztály közreműködésével, nélkülük ez nem lenne lehetséges. A diákok a mi irányításunk alatt látják el évről-évre a játszóterek tereprendezési és takarítási feladatait. Munkájuk szemétszedéssel, gazolással, homokozók felásásával és gereblyézésével telik.

A tavalyi számok imponálók, ugyanis 2018-ban tizenegy diákkal, harminchárom játszótér rendbetételét végezték el. Továbbá az előbb említett területeket több mint kétszáz zsák, azaz hozzávetőleges száztíz köbméter szeméttől szabadították meg.

Idén az augusztus 1-től augusztus 31-ig tartó időszakban 15 fős tervezett létszámmal várják a dolgozni vágyó fiatalokat, akik munkájukkal, napi 6 órás munkaidőben, nettó 74.313-Ft-hoz jutnak majd hozzá.

vezető képünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!