Rezgés, harmónia, relax a szeretet hangjaival

2019.10.08. 14:00

Harmónia és varázslatos utazás a szeretet nyelvén

Dunaföldváron jó pár lépcső vezet arra a magaslatra, ahol az evangélikus templom áll. Mintha a mindennapi világ fölé emelkedne, aki belép a több mint százéves neogót stílusú épületbe, amely a múlt hét végén különös programot fogadott be.

L. Mészáros Irma

Úgy érezhettük, bekerültünk az anyaméhbe – mondta az egyik résztvevő. A szakrális térben rendkívüli élmény volt az az intuitív koncertnek is nevezhető hangterápiás meditáció, amelyet már negyedik alkalommal élhettek meg a földváriak és a környékbeli településekről érkezett érdeklődők.

A Sok-Szín-Tér szervezői Szerhangfürdő címmel hirdették a programot, hiszen a Szerhang Egyesület tagjai – Gyurik Márta, Tisza Gábor, Hárs­ágyi Bálint, Daka Sanya, Balogh Andrea és Keleméri Ágnes – különleges hangszereket megszólaltatva teremtették meg a relaxáció élményét, s kísérték belső utazásra a jelenlévőket. A templomban, körben, a padsorok között és mellett fekve, néhányan ülve harmincan töltötték velük ezt a különleges hangulatú szombat estét.

A Szerhang tagjai – akik között civil foglalkozásukat tekintve van közgazdász, ápoló, mérnök, jogi szakértő, grafikus és sportoktató – először mindannyian saját lelki egyensúlyuk megteremtésére használták az eszközöket, hogy feltöltődjenek. Aztán a tanulási folyamatban a tudományok segítségével, valamint saját technikák, módszerek kialakításával odáig jutottak, hogy elhatározták, megpróbálják átadni a tanultakat, segíteni másoknak is.

Tisza Gábor és Gyurik Márta, a Szerhang Egyesület két alapítója Fotó: L. Mészáros Irma/Dunaújvárosi Hírlap

A 2015 márciusa óta működő egyesület a szeretet hangjait közvetíti: innen ered a nevük is. Egy-egy alkalmon ötven-hetven eszközzel keltenek rezgést, szólaltatnak meg hangokat, hogy az embereknek olyan élményt adjanak, amellyel a stresszes, teljesítménykényszeres, pörgő világban képesek megteremteni a belső egyensúlyt, a harmóniát.

A hangterápia a rezgésterápia legősibb formája. Hiszen a hang mint rezgésforma felhasználható az emberi test biológiai folyamatainak szabályozására, pszichés feszültségek oldására, a hangulat módosítására. A hatás azért érhető el, mert testünk hetven-nyolcvan százaléka víz, amely jól vezeti a rezgéseket. A hangterápia olyan módszer, amelynek során le tudjuk csendesíteni, ki tudjuk kapcsolni az elmét, s előidézni egy mélyalváshoz hasonló állapotot – magyarázzák. A program elején a szakrális térben most egymás érintésével is megteremtették a kört, majd a hangokkal is körbeölelték a jelenlévőket. A relaxáció mélysége, a hatás természetesen eltérő szintű lehet az adott személy egyénisége, érzékenysége alapján. Mindenesetre a mély csend, a lassú ébredés, az eszmélés utáni arcok azt mutatták, hogy hatottak a hangok.

A koncert után az érdeklődők akár közelebbről is megnézhették, megszólaltathatták az eszközöket: a hangtálakat, a gongot, a csengőket és harangokat. De kézbe vehették a sansulát, az indián fuvolát, az ausztrál didgeridoo-t, az esőbotot és az iráni kézidobot. Érdekesnek tartották kipróbálni a handpant vagy a japán szélcsengőt. Mert ennyi minden szólalt meg ezen az estén, hol fölöttünk, hol mellettünk, s a jó akusztikájú térben tényleg varázslatos utazás volt ez.

Mint megtudtuk, az előadók egy megbeszélt keretre építenek ugyan, de önmagukra és egymásra figyelve improvizálnak. Sosincs két egyforma hangfürdő – állítják, s mondják ezt azok is, akik már többször részt vettek a programjaikon. Egyikőjük, Botosné Verba Ágnes a Jade Fesztiválon találkozott először a Szerhang Egyesület tagjaival, s azóta mindig kihasználja a lehetőséget. Ezek nem koncertek, hanem meditációs alkalmak, ahol a hangszerek rezgései segítik a relaxált állapot elérését – mondja. Klaudia szerint a Szerhang Egyesület egy csoda:

– Lenyűgöző, ahogy felépítik a kilencven percet. Én meditálok ilyenkor. Utána azt érzem, öt évet aludtam és tízet fiatalodtam. Nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus érzés lesz úrrá rajtam, és ez hetekig rezeg bennem – mondja. Matuza Mariann is elragadtatással nyilatkozik: teljes feltöltődés, sok jó érzés és sok pozitív energia. Imádom.

Mi tehát a hangfürdő? Rezgés, harmónia és egység. Testi és lelki, érzelmi és szellemi egyensúlyunk megtalálása. Feltöltődés, magunkba mélyedés, a mindennapi gondok elengedése, tökéletes kikapcsolódás. Mindez a szeretet hangjaival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!