Olyanokat hívtak meg, akik már sikerrel jártak itt

2019.05.31. 17:30

Hamarosan elstartol a Petőfi Művészeti Liget nyári sorozata

A Petőfi Művészeti Liget idei programjairól tartottak sajtótájékoztatót tegnap délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában. Ebből tudható, hogy idén is benépesül a liget, június végétől közel egy hónapon át heti három program várja a nézőket.

Balla Tibor

Köszönhető mindez a fenntartó, Dunaújváros Megyei Jogú Város támogatásának. Ezért a támogatásért Őze Áron igazgató a sajtótájékoztatón is köszönetet mondott. A Petőfi Művészeti Liget idei programsorozata június 30-án kezdődik és július 28-ig tart, azzal a szokásos kiegészítéssel, hogy augusztus 30-án egy ligetzáró, egyben évadnyitó rendezvényt is tartanak, elbúcsúztatják a Valahol Európában című darabot. Heti három alkalommal, vasárnap, szerdán és pénteken kínálnak szórakoztató estét ingyenesen a város és a környék lakóinak, összességében 13 alkalommal. Két zenei irány, a jazz és a világzene képviselteti magát a Művész presszó teraszán. Őze Áron elmondta, arra az eshetőségre is felkészültek, ha a mostanihoz hasonló, esős nyárnak néznénk elébe, ebben az esetben a Bartók épülete szolgál majd fedett helyszínként a szabadtéri programoknak.

Wachterné Orosz Adrienne és Őze Áron a tájékoztatón Fotó: LAczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Wachterné Orosz Adrienne, a Bartók közönségszervezője, a Petőfi Művészeti Liget művészeti vezetője elmondta, a június 30-i ligetindítón a szokásoknak megfelelően a gyerekeknek szeretnének kedvezni. A dunaújvárosi kötődésű Bubutímár Éva Manóvilág című kiállításával néhány éve már megjelent a ligetben, most egy kis műsorral is készült és kreatív foglalkozást is tart a gyerekeknek 16 órától. A délután folyamán Időradír című albumát mutatja be Bíró Eszter (aki már megfordult a Bartók deszkáin) a szabadtéri színpadon, majd este Falusi Mariannal ad közös koncertet a nyitónapon. A szervező kiemelte a dunaújvárosi származású Koszi Janka koncertjét. Vezérelvként alkalmazta, hogy olyan produkciókat igyekezett meghívni, amelyek már jártak itt és sikert arattak. Sokat segített a DVG Zrt. és a Művész presszó a jazz­programok szervezésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!