2020.04.02. 20:00
„Érdekes város ez, történelme még nincs, csak története”
A meleghengermű átadásával, Kádár és pártvezetők látogatásával, a nemzetközi Vasas táncfesztivállal és a római olimpiára készülő magyar futballválogatott vendégjátékával ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját 1960 júliusában Sztálinváros, vagy amint a korabeli hazai sajtó emlegette: „a beteljesült remények városa.” Visszalapozó sajtó- és várostörténeti sorozatunk második része következik.
Fotó: Zsedrovits Eniko
„Hétfőtől kezdve pedig, ha bárkit megkérdeznek, hogy hány éves a város, nyugodtan mondhatja: – Ó kérem, öreg már… Kilépett a gyermekkorból, hiszen már tízéves elmúlt. Sőt, az optimisták így is mondhatják: húszéves lesz. Aztán harminc, majd ötven és százéves. Micsoda ünnepségek lesznek itt akkor…” – fogalmazott a Sztálinvárosi Hírlap 1960. július 19-én megjelent, Felejthetetlen születésnap volt című összegzésében Ősz Ferenc.
„Mutassák meg az országnak, hogy a jövőben hasznot is hoznak”
Bár a legfontosabb, úgymond ünnepi események 1960. július 17-ére, vasárnapra estek, a városalapítást köszöntő sorozat már korábban elkezdődött. Ennek egyik kiemelkedő eseménye volt a nemzetközi Vasas táncfesztivál, amelyen négyszáz táncos lépett fel, a három nagyívű bemutatót pedig a híradások szerint tízezer ember tapsolta végig a szabadtéri színpadnál, az előadásokat pedig a televízió is közvetítette. A szakemberek több produkciót is méltattak, a Hírlap két bemutatót méltatott hosszan: a Szovjet Haderők Művészegyüttesének tánckompozícióját, valamint a Dunai Vasmű Tánckarának bemutatóját – az Új város című táncjátékot Borlóy Rudorf zenéjére Wünsch László tervezett koreográfiát.
Azon a bizonyos július 17-én, vasárnap délelőtt pedig ünnepélyesen megindították a vasmű legnagyobb üzemét, a magyar ipar akkori legnagyobb büszkeségét, a meleghengerművet. A Hírlap így foglalta össze a hatalmas beruházást: „Nagy munka volt, hatalmas munka. Mintegy 65 ezer köbméter vasbetont kellett bedolgozni a gépek alapjaiba. 10 ezer tonnára rúg csak az épületnek a vasszerkezete, és mintegy 5 ezer tonna egyéb vasszerkezetet foglal magában ez az alkotás. A betonalapzatokon 15 ezer tonna a gépek súlya, 150 kilométer hosszú a magasfeszültségű kábelek vezetéke. S ha bekapcsolják az áramot 1500 darab villamos motor jön működésbe.”
Ezen a júliusi hétvégén az új városra figyelt az ország, a megyei és az országos lapok tudósítói is sorra közölték cikkeiket Sztálinvárosról. A Heves megyei Népújság például így vezette fel a nagy ünnepséget: „Érdekes város ez, melynek történelme még nincs, csak története. De ez a megállapítás sem teljes, mint ahogy valamiképp mindig új fogalmat kell itt keresni, bármiről is legyen szó. Mert annyira sajátos és egyéni ez a város… Ez a város beteljesült remények városa. A nagy nap reggelén mindenki abban reménykedett, hogy az időjárás kegyes lesz az ünneplőkhöz. Sajnos, nem így történt, épp Kádár János „lelkes hangulatú nagygyűlésén” eredt el az eső.
„Vasárnap zászlódíszbe öltözött a város, hogy külsőségeiben is méltóan köszöntse fennállásának 10. évfordulóját. Már a kora reggeli órákban egymás után érkeztek a különvonatok az Újállomásra, hozták az ünnepségre érkező vendégeket, érdeklődőket” – olvashatjuk a július 19-én megjelent beszámolóban.
A vasmű főbejárata előtti téren ezrek előtt mondott beszédet Kádár a szemerkélő esőben, a meleghengermű átadását követően pedig a Hírlapnak is adott egy rapid interjút, amelyben így fogalmazott: „Csak így tovább, de törekedjünk arra – legyen ez munkánk irányvonala –, hogy ha lehet, olcsóbban termeljünk. Törekedjünk arra, hogy szüntelenül javítsuk a munkát, fokozzuk az eredményeinket.” Mindez vélhetően annak is szólt, hogy korábban még a párton belül is sokan felvetették, hatalmas terhet jelent az ország gazdaságának a vasmű építése.
Kádár minderre így reagált ünnepi beszédében is:
„Az ellenség sokáig azt mondogatta, hogy ez ráfizetéses üzem. Igaz, évekig az is volt, hiszen nem is lehet másként egy épülő nagyüzemben. De a múlt évben (1959), már nem volt ráfizetéses a termelés… Azt kérjük a sztálinvárosiaktól, különösen a vasmű dolgozóitól: mutassák meg az országnak, hogy a jövőben már hasznot is hoznak az országnak… Egyébként az sem fog ártani, ha az ellenségnek is megmutatjuk… (taps)”
A születésnapi forgalomról a helyi vendéglátóipari vállalat számolt be: „Az eddigi megállapítások szerint 20 ezer vendég érkezett az ünnepségekre. Az adatok szerint elfogyott 100 ezer pohár sör, 30 ezer adag fagylalt, 15 ezer bambi, 6 ezer liter bor és 15 ezer adag kávé. Csupán a Szalki-szigeti Halászcsárdában a nap folyamán 1500 adag halászlét adtak el. A Vidám Parkban soha eddig nem látott forgalom bonyolódott le, 22 ezer belépőt váltottak, az úttörővasúton több mint négyezren utaztak. Az Aranycsillag csúcsbevétele pedig elérte a 70 ezer forintot.
Az ünnepi kínálatban gazdag sportprogram is szerepelt. Július 17-én, vasárnap délután fél négytől a római olimpiára készülő válogatott a Sztálinvárosi Kohásszal játszott gálamérkőzést. Az olimpiai csapatban olyan klasszisok terelgették a játékszert, mint például: Novák, Várhidi, Dalnoki, Dunai, Göröcs vagy Albert. A Kohász legjobbai ekkor az NB II középmezőnyében vitézkedtek. A közönségszórakoztató meccset, 5000 szurkoló előtt 8–0-ra nyerték meg Volentik Béla szövetségi edző tanítványai.
Érdemes kiemelni, hogy vélhetően e napon rendezték az első hivatalos vízilabda-mérkőzést is a sportuszodában, ennek eredményét azonban nem közölte a Hírlap. Az viszont ismert, hogy a Kohász férfikézilabda-csapata 28–25-re győzte le a Szolnoki MÁV gárdáját.
Alig zárult le a nagyszabású születésnap, július 19-én Sztálinvárosba érkezett a Budapesti Nagycirkusz, a tüzéptelep mellett felállított nagysátorban a Porondparádé 1960 című műsor várta a közönséget.
Zárásként még egy kis sporttörténelem. 1960 nyarán két hónapig Európában turnézott a hivatalosan 1959-ben alapított guineai labdarúgó-válogatott, amely magyarországi körútja során a sztálinvárosi sportpályán is fellépett, a baráti találkozón a bajnoki idényre készülő Kohász végül 8–5-re diadalmaskodott.
