A kistérségi közlekedési infrastruktúra részeként

2019.10.04. 07:00

Épül a nagyvenyimi út város felöli szakasza

Egy hónapon belül elkészülhet a régi, Nagyvenyim felé vezető út 6-os út M6 autópálya közötti szakasza, tájékoztatta lapunkat dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa.

Várkonyi Zsolt

2019.10.03. Útfelújítás Nagyvenyim és Dunaújváros között_Fotón: Horváth Arnold RING BNP Kft építésvezetője Palkovics Katalin képviselő jelölt Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Közel egy évvel ezelőtt adták át a 6219-es jelű, Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő négyszámjegyű út első, 7,5 kilométeres szakaszát, amely az M6 autópályától Nagyvenyim teljes átkelési szakaszát érintve a mezőfalvi körforgóig tart. A beruházás a „Közlekedésfejlesztés Fejér megyében II.” elnevezésű projekt keretében közel 760 millió forintból készült el.

Dr. Galambos Dénes a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most felújítandó egy kilométeres szakasz, amely a régi, Nagyvenyim felé vezető 62819-es út 6-os út M6 autópálya körforgalmi lehajtója közötti – a Farkas tanya mellett elhaladó – részét érinti, több mint 100 millió forintból újulhat meg. Emlékeztetett arra, hogy ezzel a Modern Városok Program első programpontja teljesül, a vissza nem térítendő TOP-os forrás felhasználásával – a „Gazdaságfejlesztést és a munkaerő-mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés” témakörében – lezárul. A Dunaújvárost és térségét érintő Modern Városok Programba beemelt ezen beruházás is azt szimbolizálja, hogy a város és a környező települések fejlesztései összehangoltan lehetnek eredményesek, erősítve a térség versenyképességét.

Horváth Arnold, Palkovics Katalin és dr. Galambos Dénes Fotós: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Palkovics Katalin, Dunaújváros 9. számú választókörzetének képviselőjelöltje is ott volt a tájékoztatón, aki elmondta, hogy egy vállalkozás vezetőjeként munkája része a feladatok összehangolása. Azt látja, hogy a város, a környező települések úthálózatának fejlesztései szervezetten, egymáshoz kapcsolódva valósulnak meg. Példaként említette azt, hogy a 6-os főközlekedési útba becsatlakozó újtelepi Venyimi út teljes hosszában megújult, új aszfaltburkolatot kapott a Shell benzinkúttól a Venyimi úti elágazásig tartó Aranyvölgyi út ezen szakasza is. Reményei szerint ennek folytatásaként a Venyimi úti elágazástól a Székesfehérvár felé vezető 62-es úti körforgóig is hamarosan elkezdődhet az út felújítása.

Horváth Arnold, a kivitelező cég, a Ring BNP Kft. építésvezetője elmondta, hogy szerdán megkezdték az érintett 62819-es útszakasz 6500 négyzetméternyi aszfaltburkolatának felmarását. Feladatuk lesz az út melletti árok tisztítása és a kétrétegű aszfaltburkolat felvitele a kapcsolódó munkálatokkal együtt. A határidő szoros, a hideg idő beálltáig, azaz egy hónap alatt szeretnének végezni a kivitelezéssel. Ezzel a Dunaújváros–Mezőfalva útszakasz teljes hosszában megújul.

Megkezdődött a 62819-es útszakasz felmarása

Ahogy korábban a miniszterelnöki biztos utalt rá, a kormány kiemelt célja a térség célzott fejlesztése, az élhető közösségek hálózatának megteremtése. Ebben Dunaújváros a Modern Városok Program megvalósításával élen jár. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése, bővítése javítja a térség munkaerő-mobilitását, az itt élők életminőségét. Kiemelte, hogy a közúthálózat 2010 óta példátlan mértékű fejlődésen megy keresztül, amelynek hangsúlyos területei a gyorsforgalmi úthálozat fejlesztése mellett (benne az M8-cal) az alsóbbrendű négy és öt számjeggyel jelzett utak helyreállítása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!