Bere Róza, a kulcsi iskola tanára hamarosan nyugdíjas lesz

Kulcs – A helyi Fekete István Általános Iskola ének-magyar szakos tanáránál, Bere Rózánál jártam. Sokan talán kórustagként, vagy pont karnagyként, televíziós bemondóként, mesemondóként, tehetséges festőként ismerhetik Rózát, aki tanár minőségében hamarosan hivatalosan is nyugdíjas ­éveit kezdi majd, ennek apropóján beszélgettem vele a tanári pályájának negyven évéről.

„Sokszor állva, furulyázva vártak a gyerekek a teremben, azt gyakorolták, amit éppen tanultunk”

– Azt hiszem, hogy egy-egy jó szó, egy jó helyre tett mondat, egy megfelelő dicséret kihathat az ember egész életére. Nekem a hetedik osztályos bizonyítványomba azt írták, hogy énekből és rajzból kimagasló a teljesítményem, lehet, ez hatja át az egész életemet.

– A szegedi Juhász Gyula Főiskola után a tanári pályám kezdete ijesztő volt, mert egy olyan újpalotai iskolába kerültem, ahol hét párhuzamos osztályban mindenütt negyven körül volt az osztálylétszám. A fegyelmezést pedig a főiskolán nem tanítják, azt a gyakorlatban kell megtanulni. Pedig ez számomra nagyon fontos, mára már legendás, hogy „Róza néninél csendben kell lenni”.

– Nagyon szép emlékek kötnek Pápa mellé Marcaltőre, ahol érkezésemig évtizedekig nem volt énektanár, és amikor megtudták, hogy van zongorám, hiába mondtam, hogy az nekem csak a második hangszerem, hiszen fuvolán játszom – kérték, hogy tanítsak. A gyerekek hozzám jártak az otthonomba szolfézsre, fél kézzel a kuvaszt simogatták, másik kezükkel a könyvet tartották. Később mindenkinek vett az iskola furulyát, és értelmet nyert a szolmizálás és a kottaolvasás, mert így tanítottam meg őket furulyázni. Sokszor állva, furulyázva vártak a gyerekek a teremben, azt gyakorolták, amit éppen tanultunk. Van egy tanítványom, akit még ott tanítottam, és a közösségi hálón keresett meg, amikor a kislányát kezdte el tanítgatni a régi furulyán. Később a budapesti Hermann Ottó Általános Iskolában is dolgoztam, szintén furulyán keresztül tanítottam. Minden nagyszünetben örömzenéltünk a tanárival szemben. Egy ottani tanítványom később zeneművész lett.

– Közben több kórusban is énekeltem, mint például a Semmelweis Kórusban, vagy a Fővárosi Karban is Ugrin Gábor vezetésével. Később magam is hoztam létre kórusokat, akkortájt még lehetett kóruspróbát tartani az órarendbe beépítve. Jártunk Olaszországba vendégszerepelni, indultunk tanítványaimmal több énekversenyen, többször kulcsi diákjaimmal is. Mindig hoztunk el valamilyen elismerést, egy alkalommal népdaléneklési verseny fővárosi fordulóján a második helyezést is.

– Egy családi változás navigált végül Kulcsra, és akkor költöztünk ide végleg, amikor a helyi iskolában megüresedett egy magyartanári állás, akkor Ébl Andrea volt az igazgató. Magam is megdöbbenek néha, hogy elszállt az idő. Egyik-másik valaha volt kulcsi tanítványom már egyetemet végzett, olyan is akad, aki maga is egyetemi oktatóként dolgozik, többen vannak, akik már maguk is szülők.

– Társadalmi munkában dolgoztam a helyi televízióban gyakorlatilag a partfalcsúszást követő megszűnéséig. Röviddel utána, mára már nyolc éve, hogy a tanítás mellett itthon ápolom az édesanyámat.

– Ez az én tanításom lényege, hogy egész életemmel tanítok. Nálam a titkok is mindig biztonságban voltak, mert tudom, ha tiszteletet adok, tiszteletet kapok vissza.