hazaszeretetet és a szülőföldhöz való kötődés

2019.09.20. 17:30

Barátok: vigasztalni, bátorítani és segíteni tudják egymást

A Fejér megyei Nagykarácsony és az erdélyi, Hargita megyei Oklánd (Homoródkarácsonyfalva, Homoródújfalu) nyáron testvértelepülési szerződést, valamint civil szervezeti megállapodást kötött.

V. Varga József/FMH

A júliusi magyarországi vizitet a Nagykarácsony Testvértelepüléseiért Egyesület nemrégiben viszonozta, a meghívás Homoródkarácsonyfalváról érkezett – számolt be a baráti látogatásról Szekeres-Orova Erzsébet, az egyesület elnöke. A hét első felében, a Csillagtúra során megismerkedtek Erdély néhány nevezetességével, természeti csodájával (Tordai-hasadék, parajdi sóbánya, Békás-szoros).

– Testvértelepülésünkön nagy szeretettel és őszinte szívvel fogadtak bennünket – emelte ki Erzsébet. – Három napig sülve-főve együtt voltunk, sokat beszélgettünk, bebarangoltuk Karácsonyfalva egyedülálló ligetét, ahol az évenkénti szelídgesztenye-fesztivált rendezik, jártunk a méltán híres unitárius templomban, láttuk a gyönyörű Szent László-freskót, amelyről Benedek Enikő, a Dungó Kulturális Egyesület elnöke tartott előadást. Nehezünkre esett a búcsúzás, de tudjuk, folytatása következik.

Tóparti partival zárták a mozgalmas nyarat

Hazaérkezve a 690 kilométeres útról, az egyesület tagjai másnap délelőtt már itthon, az ünnepi szentmisén sorakoztak szép viseletükben. Müller Miklós polgármester köszöntőjét követően a település legifjabb lakóit nagykarácsonyi polgárrá fogadták. Az egyesület egyik büszkeségét, Bártfai Jánosné Gabriellát Közösségért-díjban részesítette a képviselő-­testület: Gabriella évek óta aktív résztvevője, segítője minden falubeli rendezvénynek.

A mozgalmas nyári időszakot tóparti partival zárták, és jókedvűen elevenítették fel, mi is történt velük ebben az évben eddig, és rácsodálkoztak arra, hogy mennyi minden vár, várhat még rájuk. Ugyanis ekkorra már megérkezett a másik testvérüktől, a horvátországi Kórógyról, a Magyar Hagyományőrző Egyesülettől a meghívó a Kárpát-medencei magyar zenészek találkozójára.

A Közösségért-díjas Bártfai Jánosné Gabriella Fotó: az egyesület

Amint megtudtuk: a civil kapcsolati szerződést a három kulturális és ­hagyományőrző egyesület elnöke, Szekeres-­Orova Erzsébet (Nagykarácsony), Benedek Enikő (Erdély) és Cserepes Zoltán (Horvátország) ünnepélyes keretek között írta alá még a nagykarácsonyi falunapon.

Az egyesület egy éve alakult, zászlajukra a hazaszeretetet és a szülőföldhöz való kötődés erősítését tűzték. Kiegészítve a külhoni kapcsolatok kialakításával, ápolásával. A Kárpát-medencei magyarság összetartozását elsősorban a honismeret és a turizmus eszközeivel szeretnék elmélyíteni. – Testvéreinkkel egy nemzethez tartozunk – mondta Szekeres-Orova Erzsébet. – Megértjük egymást, ha kell, vigasztalni, bátorítani, segíteni tudjuk a másikat. VVJ

A partnerről...

Homoródkarácsonyfalva 530 méter magasságban, a Kis-Homoród völgyében, Homoródalmás és Oklánd között fekszik. Keleten az Észak-Persányhoz tartozó legendás Rika-hegység, nyugaton a két Homoród vízválasztója képezi a határát. A hagyomány szerint nevét onnan kapta, hogy olyan személy birtoka volt, aki karácsonykor született, ezért ezt a nevet viselte. A homoródkarácsonyfalvi falukép jellegzetes népi építészeti jegyei: a lakóház a telek egyik oldalán, közvetlenül az utcafrontra nézve épült fel, a tágas telket pedig a keresztcsűrös elrendezés uralja. A szász hatás főként az utcafront kialakításában, az előkert nélküli építkezésben és az anyaghasználatban követhető. Napjainkban a közel 500 lakost számláló falut, kanyargó utcáit a kiöregedés veszélyezteti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!