Az egykori önkényuralom jelképét levették ugyan a helyéről, de nem vitték el

2020.06.12. 07:00

Az elfektetett vasműs ötágú vörös csillag újkori legendája

A vörös csillagot a Magyarországi Tanácsköztársaság hivatalos címereként használta. Az 1956-os forradalom felkelői már a forradalom első napjaiban sokfelé eltávolították a jelképet a középületekről, még a falvakban is. A forradalom leverését követő Kádár-rendszerben visszakerült a hivatalos közhasználatba, bár kisebb hangsúllyal.

Brousil Csaba

A szocialista rendszer végének idején, 1989–1990-ben hivatalosan is megkezdődött eltávolítása a közterületekről, épületekről. Nem volt ez másképp Dunaújvárosban sem. 1989 októberében központi utasításra a régi víztoronyról vágták le a szakemberek ezt a jelképet.

A vasmű főépülete madártávlatból. A „vájt szeműek” már ezen a képen is láthatják a csillagot Fotók: DH

Pedig annak a múltban egész kultusza volt azon az épületen. „Sztálinváros legmagasabb pontján, a víztorony csúcsán minden este kigyúl a vörös csillag. Ezt a csillagot meg­gyújtani – nagy megtiszteltetés, a város legkiválóbb dolgozóinak joga. Tíznaponként állapítják meg: melyik három brigád érdemelte ki ezt a kitüntetést. Ezeknek a brigádoknak nevét a víztorony tövében világító tábla hirdeti” – áll a Szabad Nép 1954. március 21-i lapszámában.

Ehhez kapcsolódóan volt még egy történet. A 80-as években az akkor még főiskolán tanulók mesélték, hogy valakinek a suliban igencsak szíve csücske volt a vörös csillag. Napi rutinja volt, hogy reggel felkeléskor az első mozdulata az volt, hogy lakása ablakán széthúzta a függönyt és gyönyörködött egyet a hatalmas csillagban, majd lefekvéskor, amikor behúzta a függönyt, szintén vetett rá egy aznapi utolsó pillantást. Azt is mesélik, hogy később bábáskodott amellett, hogy annak a sörmárkának a hatalmas molinója felkerüljön a víztoronyra, amelynek jelképe szintén a vörös csillag. Csak azért, hogy az ablakból továbbra is nosztalgiázhasson.

A fentebbi kép megfelelő részlete kinagyítva, itt már tisztán látszik az ötágú csillag

De van a városban egy másik hely, ahol nemcsak valaki lelkében él a vörös csillag, hanem „testi valójában” még mindig látható. Igaz, hogy leginkább a madaraknak és az égieknek, de akkor is ott van. 2017-ben látott napvilágot egy, a városról készült imázsvideó. Ebben tisztán kivehető, hogy a vasmű főépületének tetején, egészen közel a homlokzathoz, ott fekszik a régi jelkép. Ez a hír akkoriban futott is egy kört a hazai sajtóban. Voltak felháborodó hangok és voltak olyanok, amelyek csak a tényt közölték. A vasmű illetékeseit azonban nem nagyon hathatta meg a dolog, hiszen a csillag még mindig ott hever. Leszedői anno valószínűleg melósok voltak, akik megkapták parancsba, hogy azt onnan szedjétek le, de gyorsan, jött föntről az utasítás. Ők leszedték, de túl messzire nem vitték, lehet, hogy túl nehéz volt cipelni, de az is lehet, hogy arról nem szólt az utasítás, hogy takarítsák el onnan teljesen.

Tudjuk, a szocialisták és a velük szövetséges szabaddemokraták privatizálták az egykor Sztálin, majd a Dunai Vasmű nevet viselő vasgyárat. A tiltott önkényuralmi jelkép alig két méterre van egykori helyétől. Az önkényuralmi jelkép olyan jelkép, amelynek használatát, néhány kivételtől eltekintve törvény tiltja. Elgondolkodhatunk azon, hogy a vörös csillagból „kialakított” MSZP-s szegfű, mint embléma nem tartozik-e a tiltott politikai jelképek közé, hiszen abban a vörös csillag elemei szerepelnek. Próbálják csak összerakni otthon! Adunk hozzá egy kis segítséget. http://www.patriotaeuropa.hu/kategoria/video/49.html.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!