A titok, az igazi nagy titok a mi pályánkon, az a kíváncsiság

Ami ezen interjú megjelentetésének apropóját adja az az, hogy jövő csütörtökön a fent említett film vetítésével és egy közönségtalálkozóval egybekötött pódiumbeszélgetéssel nyitja kapuit a felújított mozicentrum, a Dózsa mozi. E sorok írója abban a megtiszteltetésben részesült, hogy főszervezője lehetett 2001 októberében a film dunaújvárosi ősbemutatójának, amelynek fő támogatója a Dunaferr és a város volt. Bár a közreadandó interjú több mint két éve, 2017 karácsonyán jelent meg, az abban elhangzottak ma is érdekesek, kedvcsinálóak.

„Amikor megkerestem Koltai Róbertet, egy budapesti helyszínre invitált, ám az interjúkészítés reggelén felhívott, hogy eljön inkább Dunaújvárosba, hiszen sok barátja, ismerőse van még ma is nálunk. A hetven felett járó, ma is „csupaszív” művész folyamatosan dolgozik.

Kultikus filmmel, a városban forgatott Csocsó, avagy éljen május elseje mozival nyitja meg kapuit Dunaújváros megújult filmszínháza, a ­KULTIK Dunaújváros – Dózsa Mozicentrum. Az eseményen részt vesz Koltai Róbert, a film társrendezője és főszereplője, aki egyben Dunaújváros díszpolgára. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Program:

17.00: Ünnepélyes megnyitó a mozi előtt

17.15: Kapunyitás

18.00: Köszöntő és pódiumbeszélgetés Koltai Róberttel

18.30: Csocsó, avagy éljen május elseje film vetítése

(forrás: Kultik Dunaújváros)

Régóta megy a Balfácán... című színdarab, amelyet Kern Andrással játszotok. Ő mondta neked ebben: Maga soha nem pihen, Pignon Úr? Nyilván más szerepe volt ennek a mondatnak a színdarabban, de ha átörökítjük a mindennapi életbe, akkor azt látjuk, hogy állandóan mész, játszol, folyamatosan be vagy kapcsolva. Hogy bírod?

– Hány éve figyeltél fel erre a mondatra? – kérdez vissza.

Amikor volt szerencsém élőben is megnézni ezt a darabot, annak már tizenhárom éve!

– Nos, akkor már öt éve játszottuk és tizennyolc éve levehetetlen nagy siker a József Attila Színházban. (Még napjainkban is szerepel a József Attila Színház repertoárjában – a szerk.) Voltak változások a színház vezetésében, de ezt a darabot őrzik, mint egy kincset, havonta egyszer-kétszer játsszuk, még a csilláron is lógnak, annyira népszerű. Ez tart életben, az, hogy nagyon sok olyan dologban vagyok benne, amely hosszú évekig tartó nagy széria nem is egy, hanem több helyen. Tizenhat évig ment a Miniszter félrelép is. Tizenhárom éve rendeztem az Én és a kisöcsémet a színművészetin, közben az az osztály már végzett, de még utána is játszottuk. Aztán a Körúti Színház átvette ezt a darabot, mert közben mind sztárok lettek azok, akiket akkor rendeztem: Tompos Kátya, Szőcs Artúr, Nagy Sándor, Peller Anna.

Dunaújvároshoz több szálon kötődsz, gyermekkorod egy részét itt töltötted, és azóta új barátságok is köttettek. Avass be, kérlek bennünket!

– Az autómat most már évek óta a dunaújvárosi Máté Peugeot szervizbe hozom. Az ismeretség Kaposváron kezdődött, ott vendégszerepeltem, ahová a Máté papa eljött megnézni egy önálló kabaréestemet. Nagyon jóba lettünk. Ő elkezdett színházba járni, én meg elkezdtem peugeot-os lenni. Ez már az ötödik kocsi, amit nála vettem. (Máté Márton és Koltai Róbert kapcsolata napjainkban is kiváló, a művész továbbra is ide jár, és ezt a márkát részesíti előnyben – a szerk.) Egykori iskolatársaim közül valamikor Kocsa Laci küldött barátságot frissen tartó sms-t nekem, amire válaszolnom kellene. Mentségemre legyen mondva, hogy azóta már négy telefonomat vesztettem el, benne az ő telefonszámát is, de arra emlékszem, hogy 610-re végződik. De innen is üzenem neki, hogy üdvözlöm és ölelem.

Olykor eljött olyan színházakból, ahol jó lett volna, ha még ott maradt volna

Verebes István mondta a Sose halunk meg című filmed sikere után: Te most már meg is halhatsz! Ötvenévesen voltál elsőfilmes rendező. Egyáltalán hogyan adtad erre a fejed?

– El szerettem volna mondani egy történetet a nagybátyámról, kiszínezve, filmmé emelve. Mindez azonban Nógrádi Gábor íróbarátom, forgatókönyvíró nélkül, akit érdekelt a történet, nem lett volna film, vagy nem ez lett volna. Dés László zenei és dramaturgiai hozzáállása meghatározó volt, mindig hozzá tudott szólni, tenni valamit a produkcióhoz. Azóta is a legjobb barátom. Kilenc filmem született, plusz a Patika-sorozat, és ezekben szinte mindegyikben nagy szerepe volt neki. Ha ő mond valamit, az sokkal fontosabb, minthogy ezek a botcsinálta kritikusok mit művészkednek össze. Ugyanis ők túl sznobok, túl elszálltak bizonyos magas művészet felől, és nem veszik észre, hogy más is tud ma magas művészet lenni. Meg kell hallgatni a Bodrogi Gyuszi véleményét arról, hogy milyen nagy dolog a nevettetés. Amikor együtt van a könny és a nevetés, nekem ez az életelemem. A számomra legfontosabb filmjeimben mindkettő megvan.

A Csocsó című filmed városunkban játszódik. Kicsit a szüleinkről és kicsit rólunk is szól. Milyen emlékeid vannak a forgatásról?

– Az egy ünnep volt. Felejthetetlen volt számomra az, amikor visszajött a gyerekkor, a kiskamaszkor, a szüleim. A mai napig megszólítanak a pesti utcán az emberek, hogy ő volt az ötven gyerek között az, aki a kis zászlócskát lengette, vagy az az ember, aki ebben és ebben a jelenetben statisztált.

Nyomon követed később azon fiatalok életét, pályafutását, akikkel együtt dolgoztál? Gondolok itt például Králik Attilára, akivel a Csocsó című filmben dolgoztál, vagy a Világszám fiataljaira, a „kölyök” Miller Dávidra, Uhlmann Mónika fiára, vagy az akkor tizenhárom éves Naftalint alakító Novák Kristófra, Pelsőczy Réka fiára és persze az akkor kétéves Dani kisunokádra is, aki azóta már tizenhat.

– Attilától, aki remekelt a Csocsóban, és aki rendkívül értelmes, tehetséges gyerek volt már a forgatás idején is, a közelmúltban váratlanul Indonéziából kaptam Facebook-üzenetet. Kíváncsi vagyok arra, hogy mivel foglalkozik, milyen munkái vannak, mit csinál abban a távoli országban. (Attila jelenleg az USA-ban dolgozik szoftverfejlesztőként – a szerk.) Miller Dávid úgy tűnik, színész lesz. Dani unokám középiskolás, és zenei pályára készül. Amikor az ember rendez, akkor egy kicsit szülő, pedagógus is a cél érdekében. Ez nekem nem esik nehezemre, mert amúgy is kíváncsi ember vagyok. Mert a titok, az igazi nagy titok a mi pályánkon az a kíváncsiság. Hogy igazán tudjunk a másikra figyelni, igazán meghallani a másikat. Különösen kíváncsi az ember azokra, akik az unokái, gyerekei, vagy akikkel együtt dolgozik.

Megtaláltak eddig a díjak, egyet kivéve, a Kossuth-díjat. Kinek jár, ha neked nem?

– Ezt szokták kérdezni. Volt olyan kaposvári előadás, amelyben tizenketten játszottunk, én a címszerepet. Minden elismerést megkapott az előadás, én a legjobb férfialakításért díjat kaptam. A tizenkét emberből csak én nem vagyok Kossuth-díjas, de az nem kötelező, az nem jár. Bizonyos pillanatokban eljöttem olyan színházakból, ahol jó lett volna, ha ott maradtam volna, bizonyos pillanatokban a politika változott, és engem besoroltak valahova anélkül, hogy valaha is párttag lettem volna. Ha a szeretet és az odafigyelés körülvesz, akkor ezek miatt nem kesergek, ezt úgyis az idő méri majd meg. Akik látják, hogy mit és hogyan csinálok, azok tudják, mi a helyzet.” (Azóta nagy megtiszteltetés érte, hiszen a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett – a szerk.)