Az elnök saját raktárkészletét és gépparkját is felajánlotta a védekezéshez

2020.03.30. 14:00

A szúnyog nem képes terjeszteni

A koronavírus-járvány nagyon sokakat indított arra, hogy a maguk eszközeivel segítsék a védekezést, vagy a „frontvonalban harcolók” ellátását. A dunaföldvári Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke is így tett, mert hisz a közösségi összefogás erejében. Aki mindenki megnyugtatására azt is hangsúlyozta lapunknak, hogy a közelgő szúnyogszezon miatt nem kell aggódni, tudományosan igazolt, hogy a rovarok nem terjesztik ezt a kórokozót.

Gallai Péter

A saját kártevő-mentesítő, illetve földi kémiai és biológiai szúnyoggyérítést végző cégét vezető szakember a napokban raktárkészletéből az összes fellelhető, tevékenységükből adódóan komolyabb védelmet nyújtó FFP3-as és FFP-2-es maszkot, illetve speciális, a gázosításhoz használt maszkot, védőruházatot eljuttatta a Szent Pantaleon Kórház sürgősségi osztályára. Mint szerényen mondja, nem szeretne ezért a hős szerepében tetszelegni – azok most mások –, egy ismerős, egészségügyben érintett polgármester kereste meg, hogy ezzel segítséget tudna nyújtani. Ő pedig nem habozott, hiszen tudta, a kórházban ezekre nagyobb szükség lehet, hiszen akkor még nem érkeztek meg a kormány által megrendelt hatalmas külföldi szállítmányok.

A közterületek fertőtlenítéséhez tud segítséget nyújtani az önkormányzatoknak

– Őszinte leszek, magamtól nem is gondoltam arra, hogy igény lehet az én felszereléseimre is, de azt vallom, mindenki tegye meg jelen helyzetben azt, amivel segíteni tud. Miután kiürítettem a raktárat, azt hittem, simán fel tudom tölteni a készleteimet, aztán azzal szembesültem, hogy egyetlen nagykereskedő sem tudott kiszolgálni. Azért a kollégáknak maradt saját felszerelésük, és a napokban sikerül már a pótlás, ugyanis nem álltunk le a munkákkal. Az oktatási intézményekbe, élelmiszerüzletekbe, mezőgazdasági telepekre bejutunk, viszont a szállodák bezártak, így azokon a helyeken nem tudjuk elvégezni a kötelező kártevőirtást. Pedig pont most, amikor egészségügyi vészhelyzet van, ez is fontos lenne, ugyanis ne tetézzük még a bajt a különböző más betegségeket – nem a koronavírust! – esetleg hordozható kártevőkkel (patkány, egér, csótány), mert senkinek nem hiányozna egy ebből adódó esetleges újabb fertőzés – mondta lapunknak.

Kőszegi Dániel felhívása alapján már több civil jelentkezett nála, például az autókat vezetni
Fotó: V. Lajkó Anita

Kőszegi Dániel a tárgyi segítségen felül további felajánlást is tett. Elsősorban működési területükön, azaz Fe­jér, Tolna és Bács-Kiskun megye önkormányzatainak felajánlotta teljes szúnyoggyérítő gépparkját, hogy igény esetén ezekkel közterületi fertőtlenítést tudjanak végezni. Természetesen szintén anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

– Erről a lehetőségről minden, velem kapcsolatban álló polgármestert tájékoztattam, csupán a szükséges szereket kell beszerezni, a négy hordozó teherautónk és a gépek, közte két, ultra nagy teljesítményű légágyús permetező is rendelkezésre áll, amikkel átállítás után ki lehet juttatni a fertőtlenítőt olyan közterületekre, ahol még jelen helyzetben is sokan megfordulnak, gondolok például buszmegállókra, egészségügyi intézmények, vagy akár boltok környékére. Jóleső érzés volt, hogy a felhívásom nyomán, amit a közösségi oldalunkon hirdettem meg, jelentkezett több civil, hogy ők is szeretnének segíteni ebben a munkában, persze szintén ingyen. Amennyiben szükség van olyan munkára, autókat vezetni, gépeket kezelni, amihez nem kell szakképesítés, szívesen jönnek. Úgy látom, ebben az egész országot, világot érintő helyzetben, amikor senki nem mondhatja, hogy ő nem lesz, lehet érintett, a társadalomban megindult a tenni akarás – tette hozzá.

Az elnök működteti a szúnyoglárva-programot is – ilyen néven indított a Facebookon a lakosság számára egy tájékoztató, segítő oldalt, ahol bővebb és közérdekű információkat osztanak meg –, ez a biológiai gyérítés elterjesztését szolgálja, ami mögött többéves felderítő és kutatómunka van már. Ehhez számukra egy fiatal professzor, dr. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának víruskutatója biztosítja a szakmai hátteret, aki szúnyog- és denevérspecialista.

– Éppen ezért őt is bevonták a koronavírus elleni kormányzati védekezési feladatokba, ami viszont mellbevágó, hogy 2016-ban tartott egy előadást, ami fent is van a világhálón, s ebben már arról beszélt, hogy a koronavírus is azon kórokozók között van, ami egyszer világméretű járványt robbanthat ki. Jelen esetben nem örömmel mondom, de sajnos igaza lett. Egyébként, amikor januárban látszott, hogy komoly baj lesz ebből a fertőzésből, már akkor szakmai állásfoglalást kértem tőle, hogy a szúnyogok képesek-e terjeszteni. Szerencsére nem, sem egyéb rovarok nem tudják továbbadni emberről emberre. Most őt idézném: „Biológiai képtelenség. A HIV-vírust sem terjesztik hasonló okokból, egyszerűen nem kompatibilis a vírus a rovarokkal, így a szúnyoggal sem. Ráadásul az előbbi példával (HIV) ellentétben a koronavírus hangsúlyosan a légutakban szaporodik és onnan ürül. A válasz tehát egy egyszerű NEM!”

Kőszegi elmondta, ugyan Magyarországon vannak olyan őshonos szúnyogfajok, amelyek képesek betegséget terjeszteni, de nem a koronavírust! Egyébként, amiről ez a programja szól, annak az üzenetnek a közvetítését is szolgálja, hogy a lakosság saját maga nagyon sokat tehet a populáció méretét illetően, mert a szúnyogok felét sok esetben ők „tenyésztik” odahaza olyan helyeken – esővízgyűjtő edények, ereszcsatornák, kerti vízgyülemek –, amire nem is gondolnak.

– Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, pár hét múlva, amikor berobban a jó idő, és megjelennek nagy számban a szúnyogok, nem kell pánikba esni, senki nem kapja el tőlük a mostani járványt – zárta gondolatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!