legyen saját lehajtó az autópályáról

2020.02.18. 20:00

A száz hektárból hetven visszakerült Baracshoz

Múlt szerdán a baracsi faluházban tartották a település szokásos évi közmeghallgatását, amelyen Várai Róbert polgármester beszámolója után a megjelentek kérdéseket tehettek fel.

Brousil Csaba

A közmeghallgatás fő témája a település 2020-as költségvetése volt, amelynek főösszege 366,9 millió forint. A polgármester tételesen nem elemezte a költségvetési számokat, de kitért a tavaly elvégzett nagyobb volumenű munkákra és az idei tervekre egyaránt. A település pályázott egy bölcsőde megépítésére. A pályázat a megyei döntőbizottságon már sikerrel túljutott, jelenleg a minisztérium döntnökei előtt van. Ha elnyerik a pályázatot, akkor kezdődhet az építkezés, és ekkor nyílik lehetőség az új védőnői rendelő felépítésére is. Saját forrásból egyelőre szerkezetkész szintre, de elkészülhet a kiszolgáló épület, ahol a település üzemeltetéséhez szükséges eszközök kapnak majd helyet.

Baracson kiemelt szerepe van a múlt és a hagyományok ápolásának

A II-es orvosi rendelő felújítására forráshiány miatt nem tudnak sort keríteni, rendeződött viszont a reptér sorsa, amelyet az önkormányzatnak sikerült 15+5 évre új üzemeltető kezébe adnia. A több mint száz hektáros területből hetven visszakerül az önkormányzathoz, itt több hektáron erdősítésben gondolkodnak. Ipari park nem létesíthető a területen az itt nagy számban élő ürgék védelme miatt. Az M8-as gyorsforgalmi út nyomvonalát kijelölték, a baracsi önkormányzat azért lobbizik majd, hogy legyen egy saját lehajtó az autópályáról a településre, illetve azt is, hogy ha a munkagépek a település útjait használják és amortizálják, akkor „cserébe” lehessen útfelújítási igénye a településnek. A polgármesteri beszámoló után az egyik lakos a köz­étkeztetés túl magas bekerülési árát firtatta, de a polgármester szerint az önkormányzat jól döntött, amikor az ajánlatokból azt választotta, ami iparűzésiadó-befizetéssel is magasabban támogatja a települést. Kérdés merült fel a Takarékbank ügyével kapcsolatban is. Ezt nem nyitják meg újra, de péntekenként jön a településre a bank busza, amelyen sokkal több ügyletet lehet intézni, mint korábban a kőépületben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!