A borászok tanácsokat is adnak egymásnak a találkozóikon

A szigorú ítészek elnöke Módos Ernő már aznap azt nyilatkozta, hogy „régen volt ilyen magas színvonalú és izgalmas versenyünk, mint ez a legutóbbi. Ezt bizonyítja az elért aranyérmek szép száma is. Az eredmények és a magas színvonal bizonyította, hogy a gazdáknak érdemes volt alaposan odafigyelniük az egész éves munkájukra.”

Általános vélekedés szerint a gazdák az első díjat a tetszőleges versenyek előtt, az aktuális, a számtalan buktatót hozó gazdasági év teljesítésével elnyerték. Most nézzünk közülük néhány figyelemre érdekes személyt!

A szerencsések saját szemükkel is láthatták már a csodálatos adonyi pincefalut. Akikkel még egy kicsit jobban bánt a sors, azokat be is invitálták ott egy-két pohár finom borra. A régióbeli borversenyt rendezőknek nagy gond esik le a válláról, amikor az ottani szőlősgazdák is megjelennek náluk, mert akkor már biztosan lesz a mustrájukon néhány kiváló ital. Rangos szakmai testületük a Duna menti Szent Orbán Borrend. Nedves Tiborral, a főpohárnokukkal, a dunaföldvári borverseny eredményhirdetése után beszélgettünk:

– A főpohárnokság, ami nem tévesztendő össze a főborásszal, mert soha nem voltam olyan komoly borász. Ezzel együtt már huszonöt éve foglalkozom a szőlővel és a borkészítéssel. A borminősítő vizsga letétele óta, tizenkét éve járom a versenyeket, voltam már zsűrielnök is. Tehát egy kicsit már értek a borokhoz. Nyilván ekkora gyakorlat után az ember már túl van azon a fokozaton, hogy csak arról nyilatkozhat: ízlett vagy nem a neki töltött minta. Fontosnak találom, hogy ne a kedvenc fajtánkat favorizáljuk, hanem a bor értéke nyomán döntsük el a rá adott pontszámot. Volt már úgy, hogy amikor valaki egy versenyen egy rosszabb minőségű bort felértékelt, megkérdeztem tőle: „mondd, te azt a bort szívesen fogyasztanád otthon a családod körében”? És ha nem, akkor tegyük a neki való helyre a pontozással! Szívesen jövünk a földvári borversenyekre. Az idei volt a tizenegyedik, és már a legelsőn is nagyon aktívan vettünk részt. Egy kis anyagi támogatással és sok bormintával érkeztünk. Ezt a kapcsolatot azóta is barátsággal ápoltuk, és a jövőben is szeretnénk a mostani szinten tartani. Most is számos borral érkeztünk, de otthon nem tudhatjuk, hogy a verseny napján milyen értéket is fognak képviselni a boraink. Az idén is szépen szerepeltünk.

Az itteniek ebédre is marasztalták a társaságot.

– Az igazi barátságunk tizenhárom éve kezdődött, az akkori eredményhirdetés és az aznapi ebéd után. Már hazafelé indultunk, amikor az egyik lovagtársunk, Zentai Pista barátunk saját, a szomszédban található pincéjébe invitált bennünket, egy pohár jó, akkor otelló borára. Vagy három órát töltöttünk nála, a végére már a cigány is húzta a fülünkbe, mire végül hazaindulhattunk. Azóta úgy érzem, hogy a barátságunk a két borrend között örök marad.

Sokféle nemes jelzővel díszíthetjük Dunaújváros hírnevét, de azt, hogy rangos borvidék is lenne, egyenlőre még nem mondhatjuk ki. Persze vannak, akik szorgalmasan dolgoznak azért is. Közülük most Gráczer Zoltánt mutatjuk be, aki magát tősgyökeres dunapenteleiként jellemzi.

– Nagyon szép szőlőnk terem a kertünkben is és vásárolni is szoktam hozzá. Az én kedves kis feleségem is szereti a jó bort, ezért a legfontosabb célunk, hogy megfelelő minőségű kerüljön az asztalunkra. Ő kertészeti iskolába járt, ezért együtt végezzük az otthoni szőlész-borász munkát. Másrészt elhozom a boromat az ilyen versenyekre is, mint a dunaföldvári, hogy az igazi szakemberektől is megtudjam, hogyan is állok ezzel a tudományommal és miben kell változtassak a jövőben. A dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrendnél jó társaságba kerültem, nagyon jó, barátságos emberek, akik befogadtak és sok hasznos tanácsot tudnak adni nekem a szőlőtermeléssel és a borkészítéssel kapcsolatban egyaránt. A télen velük tartottam a Módos Ernő tanár úr tanfolyamán is, itt a földvári várban. Az is fontos segítség volt a számomra. Az idei szezonban is lelkesen kezdtünk bele. Persze, sok függ az időjárástól, de a szorgalmunkkal nem lesz hiba.