2019.05.01. 15:30
Nevükhöz méltatlanul, második helyen zárták az alapszakaszt a „Fakezűek”
Lezárult a Fejér Megyei női kosárlabdabajnokság alapszakasza. A dunaújvárosi DUE DSE Fakéz együttese pedig a második helyen zárta az alapszakasz küzdelmeit. Hamarosan kezdődik a rájátszás.
Mintha csak a tegnap lett volna, hogy a DUE DSE Fakéz kosárlabdacsapata tíz év után újra parkettre lépett és elindult a Fejér megyei női bajnokságban. Októberben a vezetőedző Nagy Roland, illetve a csapatkapitány Frigyer Frida is azon a véleményen volt, hogy nem lehet csodát várni az amatőrökből álló, ám annál lelkesebb gárdától.
Ezt tetézte, hogy a bajnokságban induló együttesek zöméről nem volt információja a fakezűeknek, így nem lehetett tudni, milyen játékerőt képviselnek, emiatt nehéz volt lett volna a szezon előtt jóslásokba bocsátkozni arra vonatkozóan, mire lehetnek képesek az egyetemisták ebben a mezőnyben.
Nos, ha csodáról nem is, tisztes helytállásról minden elfogultság nélkül beszélhetünk a lányok teljesítményéről. A Nagy Roland által trenírozott csapat ugyanis tíz meccsből nyolcat megnyert, ezzel pedig az alapszakasz második helyén végzett az együttes.
„Számomra meglepetés volt, ez az eredmény. A két szezonbeli vereség abszolút vállalható, hiszen az idén és tavaly is veretlen székesfehérvári Old Girls-től kaptunk ki”
- a szakvezető szerint azonban nincs ok a szégyenre, hiszen a megyeszékelyi csapat tizenöt-húsz fős kerettel dolgozik, amelyben ráadásul több korábbi válogatott játékos is található. A mezőny többi tagja a Veszprémi Egyetem együttesét leszámítva – bár a Fakéz őket is oda-vissza legyőzte a bajnokságban – kisebb játékerőt képviselt a vártnál, így tudtak a második helyen végezni a dunaújvárosiak.
1
9
18
9
0
763
356
2
10
18
8
2
646
406
3
10
16
6
4
586
350
4
9
12
3
6
454
559
5
9
11
2
7
359
565
6
9
9
0
9
277
849
*első oszlopban a helyezés, majd csapatnév, meccsek száma, gyűjtött pont,győzelem,vereség, dobott pont, kapott pont
Van hova fejlődni
A bajnoki tabellát böngészve látható, hogy a DUE DSE Fakéz együttese a védekezést tekintve a harmadik, míg a szerzett pontokat figyelmbe véve a második a mezőnyben. Az edző szerint azonban a van amin javítani kell:
- A zónavédekezésünkkel nagy meglepetést tudtunk okozni ebben a mezőnyben. Számomra meglepő volt ugyanakkor mindenképpen pozitívum, hogy fizikálisan fel tudtuk venni a versenyt a többiekkel. Amiben fejlődni kell az a felállt védelem elleni támadójáték. Nagy erősségünk a könnyű kosarak szerzése, lepattanókból gyorsindítással, rendezetlen védelem ellen. Viszont a rendezett fegyelmezett védelem ellen nem minden esetben találjuk meg az ellenszert.
Indul a rájátszás
A dunaújvárosiak a második helyen végeztek az alapszakaszban, ennek köszönhetően bejutottak a rájátszásba, ahol a harmadik Veszprém együttesével mérkőznek meg a fináléba kerülésért.
- A veszprémiek nagyon hajtósan – néha már a durvaság határát súroló módon – védekeznek, ellenük nagyon nehéz lesz az elődöntő. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzését veszprémben fogjuk játszani a másodikat pedig hazai pályán, ahol már a pontkülönbség is számít. Az eredménytől függetlenül lesz egy utolsó nagy megmérettetés Székesfehérváron, itt rendezik majd a helyosztókat, mind a férfi, mind pedig a női vonalon. Bízom benne, hogy az alapszakaszbeli győzelmeket meg tudjuk ismételni a folytatásban, így bejuthatunk majd a döntőbe.
Az elődöntő első mérkőzését május 14-én Veszprémben rendezik, míg a visszavágót egy héttel később május 21-én a Dunaújvárosi egyetem csarnokában.