Közgyűlés

2017.09.06. 10:13

Fontos fejlesztésekről és Pecsét István további támogatásáról döntöttek

A Zöld város projekt és a radari sporttelep fejlesztésének kivitelezői munkáit is a DVG Zrt.-re bízta a keddi rendkívüli közgyűlés. Továbbra is segítik Pecsét István kínai gyógykezelését.

Szabó Szabolcs

Cserna közgyûlés

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Zöld város projekt keretében a többi között felújítják a Duna-parti sétányt, a jövőbeni Kilátótól az Aratók szobor végéig, e szakaszon kiépítik a közvilágítást is, illetve két lejáró felújítását is elvégezik egészen az alsó Duna-partig. A program része, hogy fejlesztik a Vasmű utat kísérő zöldterületi sávot is. E munkák elvégzésével a DVG Zrt.-t bízták meg döntésükkel a képviselők a tegnapi rendkívüli közgyűlésen. Szintén a DVG felel majd a Modern Városok Program keretén belül megvalósuló radari sporttelep átfogó fejlesztéséért is. E beruházás három fő pillért tartalmaz. Mint az elfogadott határozati javaslatból kiderül, fejlesztik a sporttelepen található atlétikai létesítményeket, a küzdősportcsarnokot, valamint a labdarugósportot kiszolgáló pályákat és létesítményeket is. E három beruházás összétértéke csaknem 480 millió forint.

Várhatóan október végén fejeződik be a partvédmű víztelenítő kútjaiból kitermelt víz szabadstrandba történő bevezetése. A munkálatok az utolsó fázishoz érkeztek. Amint a képviselők által elfogadott határozati javaslatban olvasható, a kivitelezési munkálatok folyamán felmerültek váratlan feladatok, amelyek az eredetileg megszabott határidő hosszabbítását jelentik, emellett a beruházás folyamán többletköltségek is felmerültek, ezért a közgyűlés további 25 millió forintot szavazott meg a további munkálatokra.

Cserna Gábor és dr. Sürü Renáta jegyző a keddi rendkívüli közgyűlésen Fotó: Zsedrovits Enikő

A közgyűlés egy korábbi határozatában már döntött arról, hogy a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat dunaújvárosi intézményének két telephelyét (Lilla köz 1., Vasmű út 41.) egy telephelyre kívánja költöztetni. Erre a célra kijelölték a Bóna István utca 7. szám alatt található ingatlant, valamint másfél millió forintot különítettek el a szükséges munkálatokra. Azonban a Pedagógiai Szakszolgálat e hónap elsejéig nem tudta elfoglalni új helyét, mivel az ingatlanból az Aprók Háza tagóvoda felújítása miatt nem tudott kiköltözni. A közgyűlési döntés értelmében január 1-jére halasztották el a költözést. Cserna Gábor polgármester indítványozta, hogy az önkormányzat A „Dunaújvárosiak Életétéért” Közalapítványon keresztül egymillió forinttal támogassa Pecsét István kínai gyógykezelését. A polgármester a döntés előtt felolvasta dunaújvárosi fiatalember sms-üzenetét, majd felszólalásában mielőbbi teljes felgyógyulást kívánt a jelenleg is Kínában tartózkodó Pecsétnek.

KUTYAVERSENY

A Pálhalmai Országos BV Intézet kapta meg azt a lehetőséget,hogy szeptember 26–28. között megrendezhesse az országos és egyben nemzetközi szolgálatikutyák versenyét. A versenyen, hazai társ rendvédelmi szervek mellett (rendőrség, NAV) Lengyelország, Csehország és Szlovákia versenyzői képviselik magukat, mintegy 60-70 szolgálati kutya és 150-200 személy részvételével. A Pálhalmai Országos BV Intézet parancsnoka, Balázs Péter azzal a kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy a Szalki-szigeten területet és szállást biztosítson a verseny megrendezéséhez. E kérelmet a közgyűlés támogatta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!