A Szuperkupa-döntő egyik hőse volt Kiss Alexandra hálóőr

2018.11.14. 20:00

Minden nap beletesszük a szükséges pluszmunkát

Rendhagyó módon pénteken két mérkőzésen tudhatja le soros Magyar Kupa-fordulóját Európa legjobb női vízilabdacsapata, amely bravúros Szuperkupa-siker után keddtől ismét munkába állt. A sporttörténeti sikerről, a szezon további kihívásairól a dunaújvárosiak hálóőrével, Kiss Alexandrával beszélgettünk.

Gallai Péter

DUE Marsk grapihics női vízilabda csapata a budapesti UVSE csapat ellen játszott mérkőzést Dunaújvárosban

A 2018-as esztendőben szinte félévente írja újra képzeletbeli sporttörténeti dokumentációját a DUE Maarks Graphics női pólócsapata. A tavaszi LEN Kupa-diadal után kevesen hitték, hogy még ezt a lécet is feljebb lehet pakolni. Mi a titok? – kérdeztük Kiss Alexandrát, aki a hétvégi sorsdöntő ötméteres párbajban (is) több kivételes bravúrt is bemutatott.

– Talán a nagyon tudatosan felépített edzésmunka. Reggel fél kilenctől este hatig melózunk, a vizes tréningek mellett erősítünk, bringázunk, futunk. Lehet, beletesszük azt a szükséges pluszt, amelyet a nálunk tehetősebb, elvben jobb játékoskerettel rendelkező gárdák kevésbé.

A sorsdöntő ötméteres párbaj előtt csak annyit kérdezett Mihók Attila Kiss Alexandrától: „Ugye, akkor kivéded...” A kapus pedig tette a dolgát Fotó: ZsEedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A másik a kohézió. Úgy érzem, megtanultunk és szeretünk egymásért küzdeni. A sikerek pedig megerősítenek bennünket abban, hogy igenis elérhetőek az álmaink. Amikor Dunaújvárosba igazoltam, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy folyamatosan fejlődjek és szép eredményeket érjünk el csapatként. Boldog vagyok, hogy e közösség része lehetek – felelte a fiatal hölgy, akitől arra is kíváncsiak voltunk, mire számít ebben az idényben?

– Életem egyik meghatározó élménye a Szuperkupa-siker, ám már e héten kedden újra kezdtük a munkát, hiszen, amint Mihók Attila fogalmazott, a továbbiakban sem lesz elég az, hogy csak az úszódresszünket dobjuk be a medencébe. Ráadásul, most már a nemetközi vetélytársak is figyelnek ránk, szóval erős szezonra számítok. A magyar bajnokságban is remek riválisaink vannak, amelyek jól igazoltak a nyáron, így kiélezett végjáték várható majd. Bízom abban, hogy folyamatosan fejlődünk, és megálljuk a helyünket a továbbiakban is.

Válogatottság?

– Hatalmas megtiszteltetés a válogatott meghívó. Ez évben már készültem együtt a kerettel, de a felnőttválogatottban még nem kaptam lehetőséget. Vannak álmaim, de ismerni kell a jelen realitásait is, tehát most a klubmunkára koncentrálok leginkább, és majd meglátjuk.

Novemberi menet

A Magyar Kupában pénteken két negyeddöntő találkozást is vív Mihók Attila csapata Szegeden. A papírforma szerint az újvárosiaknak két, viszonylag nagy gólkülönbségű sikerrel kell abszolválnia a csongrádi kiruccanást. A délelőtti kupameccs 10 órakor, amíg a délutáni 15 órakor kezdődik. Jóval nehezebb dolga lesz Kiss Alexandráéknak november 22-én este 18.45-től a Hajós Alfréd Sportuszodában, ahol a hazai nagy rivális, a bajnoki címvédő UVSE lesz az ellenfél. A pontvadászatban jelenleg mindkét gárda hibátlan teljesítménnyel, azaz 5 győzelemmel áll.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!