Érezni lehetett, hogy valami nem stimmel

2018.11.12. 21:00

Leváltották a Dunaújvárosi Acélbikák finn edzőjét

A Dunaújvárosi Acélbikáknál nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a vezetők elképzelték, a nagy reményekkel várt fi nn edző nem nagyon tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Tegnap – a cikk szerzője számára nem váratlanul – az alábbi közleményt kapta szerkesztőségünk a DAB együttesétől.

duol.hu

A két csapat legutóbbi dunaújvárosi mérkőzésén az Acélbikák 4-2-re nyertek. Tegnap Miskolcon a rendes játékidőben nem jutottak dűlőre a csapatok

Fotó: Ady Géza

A Dunaújvárosi Acélbikák szakvezetése november 12-én, hétfőn felmentette a munkavégzés kötelezettsége alól Antti Karhula fi nn edzőt. A vezetés gőzerővel dolgozik azon, hogy megtalálja az új vezetőedzőt, és új irányba terelje az eddig gyengélkedő csapatot. Antti Karhula eddig elvégzett munkáját köszönjük, további sok sikert kívánunk a karrierjéhez.”

– A döntés várható volt. Annak ellenére is, hogy épp e hasábokon írtunk arról, hogy olyan nagy baj nincs, de valami hiányzik, olyan volt a csapat, mint amikor egy étel sótlan, semmilyen. A jelek szerint ezt a vezetés is így látta, és döntött: lép, a lépés pedig az volt, hogy Karhulának mennie kell. Azari Zsoltot, a DAB elnökét kérdeztük a lépés kapcsán, aki elmondta, a váltásról már a legutolsó bajnoki meccs után, az UTE elleni 1–0-ás vereség után döntöttek. Azonban a válogatott szereplése miatt négynapos pihenőt kaptak a játékosok, és az elnök úgy gondolta, hogy az úgymond szabadságra a csapat ne abban a tudatban menjen, hogy menesztették az edzőt.

Jellemző kép. Sajnos az élcsapatok ellen rendre alulmaradtak a Bikák. A szakvezetés az edzőváltás mellett döntött Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi hírlap

– Mikor lesz az együttesnek új szakvezetője? – kérdeztük Azari Zsoltot: – A héten mindenképpen. Több szakemberrel tárgyalunk, de még messze vagyunk attól, hogy megállapodjunk valakivel, ezért nem említenék meg egy nevet sem.

Spisák Róbert tanácsai

A DAB-nak mostanában kevés szerencséje van az edzők szerződtetésével. (Tavaly Jason Morgan remek lépés volt, csakhogy faképnél hagyta a csapatot.) Nehéz valakit ismeretlenül, ügynökökön keresztül szerződtetni, hiszen egyik fél sem ismeri a másikat. Annak idején a dunaújvárosi felnőttek között talán legsikeresebb edző, a kassai Spisák Róbert mondta, nem dolgozhatna úgy, mint bármelyik szlovák első osztályú klubnál, nem érne el vele itt semmit, neki kell a csapathoz alkalmazkodnia. Volt egy mondása: „A bolond sornak mondhatok bármit, azt csinálnak, amit akarnak.”

Karhulával érkezett az észt Märt Eerme, ő is távozik? – faggattuk a klubvezetőt:

– Ő Karhula másodedzője volt, és az utánpótlás-nevelésért felelt, Eerma továbbra is nálunk dolgozik. A dunaújvárosi vezetőknek sok idejük nincs az új vezetőedző megtalálására, hiszen az Acélbikák szerdán már a Schiller Vasas otthonába látogatnak, majd pénteken Debrecenben korcsolyáznak jégre. Ami a lényeg: a csapat számára most már tényleg nagyon fontos lenne hat pontot szerezni a két mérkőzésen, hiszen már a bajnokság alapszakaszának a felénél járunk, és az elvárások szerint ragadni kellene az élmezőnyhöz. E helyütt csak egyet jegyeznénk meg: az Újpest elleni rangadón alig 300 ember volt a lelátón. Pedig a helyi szurkolók kitartóa

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!