Sport

2017.08.25. 18:25

Fegyelem nélkül nem ér semmit! - Vladimír Matejov a jégkorong-utánpótlás előtt álló feladatokról

Vladimír Matejov 2000 és 2009 között dolgozott már a dunaújvárosi jégkorongban. Volt az utánpótlásban és irányította a felnőttcsapatot is. Augusztusban visszatért az Acélbikákhoz.

Agárdy Csaba

Az első időszakában nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott: az utánpótlás-csapatokkal kilenc bajnoki címet szerzett, a felnőttekkel pedig bajnoki ezüstéremig jutott, közben dolgozott a korosztályos magyar válogatottaknál is.

Miután Dunaújvárosból távozott, hazájában, Szlovákiában vállalt munkát, de az Acélbikákhoz Győrből jött vissza. A szakember három hete dolgozik ismét újvárosi jégen, arra kértük, összegezze az eddigi tapasztalatait:

- Hároméves szerződést kötöttem az egyesülettel, a harmadik év végére szeretném, hogy olyan sikereink legyenek, mint volt az első dunaújvárosi tartózkodásom alatt. Sajnos a helyzet nem túl rózsás. Az U14 és az U16-os csapattal foglalkozom, kevesen vagyunk, úgyhogy kevernem kell majd a két korosztályt egy-egy mérkőzésre. De nagyobb baj az, hogy nem megfelelő az edzéslátogatottság. Volt olyan tréning, amikor a három kapus közül egy sem volt ott. Legutóbb az első sorból hiányzott két játékos, így nem lehet például az emberelőnyös szituációkat gyakorolni. A legfontosabb feladatomnak most azt tartom, hogy az edzéslátogatási fegyelem javuljon. Emlékszem, az első dunaújvárosi edzősködésem idején szinte minden játékosnak százszázalékos volt a részvétele a gyakorlásokon. Szeptemberben megkezdődik az iskola, nem lesznek nyaralások, szabadságok, remélem, javul majd a helyzet. Mert rendnek kell lenni, fegyelem nélkül az egész nem ér semmit. Különben nagyon-nagyon örülök annak, hogy visszatérhettem Dunaújvárosba, szép és sikeres időszakot töltöttem itt, remélem így lesz ezúttal is - tudtuk meg Matejovtól.

A tréner szerint a játékosok hozzáállásán és az edzéslátogatottságon is bőven lesz mit javítani a következő hónapokban Fotó: ZsE

Hamarosan kezdődnek a bajnokságok. Az U14-es csapat selejtezőt játszik az Újpesttel, a Felcsíkkal, a Gyergyószentmiklóssal, a Győrrel és a Gepárdok első és második csapatával. Az első négy helyezett kerül az A csoportba.

Az U16-osokat a tavalyi eredmények alapján a B csoportba sorolták be.

A Dunaújvárosi Acélbikák
Erste ligás csapata csütörtökön és pénteken a Felvidéken játszott két felkészülési mérkőzést.

Szakolcán a DAB a rendes játékidőben a szlovák másodosztályú HC Skalica ellen 3-3-at játszott, majd büntetőkkel kikapott
4-3-ra. A mérkőzésen bemutatkozott a próbajátékon
lévő cseh csatár, Vladimír Skoda.

Péntek este ért véget a Topolcsány (szlovákmásodosztály) - Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!