Sport

2017.09.03. 17:55

A Slihoczki-Kiss páros fantasztikus győzelme!

SZOLNOK Kiváló eredményekkel, közte egy nagy bravúrral zárta a szezon utolsó kiemelt versenyét, a kajak-kenu felnőtt országos bajnokságot a Dunaferr SE kenus küldöttsége.

Gallai Péter

A pénteki első versenynapon az 1000 méteres elő- és középfutamokat, valamint döntőket rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a szolnoki Holt-Tiszán kialakított versenypályán.

A Dunaferr SE versenyzői közül Hajdu Jonatán, Kiss Balázs és a 18 éves Slihoczki Ádám voltak érdekeltek, a negyedik indulónk Vass András volt. Már a futamok előtt sajnos akadt egy kiesőnk, ugyanis Jonatán egyesben indult volna, de lekéste futamát.

Ádám ifi világbajnoki párjával, a Lágymányosi Sparis Szőke Attilával szerepelt C-2 1000 méteren, és a fiatalok nem illetődtek meg a felnőtt mezőnyben sem, beverekedték magukat a döntőbe, ahol végül az 5. helyen értek célba. A C-4 1000 méteres számban a dunaferres fiúk a Lágymányosi Spari versenyzőivel térdeltek össze, Kiss Balázs és Slihoczki Ádám mellett Szőke Attila és Mitró Márton eveztek a kenuban, az egység 6. lett a döntőben.

Az igazi szenzáció azonban szombaton született, ugyanis a Slihoczki-Kiss páros, C-2 500 méteren - az U23-as ob-n nyertek ezen a távon - az 1000 méteren világbajnok és olimpiai negyedik Vasbányai Henrik, Mike Róbert duót nyolc századdal megelőzve az első helyen végzett! A nap krónikájához tartozik Kiss ötödik (C-1 500), valamint Vass András hatodik helye (C-4 500 méter két szegedi és egy lágymányosi sportolóval).

Slihoczki Ádám (balra) és Kiss Balázs az U23-as magyar bajnokság után a felnőttek között is aranyérmes lett C-2 ötszáz méteren
Fotó: Dunaferr SE

Slihoczki Ádám az MKKSZ honlapjának adott gyors értékelésében elárulta, valójában nem készültek erre a versenyre semmit.

- Az ifjúsági és U23-as országos bajnokságon nyertünk először, úgy, hogy a versenyt megelőző napon kicsúsztunk, hogy beállítsuk a hajót. Valahogy most is ennyi volt a ráhangolódás, de már az előfutam alapján éreztük, hogy egy dobogós helyet meg tudunk csípni. A célban is azt hittem, hogy a harmadik hely a mienk, aztán amikor kiírták, hogy nyertünk, hihetetlenül boldogok voltunk Balázzsal együtt - elevenítette fel a győzelem pillanatát a dunaújvárosi tehetség.

Ám ezzel még nem volt vége az örömöknek, hiszen vasárnap újabb két Dunaferr SE bajnoki cím született a sprinttávokon. Az egyeduralkodó Hajdu Jonatánt most sem tudta legyőzni senki egyesben, a dobogó harmadik fokára Kiss Balázs állhatott fel. Majd Hajdu párosban is az élen végzett, Slihoczki Ádámmal párban. C-1 5000 méteren Kiss Balázs 13. lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!