Óvodaprogram

2023.09.10. 18:52

Novák Katalin: a keresztény hit szabad megélése versenyelőnyt jelent

A keresztény hit szabad megélésének lehetősége versenyelőnyt jelent a mai világban – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson. Az eseményen részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki hangsúlyozta:: az óvodákban a nemzet és az ország jövője bontakozik ki.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson 2023. szeptember 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Novák Katalin beszédében hálát adott azért, hogy 

az elmúlt négy évben országszerte 66 református óvoda épült fel vagy újult meg, ami mintegy háromezer kisgyermek református nevelésére nyújt lehetőséget. 

Hálás vagyok azért, hogy van kinek építeni. Azért, hogy egyre több olyan szülő van, aki szeretné, hogy a gyermeke hitben erősödve, hittel felvértezve, keresztény értékei ismeretében lépjen majd ki úgynevezett nagybetűs életbe

– mondta a köztársasági elnök beszédében. Hozzátette, hogy a református óvodaprogramnak köszönhetően 24 magyarországi településen most először tudják helyben református óvodába íratni gyermekeiket a szülők.

A köztársasági elnök hálát adott azért is, hogy tizenhárom év alatt 1300 református templom újult meg a Kárpát-medencében és 55 új templom épült, miközben "Nyugat-Európában és mindenhol a nyugati világban azt láthatjuk, hogy templomokat rombolnak le". 

Azt mondta, a Magyarországi Református Egyháznak olyan vezetése van, amely nem elégszik meg a fennmaradással, hanem gyarapodni kíván, és konkrét elképzelései mellett a képessége is megvan a megvalósításhoz.

A köztársasági elnök Illyés Gyulát idézve, miszerint "a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol", elmondta: meghatározó, hogy milyen értékrenddel találkozik a kisgyermek az óvodában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az épületek már állnak, a munka java csak most következik.

Novák Katalin emlékeztetett: az országos óvodaprogram révén 450 református-keresztény szellemiségű új munkahely jött létre, és kétszer annyian jelentkeztek óvodapedagógusnak az idén, mint a korábbi években.

A köztársasági elnök kiemelte: most is felfelé kell tekinteni és Istennek hálát adni, hiszen övé az ország, a hatalom és a dicsőség.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke azt hangsúlyozta, hogy ahol Isten igéjét mindenkor hűséggel, odaadással hirdetik, ott terjed Isten igéje. A 66 református óvoda létrejötte is azért adatott meg nekünk, hogy megtapasztalhassuk a csodát – hangoztatta.

Isten igéje a feltámadott Jézus Krisztus, az az evangélium, amely Jézus Krisztus által adatott nekünk. Az örök élet evangéliuma, amely körbe fogja a földi életet – mutatott rá Steinbach József, kiemelve: csak Jézus Krisztusban teljesedhet ki az emberi élet, csak általa adatik nekünk teljes, értelmes, tartalmas, boldog, békességes, egyfajta felemelt élet.

A püspök azt kérte: könyörögjünk az ébredésért, Isten igéjének terjedéséért, és hogy hitben is növekedjen Isten népe.

A Magyarországi Református Egyház által indított óvodaprogram mintegy 35 milliárd forintos kormányzati támogatással valósulhatott meg.

Gulyás Gergely: az óvodákban a nemzet és az ország jövője bontakozik ki

Az óvodákban a nemzet és az ország jövője bontakozik ki  lassan napról napra. Ami az óvodában történik, az mindörökké elkíséri a gyermeket - fogalmazott beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

NOVÁK Katalin; GULYÁS Gergely
Novák Katalin köztársasági elnök (középen, k), Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (középen, j) és Csákai Lászlóné óvodavezetõ (középen, b) a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson 2023. szeptember 10-én
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Gulyás Gergely az Áldás Református Óvodában hangsúlyozta: ahhoz, hogy az ország előrejuthasson, mindenhol jó óvodákra és jó iskolákra van szükség. Továbbá "mindenhol szükség van hitében és összetartozásában erős közösségekre, amelyek önmagukon túlmutató célok szolgálatában dolgoznak" – fogalmazott.

A miniszter azt mondta: a kormány a legfontosabb célokhoz szükséges támogatást még a legnehezebb években is – járvány után, háborúval a szomszédban – biztosítani tudta, hiszen az országos óvodaprogramhoz a református egyháznak 35 milliárd forintot nyújtott. 

A katolikus egyház 67 milliárdból 128 óvodát épít, fejleszt és bővít, míg az evangélikus egyház csaknem 10 milliárd forintból 13 óvodát – tette hozzá.

Gulyás Gergely felidézte: az alaptörvény teljes körűen biztosítja a lelkiismereti szabadságot és a vallásszabadságot. Elismeri azt a tényt, hogy a keresztyénségnek mindig nemzetmegtartó szerepe volt Magyarországon.

A miniszter - utalva egy 2018-as felmérésre – kiemelte: a magyarok több mint 80 százaléka értéknek tartja a keresztyénséget, a keresztyén kultúra és értékrend továbbra is rendkívül "magas támogatottságnak örvend a magyar társadalomban".

Gulyás Gergely szavai szerint hatalmas igény mutatkozik az egyházak szolgálatára. 

A tanításra a bölcsődétől az egyetemig. A szociális gondozásra a mélyszegénységben élőktől az idősotthonokig. Gyógyításra a Bethesda Gyermekkórháztól a felnőtt betegeken át egészen a szenvedélybetegekig – sorolta.

Hangsúlyozta: ami az állam részéről vagy a magánszférában szolgáltatás, az az egyházak esetében szolgálat.

A szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár, míg a szolgálattal Isten előtt is el kell számolni, az ő dicsőségére is kell végezni" – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely szerint valószínűleg éppen ennek köszönhető, hogy a református egyház szolgálatát a legtöbb területen még mindig többen szeretnék igénybe venni, mint ahányan ezt megtehetik, és ez a kormányra is további kötelezettséget ró.

Azt a kötelezettséget, hogy a különváltan létező állam és egyház együttműködése során hozzájárulhassunk azoknak a kereteknek a megteremtéséhez, melyben az egyház a társadalmi igények szerint vállal át és lát el közfeladatot a jövő nemzedékek számára elengedhetetlen értékeket hordozó szolgálatával

– fogalmazott.

A miniszter emlékeztetett: az elmúlt 13 évben Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein több mint 3700 templom újult meg, 200 új templom épült magyar kormányzati támogatással. Ebből csaknem 1300 református templomot újítottak fel, és 55 újat építettek.

A mai világban ez önmagában is világos üzenet, a mai Európában pedig szembenállás mindazzal, ami kordivat Nyugaton

– tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szerint "amikor azt mondjuk, hogy a vallás a legszemélyesebb közügy, akkor ez egy hitvallás", és minden abból következik, hogy ez a legszemélyesebb ügy, a hit megtermékenyíti-e, inspirálja-e a nemzeti hovatartozásunkat, férfiként és nőként, apaként és édesanyaként, nagyszülőként és gyermekként átjárja-e az életünket – fogalmazott.

A püspök megfogalmazása szerint a keresztény hit csodája, hogy egyszerre személyes, közösségi és egyetemes. A hit megtartja az embert személyes életében, megtartja a közösséget, az egyházat és nemzetet. Az egyetemesség pedig azt jelenti, hogy "az egész életünket, közösségi nemzeti létünket átfogja Krisztus megváltó szeretete, Krisztus megváltó műve" – hangoztatta.

BALOG Zoltán; NOVÁK Katalin; GULYÁS Gergely
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke (b), Novák Katalin köztársasági elnök (b2) és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetŐ miniszter (b3) a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson 2023. szeptember 10-én
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Balog Zoltán kiemelte: különös felelősség, ugyanakkor nagy kiváltság, hogy a református óvodákban azt adhatják át a gyermekeknek, ami a legfontosabb, "a hitet, magát Jézus Krisztust".

Emlékeztetett: a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramja keretében 2018 óta 66 beruházás valósult meg: 46 helyszínen épült új intézmény, 18 helyszínen már meglévő épület felújítása, korszerűsítése történt meg, 2 településen pedig az eszközök korszerűsítésére nyílt lehetőség.

Közölte: 24 olyan település is bekerült a programba, ahol eddig nem volt református óvodai szolgáltatás.

A kormány 35 milliárd forintos támogatásának köszönhetően háromezer új óvodai férőhelyet hoztak létre, így már több mint tízezer református óvodába járó gyermek van ma Magyarországon. A beruházásokhoz kapcsolódva pedig több mint négyszáz új munkahely is létrejött 

– tette hozzá a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

A projektzáró ünnepség a református egyház országos óvodaprogramjának helyszíneit reprezentáló, Magyarországot mintázó mágnestábla avatásával zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában