rendkívüli ülés

2019.10.03. 17:32

Sportpályázatokról is döntöttek a közgyűlésen

A korábban meghirdetett és a helyszínen pluszban elfogadott témakörökkel együtt összesen kilenc napirendi pontban döntött a közgyűlés rendkívüli ülésén.

Körmendi Erzsébet

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia fejlesztési programmal kapcsolatosan két témakört is tárgyaltak a képviselők csütörtök délelőtt. A kollégiumépület kiviteli terveinek elkészítésére és a kivitelezésre megindított közbeszerzési eljárás lezárása, a nyertes kiválasztása volt az első feladat, majd utána az akadémia-beruházás megvalósításával összefüggésben a DVN Zrt.-vel megkötött megbízási szerződést is módosították a képviselők.

A város közigazgatási területén élők háziorvosi és gyermekorvosi ügyeleti ellátásáról, valamint a felnőtt és gyermek ambuláns, orvosi ügyelet teljes körű ellátásáról szóló feladatellátási szerződés 2020. január 31-én lejár. Közbeszerzési eljárássál választ majd új szolgáltatót a közgyűlés. Ennek dokumentációját hagyta most jóvá. A Nagyvenyim felé vezető út felújítási keretét megemelték a képviselők, azután elfogadták a helyi víziközműrendszer idei gördülő fejlesztési tervét, majd az 5-ös felnőtt háziorvosi körzetben dr. Lőrincz Attila orvos felmondását.

Az önkormányzat pályázatot írt ki korábban sportszervezetek és sportegyesületek támogatására, amelyen létesítmények bérleti díjához nyerhetnek el hozzájárulást. A pályázatokat bírálták el a testület tagjai. A kiköltöztetett bérlők után maradtak behajthatatlan közüzemi tartozások. Az önkormányzat tulajdonosként kénytelen helytállni. A közgyűlés utolsó döntéseként a DVCSH-s adósságok rendezését hagyta jóvá. Végül képviselői javaslatra egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elhunyt közgyűlési tagokról, önkormányzati vezetőkről.

Építkezni vagy bővíteni szeretnének

A Hegyekalja utca alsó Duna-parti út feletti szakaszáról több lakos jelezte az elmúlt időszakban az önkormányzatnál, hogy építkezni szándékozik az ingatlanán, vagy a meglévő épületét bővíteni szeretné. A terület jelenleg mérnökgeológiai teljes védelmi zónában található. A lakók kérték ennek a besorolásnak a felülvizsgálatát.

A közgyűlés támogatta az ülésen azt a célt, hogy a Kálvária utca – Hegyekalja utca által határolt területre részletes mérnökgeológiai vizsgálat készüljön.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!