Bizakodó a Dunaferr SE egykori legendás edzője

2018.03.21. 20:45

Zsiga Gyula szakmai igazgató biztos kijutást vár az Európa-bajnokságra

Ismét a címeres mezű csapatért kell szurkolnunk. A magyar női kézilabda-válogatott jogot akar kiharcolni az Európa-bajnokságra.

Jankó Árpád

Az újvárosi sikeredző. Zsiga Gyula most a magyar válogatottakért tevékenykedik Fotó: zsigagyula.com

Négy-négy pont

Csütörtök délután 18 órakor Győrben Európa-bajnoki selejtezőt játszik a magyar női kézilabda-válogatott Hollandia együttesével. Kétévente rendezik meg a kontinensviadalt (páros évben), és majd november-december táján lesz Franciaországban az Európa-bajnokság döntője. A mai hazai selejtező mérkőzés előtt búcsúztatják el a válogatottól Görbicz Anitát. Ezt követően a visszavágó majd március 25-én lesz Eindhovenben. A csoportban mindkét csapatnak négy-négy pontja van. A másik két együttes a fehérorosz és a koszovói válogatott. A franciaországi döntőbe a csoportok első és második helyezettjei kerülnek be.

Tehát ismét egy komoly sorozatra készül a magyar válogatott is. Emlékezetes a tavalyi világbajnokság, amelyen a válogatott – ne szépítsük a helyzetet – nem szerepelt sikeresen. A kitűzött célt, a legjobb nyolc közé jutást nem tudtuk elérni. A magyar női válogatott a tizenötödik lett. A helyünkön végeztünk. Ezt már Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója nyilatkozta a vébé után.

Az újvárosi sikeredző. Zsiga Gyula most a magyar válogatottakért tevékenykedik Fotó: zsigagyula.com

Nem élet-halál kérdés

Ő mindenképpen beírta nevét Dunaújváros sporttörténetébe, hiszen edzője volt a fantasztikus Dunaferr csapatának, amely 1999-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját és a Szuperkupát is. Zsiga Gyula ezúttal, az Európa-bajnoki selejtező előtt barátságunknak köszönhetően rendkívül zsúfolt programjai ellenére exkluzív interjút adott lapunknak.

– Talán beszélgetésünket kezdjük azzal, hogy miként próbálkoztunk a világbajnokság után változtatni a valóban nem dicséretes helyzeten. A szövetségi kapitány, Kim Rasmussen elhatározta, hogy új arcokat keres a keretébe, de be kell látni, hogy nem igazán volt ebben sikeres. Meghatározott céllal kereste a játékosokat. Például: a legnagyobb probléma az volt a világbajnokságon, hogy nem sikerültek a visszarendeződések a játékban. Nem lehetett a támadások-védekezések közben állandóan cserélni mégpedig úgy, hogy az eredményes legyen. Nyilván előrelépést jelentene, ha a védekezésben is megtalálná azokat a játékosokat, akikre szüksége lenne. Most már van Tomori Zsuzsanna, de Szekeres Klára nemrég bejelentette, hogy jövőre kisbaba-programot tervez. Tehát nincs könnyű helyzetben a kapitány. Ez tény. Persze nem kell azért ebből most élet-halál kérdést kreálni..

Kipróbált, rutinosabb játékosok

Új arcokat keres a szövetségi kapitány, de mi dunaújvárosiak épp azt szeretnénk, ha kipróbálná Oguntoye Viktóriát, Szalai Babettet, Szekerczés Lucát, Klujber Katrint. Ők akár már kilencszer is szerepeltek a bő keretben, de végül egyszer sem játszottak…

– A szövetségi kapitány sok tapasztalatot szerzett a világbajnokság után. Utazik, élesben figyeli a játékosok teljesítményét. Keresi azt a rendszert, amiben majd a válogatottat akarja szerepeltetni. Nagy változásra jelenleg nem lehet számítani. Nem lehet most az amúgy kétségtelenül tehetséges juniorokból összeállítani a válogatottat. És ez nem óvatosság, hanem tudomásul kell venni, hogy egy általa megfigyelt és kipróbált, rutinosabb játékosokból álló csapattal szeretne a közeljövőben dolgozni..

És ki kell találni erre a keretre a legjobb szisztémát, ahogy azt annak idején a Dunaferr sikeres szakvezetője tette: a csapat képességeit figyelembe véve tervezte meg a játékot, és nem a saját makacs céljait akarta a játékosokkal sulykolni.

Csapatjáték

– Jól emlékszel. Az más kérdés ugye, hogy amikor annak idején Radulovics megsérült, kényszerből be kellett tennem átlövőbe a szélső Balogh Beát. És ez jól sült el. De kétségtelen, kell egy olyan játék, ami a magyar válogatottra jellemző, amely tud az ellenfélhez is igazodni. És a pillanatnyi helyzetet a játék közben remekül tudja kihasználni. A szövetségi kapitány nagyon akar. Északi ember, aki mentálisan is sokat tud segíteni a csapatnak. Nyitottság jellemzi a gondolkodását, kiválóan kommunikál, és elfogadja mások, például az én észrevételeimet is. Nagy kérdés: a kapitány mennyire tudja megfogni az eltervezett csapatjátékot kiélezett helyzetben. Hogy amiben a csapat, a páros kapcsolat játékosai, vagy az egyén erős, akkor azt hagyja kibontakozni, s amiben nincs fantázia, azt ne erőltesse. Pontos, elérhető célokkal kell kiküldeni a játékosokat a parkettára. A továbbjutás az

Európa-bajnokságra meglesz: vagy a hollandok előtt, vagy a hollandok után. Vagyis optimista vagyok.

A mesteredző pályaképe

Zsiga Gyula 1959. december 21. született. Klubjai játékosként: Vasas, PEMÜ, Elektromos, FTC.

Kiemelkedő állomásai edzőként: vb-harmadik (női szövetségi edző, 2005), BL-győztes és Európai Szuperkupa-nyertes (Dunaferr, 1999), EHF-kupa-győztes (Dunaferr, 1998), City-kupa-döntős (Vasas, 1995), magyar bajnok és kupagyőztes (Dunaferr, 1998, 1999), montenegrói szövetségi kapitány (2008–2010), Buducsnoszt Podgorica (2008–2010). Zsiga Gyulát 2016 decemberében nevezték ki a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatóijának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!