Hírek

2017.09.06. 23:25

Hatmilliárdos beruházás - megújul a kézilabdacsarnok

DUNAÚJVÁROS Zöld utat kapott a kormánytól a kézilabdacsarnok felújítása, és egy új munkacsarnok építése, ráadásul a hatmilliárd forintból megvalósuló beruházást kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.

Molnár Emese

A Magyar Közlöny legfrissebb számában két kormányhatározat jelent meg a dunaújvárosi kézilabdacsarnok fejlesztésével kapcsolatban.

Az egyik az, hogy a kézilabda akadémia beruházási programját a közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontjából kiemelt üggyé nyilvánították. Mint azt dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára a www.dunaujvaros.com érdeklődésére elmondta, ez azt jelenti, hogy egyszerűsített és gyorsított eljárásban lehet intézni az ilyenkor szükséges, mintegy tizenhét közigazgatási hatósági eljárást, például ahol eredetileg 30 napos határidő van, ott gyorsított eljárásban 15 napon belül kérhető a szakhatósági állásfoglalás. - Örömmel vettük, hogy hosszú előkészületi munka után a kormány döntött a kézilabda akadémia fejlesztési programjáról.

A közlönyben szerepel az a kormányhatározat is, amely alapján mintegy hatmilliárd forintból valósulhat meg a beruházás - mondta dr. Dorkota Lajos. Ebből a hatmilliárd forintból a meglévő kézilabdacsarnokot újítják fel, továbbá egy nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas, két szabványos kézilabdapályával rendelkező csarnokot is felépítenek. Ezenkívül öltözők, szállások és egyéb kiszolgáló-létesítményeket is kialakítanak, hiszen az akadémia égisze alatt mintegy ötszáz gyermek, ifjú kézilabdázó tanul városunkban.

Dr. Dorkota Lajos Fotó: AG

A beruházás építtetője az önkormányzat, lebonyolítója pedig az állami BMSK, a Beruházási Műszaki Fejlesztési Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Dr. Dorkota Lajos hozzátette, az engedélyek, a tervek és a közbeszerzési eljárások után kezdődhet a kivitelezés, a megvalósításra pedig két év áll rendelkezésre, amellyel méltó körülményeket teremthetnek az EHF-kupagyőztes dunaújvárosi kézilabdacsapatnak, az akadémián tanuló gyermekeknek a csarnokban edző röplabdázókkal, futsalosokkal egyetemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!