Endrei Judit: A fiatalok rám pezsdítően hatnak

Nincsenek hullámvölgyek?

- Én alapvetően mindig jól érzem magam, ha meg nem, akkor azon vagyok, hogy minél hamarabb kihúzzam magam belőle. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének nehezebb időszakok. Ha valami nem sikerül, amikor bezáródik egy ajtó, vagy nekem nem tetszik, vagy nincs kedvem hozzá. De aztán megrázom magam, és megyek tovább. Ha a gyerekeimmel minden rendben van, akkor én is tökéletesen vagyok. Ha ők megbillennek, akkor én is. Most tanulom, hogy ha nekik rossz, akkor az ne legyen nekem lelkileg rossz, hanem az eszemmel próbáljam megoldani.

Ez alapvető mentalitás, vagy tanult?

- Azt látom magamon, hogy ahogyan idősödöm, annál inkább így gondolkodom és így viselkedek. Amíg a tévében dolgoztam, eléggé elkényeztetett helyzetben voltam. Alkalmazott voltam, nem kellett azon gondolkodni, hogy lesz fizetés vagy nem. Tényleg nagyon sokféle műsorban, sokat dolgoztam, nem kellett különösebben utánamenni, hogy legyen feladatom. Amikor a szabadúszást választottam, attól kezdve azért mindenért meg kell nekem küzdeni. De én nem félek attól, hogy küzdeni kell. Szerintem rajtam sokat erősített, hogy a magam dolgaiért magamnak kell utánamenni, magamnak kell megcsinálni, magamnak kell a telefont felemelni, hogy mindent én csinálok. Ma már tudom, hogy olyan nincs, hogy valaki a fellegekben jár, csak röpköd. Ha valaki normálisan éli az életét, akkor nem hagyja magát, hogy ha mélyrepülés van, akkor ott is maradjon.

Csak erősíti, vagy keményíti is? A nőiséghez a lágyság hozzátartozik.

- Kaptam már meg, hogy az Endrei olyan kemény üzletasszony lett. A keménység csak abban nyilvánul meg, hogy ha valamit akarok, akkor azért küzdök. De az emberekkel való kapcsolatomban megmaradtam az empatikus, vagy ha tehetem segítőkész, odafigyelő, barátságos Endrei Juditnak. Ebben azért bízom, hogy ilyen értelemben nem keményedtem meg.

A televíziót látszólag könnyen elengedte. Bizonyos dolgokhoz ragaszkodik a múltból, mint a nyomtatott könyv. Nem is veszi igénybe a modern dolgokat?

- Magyarországon az e-könyv nem hogy gyerekcipőben, hanem babacipőben jár. Az egyik könyvemet kiadtuk úgy is, de egy év alatt egy-kettő ha elfogy. Már csináltam és bízom benne, hogy még csinálok néhány papír alapú könyvet. A könyveimet leginkább a középkorúaktól kezdve az én korosztályom olvassa. Nekünk nagyot kellene váltani, hogy ne egy papír könyvet vegyünk a kezünkbe. Van kortársam, aki a repülőn elővette ezt a kis izét, de nekem az borzasztó. Nem érzem a tapintását, illatát, nem élvezetes. Már elmúltam ötven, amikor mondták, hogy meg kellene tanulnom a számítógépet. Akkor azt mondtam, hogy ugyan már, ezt az úri huncutságot minek tanuljam meg erre a kis időre! Aztán tizenéve mégis vettem egy mély levegőt. Fontos, és nagyon megszerettem. A családtagokkal, a gyerekekkel való kapcsolattartásban nagyon fontos. Amikor Laura lányom Szentpéterváron tanult tavaly karácsonykor, odaraktuk a laptopot az asztalra, és amikor ettük a halászlét, akkor velünk volt. Ha elutazom a világ másik felére, nem egy vagyont költök, hogy hívjam őket, hanem messzendzseren kapcsolatban vagyunk. A munkámhoz is szükség van rá. A nap a laptoppal kezdődik és sokszor azzal fejeződik be.

Televíziót továbbra sem néz?

- Én talán azt soha nem mondtam, hogy tévéellenes lennék. Bennem megmaradt az az érzés, ami gyerekkoromban megszületett, hogy ez egy csodálatos találmány, ami az otthonunkba behozza a világot. A jót, a rosszat, a szépet, az értékeset, az értéktelent, és nem csak egy képeskönyvet lapozok, hanem látom és akár része lehetek. Annyiban vagyok a tévé ellen, amennyire a mai televíziózás bizonyos részben butít. Annyiban vagyok ellensége, hogy szomorú statisztika, hogy Magyarországon a középkorú és azon túli nők öt-hat órát néznek tévét. Ilyen értelemben nagy ellensége vagyok. Nem vagyok elvakult, hogy csak értelmesen töltheted az idődet, de ha tölthetem értelmesen, akkor miért pazaroljam a drága időmet arra, hogy a százhuszonhatodik semmiről sem szóló sorozatot nézem.

Tényleg akkora bajban van az ötven pluszos generáció, hogy segíteni kell neki?

- Mostanában egyre többet kezdek egyre mélyebben foglalkozni ezzel. Soha ilyen mély szakadék a fiatalabbak és az idősebbek között még nem volt. Mondhatják, hogy amióta világ a világ, mindig voltak generációs problémák. Én azt mondom, ha valami nem működik úgy, ahogy működhetne, miért ne próbáljunk dolgozni azon, hogy egy kicsit jobb legyen. Ez az alapállásom. Már csak a két lányom miatt sem vagyok ifjúságellenes, meg amúgy is nagyon szeretek olyan közegben dolgozni, ahol fiatalok vannak. Rám mindig olyan pezsdítően hat. Az tény, hogy valahogy ezt a korosztályt kicsit úgy partvonalra, vagy azon túl tolják, egyre jobban meg akar szabadulni tőlük a társadalom. De én nem siránkozni, keseregni akarok, hanem azon dolgozom, hogy egy ötven vagy hatvan pluszos tudjon és akarjon magán dolgozni ahhoz, hogy egy fiatalabb tisztelettel nézzen rá, elismerje és ne sajnálja, és ha úgy adódik, akkor a munkaerőpiacon is őt válasszák. Nekünk kell magunkat, az agyunkat, a szellemünket, a fizikumunkat, az aktivitásunkat alakítani.

Aki eléri a nyugdíjkorhatárt, annak mit javasol, pörgést vagy pihenést?

- Én tisztelem azt az embert is, aki azt mondja, hogy dolgoztam negyven éven keresztül, mindig megmondta valaki, hogy mit csináljak. Most végre a magam ura vagyok, szabad vagyok, nem akarok újra dolgozni, a kiskertemet akarom gondozni, az unokákkal lenni. Én már öregségi nyugdíjas vagyok, de nem tudom elképzelni az életemet, hogy valami kreativitás ne lenne, amit megszervezek, létrehozok, eredménye van. Nem kényszerből dolgozom. Egy nyugdíjasnak a nyugdíja magában nem elég ahhoz, hogy akárcsak azon a szinten élhessen, ahol aktív korában. Ha megvan az igénye rá, akkor ebben van kényszer is. Minden kutatás igazolja, hogy azok az emberek, akik a nyugdíjkorhatárt elérik, de megőrzik az aktivitásukat, sokkal egészségesebben és sokkal tovább is élnek, mint akik otthon „punnyadnak”.

Annyi mindenkinek igyekszik segíten. Endrei Juditnak nincs szüksége segítségre?

- Én nagyon szerencsés vagyok, van egy testvérem, Erika. Nagyon jól kiegészítjük egymást, nagyon egyformán jár az agyunk. Sokat ötletelünk. Én vagyok kettőnk közül, aki röpköd, ő pedig beterel a szükséges kerékvágásba. Vele dolgozom, generációs témában tréningeket, workshopokat tartunk. Nagyon jó szakember lett, tanácsadóként dolgozik az önismeret, a személyiségfejlesztés területén. Nagyon sok élettapasztalatot gyűjt össze mások által is. Elmegyünk gyalogolni egy adagunk öt-hat kilométer – és akkor lehet mesélni. Nekem ő segít, és olykor a lányaim. Mi nagyon szeretünk beszélgetni. Szerintem a mai kor emberének ez egy fontos dolog lenne, amit mintha kezdenének sokan elfelejteni. Nem egyszer volt már, amikor tőlük kértem tanácsot, és olyan okosan, bölcsen, egyszerűen mondták, hogy mi a jó megoldás, hogy azóta, ha ilyen helyzet van, szoktam tőlük tanácsot kérni.