A jó tanár a jövő szakembereit látja a diákjaiban! Így van ezzel Zámbó Zsolt, a Dunaferr tanára is

A tanárember is ilyen! Jó a szabadság, a pihenés, de augusztus vége felé már hiányoznak neki a gyerekek, a nyüzsgés, a folyosói futkosás. Ugyanezt mondja a negyvenes éveiben járó fiatalember, Zámbó Zsolt, a Dunaferr iskola oktatója is.

Több éve van a pályán, ahová egy-két vargabetű után került. Amikor leérettségizett, katona szeretett volna lenni, de szerencsére még időben felismerte, hogy ez nem az ő pályája. Kereste a helyét, több területen dolgozott, amíg végül a vasműben kötött ki. Tanult, megszerezte a technikusi minősítést. Haladt is szépen előre a ranglétrán, előbb csoportvezetői, majd üzemtechnikusi beosztásba került. Aztán a sok-sok átalakulás során egyszer csak megszűnt a munkahelye, és új megélhetés után kellett néznie. Munkát vállalt, és közben egy barátja unszolására beiratkozott a főiskolára, ahol gépész szakoktatói diplomát szerzett.

Zámbó Zsolt büszke lehet rá, hogy bár diákjaitól követel, ők mégis szeretik Fotó: Zsedrovits Enikő

Lassan már tíz éve, hogy tanít. Megszerette a pedagógiai munkát a szó legnemesebb értelmében. A szakma megtanítása a nevelési munka csak kisebb hányadát jelenti számára, pedig nagyon sokat foglalkozik a mesterségbeli fogások átadásával is. Kiváló tanulói vannak, akik az országos versenyen évről évre elhozzák a pálmát. Ebben az évben is két ilyen tanítvánnyal büszkélkedhet. Ám ő azt mondja, nem az a lényeg, hogy a csavar behúzását megtanítsuk a gyereknek, a nevelőmunka ennél sokkal komplexebb feladat. Azt kell elősegíteni, hogy a ránk bízott kamaszokból a szakmájukat szerető, kiegyensúlyozott, munkájukért felelősséget érző felnőttek váljanak.

A Dunaferr iskola pedagógia programjának vezérelve egy, Szent-Györgyi Alberttől származó gondolat, amit Zsolt tökéletesen magáévá tett: "Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog." Nem kis feladat, és különösen nehéz mindezt a gyakorlat nyelvére lefordítani, a mindennapi életben ennek a szellemében nevelni!

Zsolt azonban érti a dolgát. Minden tanulóját igyekszik alaposan megismerni, és törekszik a szülőkkel is kapcsolatot tartani. Év elején megadja a telefonszámát a szülőknek, és bármelyiküknek, bármikor rendelkezésére áll, ha érdeklődni, tanácsot kérni szeretnének. Amikor valakinél gondot, zavart érzékel, ő keresi a szülőt. Diákjai fejlődését szerető, gondoskodó figyelemmel kíséri.

Minden gyerek más, és ennek megfelelően kell velük bánni. Van, akire rá kell kiabálni, hogy mozduljon, és van olyan is, akivel hosszú beszélgetéseket kell folytatni. Sokan jönnek csonka családból, kevés szülői törődést, odafigyelést kapnak. Némelyik szülőt nem érdekli különösebben, hogyan halad a gyereke, pedig ez a korosztály még nem hagyható magára. Bár játsszák a felnőttet, valójában még sok mindenben nem igazodnak ki megfelelően, nincs kialakult értékrendjük. Felnőtt irányítás és mintaadás hiányában a nyájszellem vezeti őket, a maguk körül látott mintákat követik, ami nem feltétlenül, és nem minden téren viszi őket a helyes irányba.

Meggyőződéssel mondja, hogy ezekben a gyerekekben sokkal több képesség van annál, mint amennyit kihoznak magukból. Ehhez kell a megfelelő ösztönzés és odafigyelés a nevelő részéről. Zsolt határozottan, katonásan beszél velük. A fegyelmet, a pontosságot, a tananyag elsajátítását nem veszi félvállról, és meglepő módon, a gyerekek elfogadják, sőt, szeretik ezt a stílust.

Követel tőlük, mert ismeri őket, és tudja, hogy többre képesek. Akitől nem követelnek, abból nem lesz semmi! Ehhez kell a jó tanár, aki, miként "a jó pásztor a juhok előtt jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját", ahogy az a Bibliában írva van.