Családsztorik, emberi sorsok köszönnek ránk a könyvlapokról

„Amikor ma visszanézek a hazámra, Magyarországra, ahol 22 és fél évet éltem, nem Budapestre gondolok, ahol születtem, sem Miskolcra, ahol iskolába jártam és 11 évet töltöttem, hanem Rácalmásra. Annak ellenére, hogy ott csak az iskolai szünidőkben, majd a háború után két évig laktam. Sokat gondolkodtam azon, hogy ennek mi az oka, de még eddig nem tudtam megfejteni a titkát, hogy miért éppen Rácalmás nőtt annyira a szívemhez, hogy azt a kis poros falut érzem igazi hazámnak.” Bézler Márta nyilatkozza ezeket Szalai Árpád legújabb, Rácalmás történetét feldolgozó könyvében. Ezzel a gondolattal kezdi a szerző is a válaszát, amikor a motivációjáról faggattuk. Az idézet felolvasása után azonnal megtudjuk az okokat is: szerinte az előbbi idézet fejezi ki leginkább azt az érzést, ami az írásra, a folytonos kutatásra, adatok és emlékek gyűjtésére ösztönzi őt évek óta.

Szalai Árpád nem tősgyökeres rácalmási, mégis szívből jövő meggyőződéssel hangsúlyozza: Rácalmást meg kell ismerni. Saját tapasztalatot is ajánl az okfejtéshez:

– Milyen az ember... Először csak az udvaron lévő egyik virágot kedveli meg, aztán az utcát, egy parkot, az embereket, egyre többet. Végül megszereti az egész falut, várost, a lakóhelyet és azon keresztül az egész országot. A megismerés a lényeg, mert abból ered a szeretet. Ezért írtam három könyvet. A legelején még csak az kezdett motoszkálni bennem, hogy vajon mi vonzza az embereket Rácalmásra. Aztán lenyűgözött, milyen sok híresség, író, költő, színész születése, rokonsága, családfája köthető lakóhelyünkhöz, és úgy gondoltam, az általam fellelt korabeli adatokat, történeteket meg kell ismerniük másoknak is. Elsősorban természetesen az itt élőknek fontos, ha minél többet tudnak lakóhelyük történelméről, hiszen egészen másként tekintenek egy-egy épített emlékre, kúriára, ha ismerik annak a történetét, a kötődését.

– Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy lehetséges, nem kizárólag a Duna közelsége, a védettséget élvező természeti kincsünk, a Nagy-Sziget, vagy Ófalu zegzugos utcái, illetve a település igényessége és rendezettsége miatt oly’ kedves a szívünknek Rácalmás, hanem a benne valaha is élő emberek miatt. Mert sok olyan ember kötődött és köthető még ma is ide, akik sok jót tettek – mondja Szalai Árpád, aki a könyv bevezetőjében így fogalmaz:

„A Rácalmási örökségünk című könyvben az épített és természeti értékekről, az Emlékezzünk régiekre című kötetben az emberi-szellemi értékeinkről írtam. Igen gazdag forrásból merítek, s ez a forrás nem apad ki egykönnyen. Mégis úgy gondolom, hogy ezzel a harmadik kötettel az értékfeltárás ezen formáját lezárom. Természetesen nem a forrás apadt el, csak a merítés módja változik. Új könyvem, a Rácalmási történetek három fejezetből áll. Az I. fejezet folytatása a 2016-ban megjelent könyvnek. Abban is és ebben is Rácalmás neves, érdekes embereiről írok, akik sokat tettek a településért, növelték annak hírnevét vagy éppen tanulságul szolgálhat életük. Megjegyzem, hogy szereplőim korántsem a „maradék” kategóriába tartoznak, hiszen saját korukban mindannyian az élvonalba tartoztak, akár mezőgazdasági tevékenységükben, akár más alkotó tevékenységeikben.”

Családtörténetek, emberi sorsok elevenednek meg a kötet lapjain. Annál is inkább, mert a rácalmási kötődésű hírességek, családok leszármazottai közül sokan ma is köztük élnek, Rácalmáson. A kötet egyik fejezetében őket kérte fel a szerző, hogy visszaemlékezve idézzék fel egy-egy személy vagy familia történetét. Megismerhetjük a Hajós, a Rácz, a Hetényi, a Bölcskei, az Ábrahámovics, a Lenner, a Vadász, az Obermayer család történetét. Horváth Ferencné született Tóth Éva pedig arról mesélt Szalai Árpádnak, hogy: „Tűzoltóparancsnok volt az apám. Régen csak az lehetett az önkéntes tűzoltó egyesület parancsnoka, aki helyben lakott és dolgozott, hogy tűz esetén azonnal intézkedni tudjon. Apám Tóth János (1914–1971), aki Rácalmáson született és kovácsmester volt, megfelelt ezeknek a feltételeknek. Az Ófaluban a községházával egybeépítve volt a tűzoltószertár és az őrszoba.

A legtöbb feladat az aratási időszakban volt. Az aratás kezdetekor kitették az utcára a két vízzel feltöltött vaslajtot, amit még lovak vontattak. A vizet a Dunáról kellett hozni. Sok volt a tűzeset, a nádtetős házak, istállók, ólak könnyen lángra kaptak. Ha megkongatták a harangot a templomtoronyban, mindenki tudta, hogy tűz van. Sokan siettek segíteni, elkaptak egy vödröt a házban és már rohantak is tüzet oltani. Aratás idején tűzőrséget is állítottak.” Ilyen visszaemlékezések sora eleveníti fel a régi időket. Aztán a történetek között olvashatunk példának okáért Kovács Károly mesemondó cigányemberről, dr. Ráczalmási György újságíróról, Lantos Lola színészről és Bóné Rudolf hős huszár főhadnagyról. A könyv társadalom és gazdaság fejezetéből megtudhatjuk, hogyan vették ki részüket a rácalmásiak a tengeri és a dunai hajózásból, milyen volt a társasági élet az 1867-es kiegyezés után, illetve hogyan termesztettek selyemhernyót a községben annak idején. A sztorik és érdekességek között pedig megtaláljuk egy szőlősgazda keserveit, az életmentő bíró hiteles történetét, megismerhetünk tanítói álláshirdetést, huszár stilit és cigány mesét, valamint pizzareceptet Ráczalmási György szakácskönyvéből.

A kérdésünkre, hogy miként kutat a múlt értékei után, Szalai Árpád azt mondja, hogy feleségével, Ilikével naphosszat ülnek a számítógép előtt, böngészik az információkat, előfizetnek különféle kereső programokra, illetve kapcsolatban vannak egyházakkal is, amelyek támpontul vagy éppen adatokkal szolgálhatnak. „Feleségem biztat, együtt örül velem, hálás vagyok érte neki. Sokat segít nekünk Tóthné Méhes Györgyi családkutató és Kovács Györgyné Incike is.”

– Mit érez, amikor rábukkan egy-egy újabb hírességre, vagy már ismert hírességről újabb adatra, történetre? – kérdeztük a szerzőtől.

– Elégedettséget érzek ilyenkor. Örülök annak, hogy nem volt hiábavaló az erőfeszítésünk, új leletre bukkantunk, és azért is örülök, mert tovább gyarapíthatom ezzel a helyiek ismereteit. Boldog lennék például, ha a helyi általános iskola tanárai, tanulói fel tudnák használni a könyveimet a történelemtanulmányok teljessé tételében. Tavaly március tizenötödikén például nagyon jó érzés volt, amikor az ünnepi dramaturgiai játék, az előadás a Márkus-kúria, mostani művelődési ház azon termében volt, amelyben Márkus élt és dolgozott annak idején. Ez az 1848-as előadás az én kutatómunkámra, a helytörténeti könyvemre épült. Közben a rendezvény részeként, a művelődési ház egy másik termében az Emlékezzünk régiekre könyvemet dedikáltam. Páratlan élmény volt – mondja Szalai Árpád, akinek legújabb könyvét Schrick István, Rácalmás polgármestere ajánlja Krúdy Gyula gondolataival: „Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek. A lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma, és hol folytatódik az új nemzedéké.”