nem RÚGTA AGYON A LABDÁT

2018.04.08. 13:00

Boldóczki Sándor elegánsan futballozott

 Az az igazság, nem is nagyon emlékszem arra, hogy mi volt a becenevem. Miskovicz volt a malac, mert annyira túrta lelkesen a gyepet, Gróf volt a Báró, kemény, megbízható hátvédként játszott, Menyhártot, aki társam volt a védelemben Menyúsnak hívták, a válogatott kapujáig eljutó Tóthot Totyának becézték. Tatárt, aki remekül bombázott kapura Batunak becézték. Én meg voltam a Boldó.

Jankó Árpád

Boldó, a népszerű centerhalf ma már a dunaújvárosi utánpótlásért dolgozik Fotó: Hanjusz Kálmán

Így kezdte a múltidézést Boldóczki Sándor, a nagyszerű Kohász-labdarúgó. Posztját most elegánsan centerhalfnak hívhatjuk.

De elegáns volt a játéka is, amelyet ezért nagyon is szerettek a szurkolók. Amikor a játékára emlékezem, feltétlenül meg kell említenem, hogy védőként a becsúszó szerelés két nagy mestere Miskovicz Bálint és ő voltak. (A maiaknak megtaníthatnák.) Arra kértem Boldót, ne legyen szerénytelen, sorolja fel, melyek voltak az erényei a játékban.

– Jól fejeltem, kétlábas voltam, olvastam a játékot, eredményesen helyezkedtem, és ezzel kompenzáltam azt, hogy nem voltam villámgyors. Helyettem futott a Gróf, meg a Miskovicz. Próbáltam tisztán futballozni, technikailag megoldani a párharcot. Talán, ha pályafutásom alatt háromszor állítottak ki. Kaptam is a fejemre eleget Kovács Andrástól, edzőnktől, hogy miért nem vagyok keményebb. Nem rúgtam agyon a labdát sem, és igyekeztem úgy keresztezni, hogy az már indításnak is megfeleljen. Menyhárttal pedig hátul jól kiegészítettük egymást.

Boldó, a népszerű centerhalf ma már a dunaújvárosi utánpótlásért dolgozik Fotó: Hanjusz Kálmán

Nos, ezekből a jó tulajdonságokból ha csak a fele jellemezné a mai labdarúgókat, tele lennénk sztár futballistákkal. Csak a juttatást, a gázsit ne hasonlítsuk össze…

– Hát bizony, volt amikor összetartáskor isteni zsíros kenyeret majszoltuk. De nem akarok álszent lenni. Meg tudtunk élni abból a pénzből, amit kaptunk. Ha egy vasműs dolgozó négyezret kereset, mi nyolcat kaptunk, tehát jobban éltünk. De senki sem irigyelte tőlünk. A szurkolók szerettek bennünket. Az is igaz, ha kikaptunk, hétfőn nem szívesen sétáltunk végig a Vasmű úton.

Kívülről fújom a nyolcvanöt-nyolcvanhatos Kovács András-féle nagyszerű csapat összeállítását: Holló, Gróf, Boldóczki, Menyhárt, Miskovicz, Ress (olimpiai válogatott kerettag), Tatár, Dupai, Lehota (olimpiai válogatott), Csorba (Németh) Törő. Kiváló társaság volt. Több ezer néző szurkolt ennek a csapatnak…

– Szerencsés összetételű gárda jött össze. Mindenki tudta, a faladatát. Három év alatt jutottunk fel: az első évben az NB III-ból az NB II-be, majd a harmadik évben az NB I-be.

Sanyi, közeledsz a hatodik x-hez. Hogyan lettél annak idején te labdarúgó? Mi a történeted?

– Fiatal srác voltam, amikor apám vett egy tévét. Akkor az nagy szó volt. Állandóan a meccseket bámultam. Mindenképp kapus akartam lenni. Kövér gyerek voltam, de nyolcadikra megnyúltam. Különösen a kapus, Gelei József tetszett nekem. Szabad időmben pedig irány, kifelé. Dunaegyházán az utca volt a pálya. Azután kaptam apámtól egy futball-labdát, és fociztam megállás nélkül. Tizenkét évesen Dunaegyházán az ifiben kezdtem játszani. Imádtam a futballt. Amikor eltörött a jobb lábam, begipszelt lábbal beálltam a kapuba védeni. Hetvennégyben kerültem a Kohászhoz. Akkor már hátvédként játszottam Andriska Vili bácsinál. Aranyos nagymamám mindig megmorgott: – Állandóan azt a focit nézed abban a tévében. – Majd engem is látni fog egyszer – mondtam neki. Úgy emlékszem: egy összefoglalóban, a Fradi elleni meccsen látott is. Ezt örömmel újságolta nekem. Vagy csak ráfogta, hiszen nagyon rosszul látott szegény. Azután jött két év katonaság, és jöttem vissza. Tíz éven át 267 mérkőzést játszottam, harmincnégy gólt szereztem. Csapatkapitány is voltam. Az első NB I-es mérkőzésem a Dunaújváros–Videoton volt 1986-ban, ahol 2–0-ra nyertünk. Az utolsó pedig 1989-ben a Dunaújváros–Békéscsaba, azzal a szomorú gól nélküli döntetlennel és a kieséssel. De emlékszem egy találkozóra a Haladás ellen hatezer néző előtt 2–0-ra győztünk. Azt írta rólam a kedvenc tudósítom: „Boldócz-

ki ezen a pedagógusnapon megtartott találkozón tanári módon futballozott.”

Erre jól emlékszem. Az elfogult hírlapíró kedvenc centerhalfja voltál, Sándor. De ugorjunk! Manapság röpködnek a magyar élmezőnyben, de az alacsonyabb osztályban is a milliók, meg hát egyik helyről mennek a fiúk a másikba (ki mit, hol mennyit ígérnek nekik).

– Sajnos átestünk a ló másik oldalára. Elképesztő pénzek forognak a futballban (is). Ennyi pénzért már a külföldi légiósoknak is érdemes nálunk futballozni. Ez pedig azt jelenti, hogy a tehetséges magyar fiataloknak nincs perspektívájuk, nincs helyük a csapatokban.

Apropó. Nem gondolkodtál átigazoláson? Nem csábítottak másik csapatba?

– Egyszer a Vasas keresett meg. Azután az osztályozón tizenegyesekkel, az NB III-ban a Veszprém nyert, és akkor nagyon elkeseredtem. Elmentem NB II-be a Nagykanizsához, de Kecskemétnek is aláírtam, ez pedig kettős átigazolás volt, és ezért megbüntettek. Egy évre eltiltottak, de mivel a Dunaújvárosban maradtam, így játszhattam itthon az NB III-ban.

Sanyi, mozgalmas, változatos, szép út vezetett el idáig. Nézem a régi fekete-fehér fotódat. Vagány srác voltál, dús hajjal, kackiás bajusszal, akár a 007-es James Bond-filmekben Sean Connery. Igaz ő a színészetet választotta a futball helyett. Így akartad befejezni?

– Ami a képességeimből tellett, azt elértem a futballban. Még Ausztriában levezetésképpen nyolc évig játszottam. Itthon az NB II-ben 1991-ben befejeztem, Ausztriában pedig 2000-ben akasztottam szegre a focicsukát. De a labdarúgás közegében maradtam. Edzősködtem a megyeiben, megvan a B-licencem. És 2013-ban jöttem az utánpótláshoz dolgozni. Az U8-U9-es csapattal foglalkoztam, és most a Dunaújváros PASE összes utánpótlás csapatának a koordinátora vagyok. Nem könnyű, de szép, hálás munka az edzősködés. Rengeteg türelem kell a gyerekekhez. Örülök, hogy a srácok elfogadtak, jó a kapcsolatom velük. Az külön boldogság, hogy amit az edzéseken gyakorolunk, azt viszontlátom a mérkőzéseken.

Terveid, céljaid?

– Szeretnék itt Dunaújvárosban újra NB I-es mérkőzést látni, ahol az én egykor U9-es srácaim közül néhányan pályára lépnek.

Boldóczki Sándor

Dunaegyházán született 1959. május 23-án.

1971-től a Dunaegyháza SE labdarúgója 1974-ig.

1974-től 1979-ig a Dunaújvárosi Kohász játékosa. Posztja: centerhalf. Majd 1979-1981között az Ercsi Honvéd Toldi SE tagja. Utána 1981-től 1992-ig ismét a Dunaújvárosi Kohász labdarúgója.

267 mérkőzést játszott a D. Kohász felnőtt csapatában.

Harmincnégy gólt szerzett. 1992 és 2000 között Ausztriában futballozott az SC Marchegg és a Breitensee csapatában.

2013 óta a Dunaújváros PASE utánpótlás koordinátora.

2018-ban Boldóczki Sándort a „Dunaújváros Sportjáért díj” kitüntetésben részesítették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!