"A kereszténység egy életstílus is" - Beszélgetés Bozai Márton, fiatal plébánossal

A múlt év decembere óta pedig már összesen hat környékbeli településen - Rácalmás, Kulcs, Adony, Perkáta, Szabadegyháza, Zichyújfalu - teljesít papi szolgálatot. A fiatal, 29 éves plébánossal a pályaválasztásáról, a beilleszkedés feladatairól és a kereszténység üzenetéről is beszélgettünk.

Még 2015-ben, a pappá szentelése alkalmából megjelent önnel egy interjú a megyei napilapban. E cikkből kiderül, hogy eredetileg mérnök informatikusnak készült, végül mégis a Hittudományi Kart végezte el. Nem mondható egy szokásos életpályának.

- Pedig egészen egyszerű életpálya az enyém. Pappá szentelésem után egy évet voltam káplán a plébánosom mellett a székesfehérvári bazilikában, majd tavaly augusztus elsejével kerültem ide Adonyba, a plébániára.

A fiatal plébános leginkább fontolva haladóként jellemzi gondolkodásmódját Fotók: Zsedrovits Enikő

Gyanítjuk: az idáig vezető úton azért számos fontos kérdésben is döntenie kellett...

- Huszonegy éves koromba jelentkeztem a papi szemináriumba a püspök atyánál. Előtte valóban mérnök informatikusnak tanultam. A reál tudományok már nagyon fiatalon foglalkoztattak, a középiskola végén érettségi vizsgát tettem a matek mellett fizikából is. A természettudományok a mai napig érdekelnek, ám nem pap-tanár vagyok, hogy ezt a két pályát valahogy összekapcsoljam, így ez a dolog most részben háttérbe szorul, de a gondolkodásomra bizonyosan nagy hatást gyakorolt.

Mai világunkban egyre kevesebben választják a papi hivatást és az ezzel járó kötöttségeket. Az ön számára mi volt az belső hajtóerő, amely erre a pályára vezette?

- Onnan kezdeném a választ, hogy e hivatás valóban számos kötöttséggel jár, ám ezáltal maga a szolgálat is sokkal odaadottabb tud lenni. Visszatekintve, úgy 17 évesen gondolkodtam el azon először, hogy a papi szolgálatot válasszam. Egy keresztény ifjúsági közösség tagjaként volt egy atya, aki megkérdezte tőlem még pár évvel azelőtt, hogy esetleg felmerült-e már bennem ez a lehetőség. Akkor még nem érett meg bennem e gondolat, de a kérdés ott maradt bennem. Húszévesen pedig meghoztam ezt az életre szóló döntést. Alapvetően mindig is vonzott az, hogy a Jóistenről beszéljek, arról szóljon az én életem, hogy az Istent és üzenetét közelebb vigyem az embereknek. A döntés előtt udvaroltam egy lánynak, ám akkor is legbelül azt éreztem, hogy van egy végső kérdés, amelyre választ kell adnom. Arra jutottam, hogy a Jóisten engem nem kényszerít sehová, szabadon hagy. Az életem apró, ám összefüggő jeleiből azt olvastam ki, hogy számomra a papság az én utam. Ez hatalmas vonzerőt jelentett számomra.

Némileg leegyszerűsítve: fiatal papként elég hamar „bedobták a mélyvízbe”. Milyen tapasztalatai vannak egy év után?

- Tény: komoly kihívást jelentett és jelent ez a nagyon megtisztelő feladat. Az igazság szerint a szemináriumban nem pontosan arra készítenek fel, hogy egy év káplánság után az adott plébániával kapcsolatos minden teendőt miként is kell szervezni, ellátni, kézben tartani. Ez egy folyamat, úgy fogalmaznék, hogy fokról fokra érek bele a feladatokba. Szép kihívásnak vélem, hogy milyen úton tudom majd megvalósítani az elképzeléseimet. Nem kapkodok, szeretném jól látni az adott helyzetet, és ez alapján döntéseket hozni. Fontolva haladónak mondanám magam.

Egy új plénbános mindig komoly hírértékkel bír egy-egy településen, ahol a közösség elvárásaival is szembesülnie kell. E téren milyen visszajelzéseket kapott?

- Úgy érzem mindenhol jól fogadtak, és az adott települések vezetői is a támogatásukról biztosítottak.

Ha betérünk egy könyvesboltba, vagy éppen kalandozunk a világhálón, szinte szembe jönnek az ilyen-olyan spiritualitást, transzcendenciát ígérő, ajánló termékek, tartalmak. Emellett egyre többen foglalkoznak hazánkban is a távol-keleti vallásokkal, bölcselettel. Ön szerint ebben az elég kusza közegben, hol a helye a keresztény értékeknek, gondolkodásnak?

- Szerintem meg kell vizsgálni a kultúrák alapvető értékeit, hogy mit is mutat pontosan az emberek gondolkodása. Úgy látom, ha igazán a mélyére ás az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy itt Európában sokkal több dolog épül a keresztény gondolkodásra, mint amit az ember első körben feltételez. Ha valaki a felszínesnél mélyebben foglalkozik a nagy világvallásokkal, akkor az igazán fontos kérdések esetén más és más válaszokra lelhet. E kérdésekben pedig elég határozott a kereszténység tanítása. Vannak speciálisan keresztény értékek, amelyre érdemes építeni egy emberi életet.

Ebből adódik is a következő kérdés: mit üzenhetnek a ma emberének a keresztény történelmi egyházak?

- Mi azt mondjuk, hogy az ember alapvetően nem változik. Tehát bármennyire is sok dolog változik a mindennapok világában, a legfőbb tendenciák, amelyek az emberek szívében vannak, állandóak. Aki érez arra hívást, hogy meglelje, hogy a transzcendens mit is jelenthet az életében, az késztetést érez arra is, hogy egyre mélyebbre ásson, és ezáltal meg tudja találni azokat a kincseket a közösségi összejövetelekben, ami az ő számára fontos. Számunkra továbbá is cél, hogy itt, a XXI. században, fel tudjuk mutatni, hogy élhető, szép és boldog élet az, amit a kereszténység kínál. Szoktak úgy is fogalmazni, hogy a kereszténység egy életstílus is, amely teljes keretbe tudja foglalni az életünket. Magam is így vélem!