2009.10.10. 02:27
Szülők és dédszülők nyugvóhelye
A kistemetőt 1967-ben lezáratta az önkormányzat. A tőszomszédságában lévő bevásárlóközpont építésekor eldózerolták volna, de a penteleiek megvédték őseik nyughelyét.
Jakóné Fekete Terézzel járjuk a temetőt - a Pentele Baráti Kör elnöke megáll a fejfáknál, mesél az ott nyugvókról.
Azon az úton haladunk, ahol a fekete lovak húzta halottas szekér döcögött a siralomházig. Ravatalozó nincs a temetőben, mert a halottakat otthon ravatalozták fel, éjszaka siratóasszonyok voltak mellette , magyarázza Jakóné Fekete Teréz. A temető első két harmadában szépen gondozott bokrok és fák, számtalan gondozott sír fogad bennünket. Kísérők szerint jó volna, ha a kápolna mögött is kiirtanák az aljnövényzetet, ritkítanák a bokrokat, mert nagyon elburjánzott az orgona. Kéri továbbá a hozzátartozókat: halottak napja közeledtével tegyék rendbe a sírokat...
Megállunk Leitner János márvány síremléke mellett, aki a jobbágyfelszabadítás idején a legtöbb földdel rendelkező birtokos volt, aztán Tremmel János tanító és felesége fejfájánál, akinek a lánya, Karolina, szintén pedagógus lett - Jakónét is ő tanította a betűvetésre -, majd a Sóti lányokénál, akiket a majorságban megkínoztak az orosz katonák. Megmutatja a dédszülei és a szülei sírját, majd a kápolna környéki nemesi sírhantokat - a paraszt családokat a kistemető távolabbi részében hantolták el.
A kápolnát Szitányi Ulmann Vilmos emeltette keresztelkedésekor, 1859-ben, és az önkormányzattal közösen a Pentele Baráti Kör újíttatta fel 1992-ben. Az épület bejáratától balra Dragomiresti Janicsáry Szilárdné Ákosházi Sárkány Antónia sírhelye van, aki Liszt Ferenccel levelezett, és az a hír járta, hogy Liszt eljött hozzá, koncertet is adott, talán a Janicsári kastélyban... Említhetjük Rosta Pál sírját, vagy Palágyi Józsefét, aki haláláig, 1940-ig volt Pentele főjegyzője.
A kistemetőt járva hozzátartozónak sem kell lenni, hogy azt érezze az ember: valóban vétek lett volna felszámolni a kistemetőt. Inkább óvni kell - mert érték.